Fiala: Milyen érzés önnek az, hogy az ön közvetlen környezetében élő emberek kérdeznek öntől, és sem a nevüket, sem az arcukat nem adják?

Thürmer: Én azt gondolom, hogy az a barátom, aki ezt a kérdést feltette, nagyon körültekintő ember. Az ő családjában sokan vannak, akik a mai állam gazdasági, politikai apparátusában valamilyen helyet foglalnak el. Nyilván ezért nem akarja a fényképét és a nevét adni. Hogy milyen érzés? Meg kell hogy mondjam, rossz. Nem azért rossz érzés, mert rólam van szó, hanem hogy Magyarországon demokratikus viszonyok között ilyen előfordulhat. Szerintem alkotmányos keretek között működő pártok esetében abszolút normálisnak kellene lennie annak, hogy a politikusok között köszönő viszony van.

Fiala: Ön mennyire szalonképes ma?

Thürmer: Azt gondolom, hogy szalonképesnek tartanak.

Fiala: De azért vannak olyanok, akik rossz néven veszik azt, hogy ha az ő barátjuk kapcsolatot tart önnel?

Thürmer: Én ezt nem tudom megítélni. A szalonképesség mércéjének én azt tartom, hogy mondjuk ha a köztársasági elnök urat elhívnánk magunkhoz, akkor el tudom képzelni, hogy szakítana rám, ránk időt. Erre már volt nem egyszer példa.

Fiala: Ez így van, de engem jobban érdekelnek az ön régi elvtársai. Milyen kapcsolatban van velük? Végül is az ön élete az elmúlt években választások sorozata. És ön elég határozottan választott. Annak idején az merült fel, hogy a Berecz–Pozsgay-szárny vagy a Grósz-szárny. És ön az utóbbit választotta.

Thürmer: Akkor még kisebb volt a választás tétje, hisz én akkor a Központi Bizottság egyik, bár fontos munkatársaként tettem meg ezt a választást. Látva, hogy Kádár János időszaka a végéhez közeledik, úgy gondoltam, hogy a jövő a Grósz Károlyé. A történelem pedig annyiban igazolta a számításaimat, hogy valóban Grósz Károly lett a párt vezetője és a miniszterelnök. Azt akkor senki nem tudta megmondani, hogy politikai rendszerváltozás lesz Magyarországon, és Grósz Károly főtitkársága csak másfél évig fog tartani.

Fiala: Utólag nem vádolja magát politikai vaksággal, hogy nem látta?

Thürmer: Ha történetesen ki tudtam volna számolni, hogy mi lesz, akkor sem választottam volna más utat. Akkor sem mentem volna el vállalkozónak, menedzsernek, nem álltam volna be a MIÉP-be, nem léptem volna be az MDF-be, nem tettem volna olyan politikai lépést, ami az egész addigi politikai múltammal szemben egy nagyon durva szakítást jelentett volna.

Fiala: Milyen viszonyban van ön Pozsgay Imrével? Köszönnek-e egymásnak?

Thürmer: Semmilyenben, nem is emlékszem, hogy mikor találkoztunk utoljára.

Fiala: Korábban milyen viszonyban volt vele?

Thürmer: Grósz Károly tanácsadójaként néhány telefonbeszélgetés erejéig kapcsolatban voltunk. Ezeket leszámítva, nem volt semmiféle kontaktusunk Pozsgayval. Ma sincs. Ő egy teljesen más politikai vonalat vitt a régi MSZMP-ben is, amivel én nem értettem egyet, ezért nem is kerestem vele a kapcsolatot.

Fiala: Ön egy bizonyos időt eltöltött Berecz Jánossal is, együtt egy pártban mielőtt ő kilépett volna. Az a kapcsolat mennyire volt békés?

Thürmer: Nem szeretném, ha az a benyomás alakulna ki, hogy az én fejlődésem története szakítás Pozsgayval, szakítás Berecz Jánossal. Ők a régi MSZMP-ben a Politikai Bizottság tagjai voltak, annak a pártnak, annak az országnak az első számú vezetői közé tartoztak. Nézze, a Munkáspárt 1989 utáni fejlődése olyan, mintha most fölgyorsítva játszaná le ezt a felvételt. Mesterséges melegházi viszonyok között kezdett el ez a párt fejlődni. Akkor összetartott bennünket az a tény, hogy akarjuk az MSZMP-t, akarjuk ezt a pártot, egy olyan pártot, amely baloldalibb, mint az akkori MSZP, és ebben mindenki egyetértett. Utána jöttek az új kérdések. Milyen legyen a viszonyunk az Antall-kormányhoz, a középrétegekhez, a privatizációhoz, merre menjünk, mit csináljunk?

Fiala: Nem lehetséges, hogy önöket végül is a tehetetlenség vitte tovább, miközben a többiek utat választottak?

Thürmer: Azért legyünk objektívek! Az említett nevek vagy politikai tendenciák közül mi mentünk a legtovább. Nagy viták voltak Udvarhelyivel, aki ebből a pártból egy középosztályos, ideológiamentes pártot akart csinálni. Hol van ma Udvarhelyi László politikai mozgalma? Azért a Munkáspárt, akárhogy is, de politikai tényező. Berecz János nem akart a mi pártunkban közkatona lenni, tábornoknak meg mi nem akartuk őt elfogadni. Ő szakíthatott velünk, de hát hol van ő, mint politikai tényező hozzánk képest. Mi sokkal messzebb jutottunk.

Fiala: Amikor néhány éve Nyers Rezső hívta önt az MSZP-be, nem gondolja, hogy választhatott volna másképpen? Akkor ma azt a baloldali gondolkodást, amit ön képvisel, képviselhetné az MSZP-n belül, és akkor… De innentől kezdve történelmietlen a kérdés.

Thürmer: 1989 októberében a rend az volt, hogy aki az apparátusban dolgozott, annak két héten belül kellett nyilatkoznia, hogy belép-e az MSZP-be vagy nem. Nyers Rezső két hétig nem hívott. Tehát a kongresszus utáni másnapon el kellett hagynunk a dolgozószobát, lekapcsolták a telefonokat, egyedül a titkárnő szobája maradt meg. Egyetlenegy körülmény késztetett gondolkodásra, hogy tényleg ekörül kellett nézni, hogy most ez az MSZP, ami létrejött, milyen irányba fog elmenni. Két hét alatt rájöttem, hogy az akkor nagyon fontos magyar-szovjet kapcsolatok területén tudnék segíteni Nyers Rezsőnek, mint pártelnöknek, de ebben a tevékenységemben olyan személyekkel ütköznék össze, mint Horn Gyula, Németh Miklós, Szűrös Mátyás.

Fiala: Önnek egyikükről sincs jó véleménye.

Thürmer: Nem, mert mert abszolút más politikai programot, nézetet képviseltünk. Nagyon nyilvánvaló konfliktusunk volt Horn Gyulával és részben Németh Miklóssal is – most hozzáteszem, hogy egyikük miniszterelnök, a másikuk külügyminiszter volt, én pedig Grósz tanácsadója – tehát a konfliktus inkább Grósz Károly, Németh Miklós és Horn Gyula között húzódott, én meg legfeljebb az écákat adtam. A Németh-kérdés megítélésénél – hogy engedjék ki a turistákat, hogy Magyarország hozzájáruljon-e a berlini fal lebontásához –, szóval ebben a kérdésben az én véleményem más volt, mint Németh Miklósé és Horn Gyuláé. Én sem értettem a fal szükségességét, de változatlanul az a véleményem, hogy nekünk, egy ekkora országnak soha nem szabad belemennie egy olyan világpolitikai folyamatba, amiben milegfeljebb csak valaki számára kikaparhatjuk a gesztenyét.

Fiala: Végül is önből Thürmer Gyulát 1989 csinált, úgy, hogy neve, alakja így lett, hiszen addig különböző személyek mögött állt, és ahogy ön fogalmazott: adta az écát. Amire bárki azt mondhatja, hogy könnyű úgy, most mutasd meg!

Thürmer: Ez így igaz. A régi pártban én valakik mögött álltam, egy munkatárs voltam, ebben a pártban pedig én vagyok az első ember. Itt azért más a felelősség.

Fiala: Akkor miért keres utódot? Állítólag utódot keres, mint Horn Gyula. Róla is azt mondják.

Thürmer: A kérdés, amit mindig felteszek magamnak, hogy a mai szakaszban, a mai történelmi időszakban a Munkáspártnak Thürmer Gyulára van-e szüksége, vagy valaki másra? Mert a politikusoknak alapvető hibája megítélésem szerint az, hogy egy idő múlva azt érzik, hogy ők az örökkévalóságnak végzik a  tevékenységüket, noha a politikus csak egy pillanatnak az embere. Én szeretném ezt a hibát elkerülni, ezért minden évben fölteszem magamnak ezt a kérdést. Most még úgy gondolom, hogy nincs más, de tudom azt, hogy föl kell nevelni az utódokat, akik tovább tudják csinálni.