Milyen volt a Kádár-rendszer, és mi várható politikai örököseitől (MKMP, MMP 2006, MSZMP)?
Menük
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányadika is van?
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
A pontos idő most éppen:
 
Kádár János Baráti Kör
Kádár János Baráti Kör : Révész Sándor: A kisemberség kísértete

Révész Sándor: A kisemberség kísértete

  2007.02.27. 18:40

A Rubicon Kádár Jánosnak szentelt nagysikerű számaiból kiderül, mi a legnehezebb a kádári életút értelmezésében: a Kádár-kor előtti Kádár és a Kádár-kori Kádár képének összeillesztése. Mintha hangszigetelt fal választaná el azokat, akik az egyikre összpontosítanak azoktól, akik a másikra. Mindkét törekvés érthető.

A kisemberség kísértete. Megjelent: Népszabadság, 2001. január 6. Szerző: Révész Sándor

Érthető, ha az ismerős Kádár helyett az ismeretlenre irányítják a köz figyelmét. Arra, akiről harminc évig beszélni sem lehetett, akit most hantolnak ki a levéltárakból, akinek a tevékenységét annak idején is kevesen ismerték, a kevesek közül is kevesen élnek már, és még kevesebben beszélnek. Fontos tudni, hogy a polgártársaink többségének rokonszenvét évtizedekig élvező, és – a múltra irányuló közvélemény-kutatások szerint – jó emlékezetében mindmáig megtartott Kádár, akinek a nevét a rákosista terror felszámolásával kötötték össze, ennek a terrornak az egyik legjelentősebb operatív irányítója volt. Jelentősebb nemcsak annál, amit a laikusok tudtak róla, de annál is, amit a dokumentumoktól elzárt és apologetikus mítoszokkal táplált kutatók feltételeztek. Az állami tömegterror kibontakozásának időszakában az úgynevezett „szűkebb” Államvédelmi Bizottság tagjaként (Gyarmati György szavaival) „az országot kormányzó hármashoz” tartozott, Rákosin és Farkason kívül senki sem állt fölötte. Péter Gábor szövetségeseként és Rajk László belügyminiszter ellenlábasaként, majd utódaként az ÁVH cselekvési szabadságának élharcosa volt. A folyamat operatív irányítójaként vett részt a Rajk-per előkészítésében, Rajk letartóztatásában és brutális vallatásában, a vád felépítésében és a per lebonyolításában. Az ő felügyelete mellett tartóztatták le Mindszentyt, személyesen ő „leplezte le” a „MAORT-szabotázst”, ő adott helyszíni politikai elemzést a pártvezetés számára a pócspetri eseményekről, ő futtatta fel a kulákverő brigádok tevékenységét és így tovább. Igazuk van azoknak, akik fontosnak tartják, hogy a köztudatban élő Kádár-képbe mindez beleépüljön, és a Kádár-mítosz leépüljön.

De azoknak is igazuk van, akik azt mondják: ha mindez Kádár volt is, mégsem ez volt Kádár. Amit az ismeretlen Kádárról megtudunk, sok mindenen változtathat, de azon nem, hogy az ismert Kádár: a Kádár-korszak Kádára volt az, akinek a személyisége történelemformáló erővé vált. A Rákosi-korszak Kádár nélkül is pontosan olyan lett volna, amilyen volt. A forradalom utáni évtizedek viszont nem. Azokon rajta van – azokon rajta van Kádár személyiségének lenyomata.

Nem két különböző Kádár tevékenykedett Rákosi alatt és Rákosi után, hanem ugyanaz a Kádár került két különböző helyzetbe és válaszolt két különböző kérdésre. Először arra, hogy hajlandó-e az adott rendszer adott változatában a számára adott feladatokat végrehajtani, másodszor pedig arra, hogy miként alakítja ezt a rendszert a számára adott feltételek mellett. Az első kérdés eldöntendő és egyszerű, a második kiegészítendő és bonyolult. Az első arról szól, hogy jobbnak tartja-e a szovjet blokkon belül kialakuló rendszer bármely változatát bármely más rendszernél, a második pedig arról, hogy e rendszer milyen változata felé törekszik.

Az emberre nem minden jellemző, amit tesz. Bár az mindenképpen jellemző rá, hogy mégis teszi. Jellemző rá, hogy meddig megy el és miért az önidegen cselekvésben. Kádárt annak alapján, amit 1948–1950-ben és 1956–1960-ban tett, joggal nevezhetjük tömeggyilkosnak. De nem nevezhetjük tömeggyilkos személyiségnek. Ez nem enyhítő körülmény, nem semmisíti meg a bűnt, nem adja vissza senki életét, nem csökkenti senki veszteségét, de a valóság része. Történelmi személyről lévén szó – a történelmi valóság része. Igaz, hogy a Kádár-korszak átlagpolgára egy múltját álcázó tömeggyilkost kedvelt, de nem igaz, hogy egy valódi hajlamait álcázó, passzionátus tömeggyilkost kedvelt volna. A Kádár-korszak átlagpolgára nem tévedett abban, hogy az ávós szocializmus és a „gulyásszocializmus” között lényegbevágó különbségek vannak, s ezek a különbségek egyáltalán nem függetlenek Kádár személyiségétől.

Kádár mássága valószínűleg ismeretlen, de mindenképpen érdektelen lenne, ha nem találkozott volna a helyzet másságával, vagy ha ebben a más helyzetben más lett volna olyan pozícióban, ami érzékelhetővé teszi egy személyiség történelemalakító hatását. Sokan lehetnek, akiknek másságáról nem tudhatunk, vagy nincs okunk tudni. Ismét mások mássága magánéletük vagy „irodalmi munkásságuk” része maradt, mert a hatalmuk még a „személyiségükön kívül érvényesült, a személyiségük pedig már a hatalmon kívül (gondoljunk például Hegedüs Andrásra).

A helyzet „másságának” meghatározó eleme a Kádár-korszakban az volt, hogy a szovjet birodalom a status quo békés fenntartásának vegetatív korszakába érkezett. Offenzív törekvései leszűkültek, defenzív tételezései átalakultak. Levált róla a Kína körül szerveződő blokk, amelynek a stratégiája továbbra is azon alapult, hogy a világhatalmi erőviszonyok egy újabb világháborúval előnyösen megváltoztathatóak, illetve – csak egy újabb világháborúval akadályozható meg azok hátrányos megváltozása. A szovjet birodalomban a militáris egységet erősítő egyformasággal szemben, szűk korlátok között, de érvényesülhetett a társadalmi stabilitást erősítő másság.

Kádárnak lehetősége nyílott arra, hogy az ’56 utáni terrorban a „szükséges és elégséges” elvét kövesse. Ez nem azt jelenti, hogy a forradalom utáni terror valamennyi eleme Moszkvára való tekintettel volt „szükséges”. Nem. Kádár önként is ölt, nemcsak parancsra, ha ezt szükségesnek látta, de kéjjel nem. Nagy Imre meggyilkolását valószínűleg nem magyarázhatjuk külső kényszerrel, de ettől még nem kell öncélú bosszúműnek tartanunk. Rákosi meggyőződése szerint a politikai stabilitásnak az a feltétele, hogy mindenki mindig féljen. Kádár szerint pedig csak az féljen, és csak addig, aki és ameddig nem fogadja el a status quót. A megfélemlítés eszköz és nem cél. A különbség hatalmas, de Kádár felfogásából is az következik, hogy Nagy Imrének meg kell halnia. Még akkor is, ha Moszkva ehhez nem ragaszkodik. Mert amíg ő él, addig nincs politikai satbilitás, nincs konszolidáció. Mert van alternatíva. Kádár 1955–1956-ban megtanulta, hogy Nagy Imrét nem lehet politikailag eltemetni. Vagy egészen, vagy sehogy. Mert amíg él, az általa hordozott vagy csak hozzá kapcsolt alternatívák és remények is élnek. Amíg él, addig politikailag is él, és megoszt. Addig minden értelmiségi és politikus, akit vissza kell perelni a forradalomtól, azzal a tudattal él, tárgyal, ír és szól, hogy egyszer Imre bácsi szemébe kell néznie. Vagy azzal, hogy nem nézhet többé Imre bácsi szemébe. Addig külföldön és belföldön az lesz „a” kérdés, hogy mikor szabadul a Nagy Rab, és azután mi lesz. Mihez mit szól, ki megy hozzá, kit fogad, mit ír, mit üzen, és mit lép fel arra Kádár.

Kádár tudta, hogy a terror meddig erősíti, és mettől gyengíti a stabilitást.

A Rubicon különszámai arról mondanak a legkevesebbet, ami talán a legtöbbet mond Kádár kommunistaságának sajátosságáról. A kommunista mozgalomig vezető másfél évtizedről. A kiskorú Kádárról. A nagykorú Kádár kialakulásáról. A kommunistaság Kádárnál a konszolidált kispolgári létbe való beépülés kísérletének a folytatása. Aki erről nem tud, nehezen értheti meg, hogyan volt ő kommunista és hogyan nem. Természetesen minden életrajzi magyarázat részleges. Egyrészt azért, mert az ismereteink is részlegesek, másrészt azért, mert a külső tényezők legteljesebb számbavétele sem vezethet el a teljes megértéshez. Ha a személyiség leírható lenne a rá ható külső tényezők összességével, akkor nem is létezne.

Sokan nőttek fel olyan szegénységben, mint Kádár, de nem sokan nevelkedtek olyan éles kontrasztok között. Keveseket vetettek bele olyan sok megaláztatással és feszültséggel járó mobilizációs kísérletbe, mint őt. Kádár gyerekkorának mindkét lényeges sajátossága közismert ma már. Neki a kor kispolgári normáihoz képest másoknál sokkal több szégyellnivalója volt. Egyrészt amiatt, ahonnan jött, másrészt amiatt, ahová ment. Szégyellhette „törvénytelen” származását, más apától „törvénytelen” öccsét, a hozzá legközelebb álló ember, édesanyja életvitelét, modorát, elhanyagolt külsejét, fiatal öregségét, azt, ahogy őt neveli, a lenézett teendőket, amelyeket a sorsa és édesanyja rámért. Mindezt olyan közegben, olyan iskolákban, olyan gyermekközösségekben szégyellhette (a Cukor utcai elemitől a Wesselényi utcai polgárin keresztül az „úri” műszerész szakmáig), ahová az ő hátterével, az ő szegénységével nemigen szoktak bekerülni, ahol általában kispolgárok gyermekei számára kispolgári egzisztenciát örökítenek át.

A kispolgárságból való kirekesztettség élménye és a kispolgárságba való beilleszkedés posztulátuma határozta meg Kádár gyerekkorát. Így jutott el 17 éves korára ahhoz a meggyőződéshez, hogy nem lehet konformista, ha konformista akar lenni. Mert a világnak radikálisan meg kell változnia ahhoz, hogy mindenki konformista kispolgár lehessen benne. Kádár radikális volt a tagadásban, de konformista az állításban. A polgári rendszer tagadása volt az eszköz, és a konform polgári életforma volt a cél. Kádár a polgári rendszerből azt tagadta, ami a kispolgáriság alatt és fölött volt, s persze azt az újratermelési mechanizmust, amely a szükséges jólét fölé emelt kevesebbeket, s az alá szorított többeket. A tagadott rendszerben benne volt a vágyott. Kádárnak nem kellett semmi „a priori”, semmi, ami nincs, ami ismeretlen. Semmi utópia. Csak a polgári társadalom középső sávja a szükséges és elégséges határai között. Kádár a kudarckerülő és nem a sikerorientált stratégiához vonzódott, mert a szegénység kudarca taszította, de a gazdagság sikere nem vonzotta.

Kádár sikereinek vagy inkább sikeres kudarckerülésének titka a szűk látókör, a perspektíva, a víziók hiánya. Az ő formátuma a célképzet kicsinységében van: „ehess, ihass, ölelhess, alhass” – a mindenség mértéke nélkül. Egyél, igyál, ölelj, aludj, öltözködj, dolgozz úgy, mint a rendes emberek. Nem úgy, mint a szegények. Nem úgy, mint a gazdagok. Úgy, mint más. A közepesek. Haraszti Miklós írta le, hogy a Kádár-kori gyarapodásnak nincs történelmi, spirituális távlata. Bizony nincs. Ahol volt „távlat”, ott sokkal kevésbé volt gyarapodás.

Kádár szempontjából nem volt értelme sem a gondolatszabadságnak, sem a gondolatrendőrségnek, sem a demokráciának, sem a magánéletbe lehatoló totális diktatúrának. Ha nem érdemes távlatokkal foglalkozni, akkor nem érdemes alternatívákkal foglalkozni sem. A cél egyszerű, és az egyszerű=normális emberek számára magától értetődő; választásnak, demokráciának, értelmiségi hochmecolásnak nincs semmi értelme. Nincs érvényes eszmény a kisemberség emberségén túl. A célról nincs mit vitatkozni, és az eszközökről sincs, mert csak azok tudnak dönteni róluk, akik a megfelelő ismeretek birtokában vannak. Ha viszont a cél magától értetődő, akkor nincs is mit beleverni az emberek fejébe, nincs mit tőlük kikérdezni, a normális ember fejében úgyis az van, aminek benne kell lennie, nem muszáj beleszólni a magánéletébe, mert mindenképp úgy él, ahogy élnie kell. Értelmes ember tudja, miről értelmetlen beszélni. Az értelmiségtől sincs mit követelni, éppen elég, ha nem árt. Legyen úgy, mintha nem is lenne. Ami nem deviáns, azzal nem kell foglalkozni, aki normális, az velünk van.

Kádárból a „vezérigényes” rendszer által megengedett vagy támogatott pusztító ambíciók jelentős része hiányzott. Nem kívánt a kispolgári életformából kilépni, ezt meghaladó személyes igényei nem voltak, nem akart orákulum lenni, nem kívánt téziseket, műveket, grandiózus létesítményeket a nevéhez kötni, nem tartott igényt az Übermensch státuszára. Nem a nagy ember, hanem a kisember személyi kultuszát alakította ki maga körül. Nem az emberfelettiség, hanem a közvetlenség privilégiumát tartotta fenn magának.

A Kádárból hiányzó pusztító ambíciók természetesen nem hiányozhattak magából a rendszerből és annak vezető rétegéből, de az érvényesülésüket mindenesetre visszafogta a legfelsőbb minta és hivatkozási lehetőség hiánya.

Kádárnak egy viharos század viharmentes évtizede jutott Magyarországon. Ennek az időszaknak az első harmadában kifuthatta magát a tervgazdaságnak nevezett rendszer békeidőben, megállapodott formában. Történelmi léptékkel mérve gyorsan kifutotta magát, hamar a zsákutca végére ért, de addig a nemzeti jövedelem és az ipari termelés a magyar történelemben példátlanul gyors ütemben példátlanul gyors ütemben nőtt. Ennek a növekedésnek hatalmas részét elpazarolta maga a rendszer az irracionális termelési szerkezetével, termelésszervezésével, beruházásaival, készletgazdálkodásával, hiánygazdálkodásával, költségérzéketlenségével, eladhatatlan árutömegével, kényszereladásaival és kényszervételeivel stb., de a maradék elég volt ahhoz, hogy a társadalom zömét beemelje a kispolgári létbiztonság állapotába. Megritkultak az ellátási zavarok, megrövidültek a sorok, nagyon kevesen maradtak társadalombiztosítás és rendszeres jövedelem nélkül, stabilak maradtak az árak, a háztartásokban látványosan szaporodtak a gépek, az utakon a kocsik, a határátkelőhelyeken a be- és kiutazók, megugrott a gyógyszerfogyasztás, visszaszorult egy sor veszélyes fertőző betegség és így tovább, és így tovább.

Az országvezetők motivációinak különbsége az arányok különbségében vált történelemmé. Kádár a maradék javára és a pazarlás rovására mozdította el az arányokat. Ezzel a rendszerből eredő kártételeket valamelyest enyhítette, és ebből a kommunista rendszertől kárt szenvedett országok között Magyarországnak a rendszerváltás után bizonyos versenyelőnye származott. Ennek a versenyelőnynek természetesen más, sokkal mélyebb történelmi összetevői is vannak, de az előnyünkben mind a mai napig Kádár is benne van.

Ez nem azt jelenti, hogy Kádárnak hálával tartozunk. Kádár nem adott hozzá ahhoz, amiért az ország megdolgozott, hanem kevesebbet emésztett el belőle. Kollégái túlnyomó többségéhez képest valóban kisebb rossz volt, de a kisebb rossznak nem nagyobb hála jár, csupán kevesebb megvetés.

Kádár kármérséklő potenciálja jelentős volt, de korlátozott. Ott ért véget, ahol az extenzív növekedés.

Kádár reformista volt és reformellenes. Közel álltak hozzá azok a reformok, amelyekről azt gondolta, hogy lebontják az irracionális akadályokat a biztonságos, tisztes megélhetés útján; hozzásegítik a kistermelőt, kisiparost, kiskereskedőt, kisvállalkozót, hogy a kisembereket kielégítve kisemberként megéljen, és hozzásegíti a nagyvállalatokat és nagykereskedőket ahhoz, hogy azt termeljék, azzal kereskedjenek, amire „szükség van”, s ne azzal, amire nincs. Távol álltak tőle azok a reformok, amelyekről azt gondolta, hogy a politika ellenőrzése alól kinövő automatizmusokká válhatnak; újra létrehozzák a gazdagok világát a kisemberek feje felett; berobbantják, beláthatatlanná, tehát kielégíthetetlenné teszik az igényeket, érvényesítik a fogyasztói társadalom logikáját. Kádár olyan reformfolyamatról álmodott, amelyben ismeretlenné válik a kenyérhiány, de nem válik ismertté a kesudió. Ilyen reform persze nincs. Kádár nem elődje, hanem az ellentéte volt a szocializmus történetének eddigi egyetlen sikeres reformkísérletét vezető hedonista Tengnek, aki egyáltalán nem féltette Kínát sem a gazdagodástól, sem az egyenlőtlenségtől, sem a fogyasztói társadalomtól.

Kádár célképzete, a „mindenkinek mindene meglegyen, ami kell”, a tárgyak és a tárgyi feltételek behatárolható és belátható világát feltételezte. A modernitás változékonysága és a fogyasztói társadalom dinamizmusa ebbe nem fér bele. Mint ahogy Kádár személyes életébe, tárgyi világába sem fért bele szinte semmi, ami túl volt a harmincas évek szegény emberének vágyain. Még a tévé sem. Kádár célképzete úgy bizonytalanodott el, ahogy a fogyasztói társadalom feltartóztathatatlan mintái relativizálták az „ami kell” jelentését.

Kádár már a hetvenes évek elején is a múlt embere volt. Aczél György úgy véli, tudatosan öregedett: „A hatvanadik születésnapja után, 1972-től személyisége sok szempontból megváltozott. Hirtelen elkezd rohamosan öregedni; csak „üzemelteti” testét, hogy munkaképessége megmaradjon. Egyre inkább bezárkózik…” (Aczél György: Egy Kádár-portré töredékei. Összeállította: Révész Sándor, Beszélő, 1999. október, 121. oldal.)

Kádárt nemcsak a külső tényezők kényszerítették arra és nemcsak politikusi képességei segítették abban, hogy a „reformerek” és a „konzervatívok” között egyensúlyozzon. Belső hajlamai, értékei szerint is ambivalens módon viszonyult a reformhoz. Ez az egyensúlyozás nem volt a személyiségétől idegen feladat akkor sem, ha annak menetében persze sok mindent tett (vagy nem tett) külső kényszerek hatására és jobb meggyőződése ellenére.

Kádár életének hatodik évtizedében és csak a hatodik évtizedében volt önmaga. A hatvanas évek és csak a hatvanas évek embere volt. Akkor illeszkedtek össze az ő személyes sajátosságai a nékünk adatott történelmi tér sajátosságaival. Ennek hozadékából törlesztette a múltját, ennek hozadékát élte fel életének hosszú alkonyatában. Minket is, most is a hatvanas évek szabadságon vett nyugalmával kísért, s ezt a kísértetet nem űzi el azok kurjongatása, akik vele vannak akkor is, ha ellene. Akik a kevesebb szabadságért ígérik a nagyobb nyugalmat, miként a múltban, úgy a jelenben is. A szabadság nyugalma – ha végre eljő – , csak az űzheti el Kádár János kísértetét.

 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal