Milyen volt a Kádár-rendszer, és mi várható politikai örököseitől (MKMP, MMP 2006, MSZMP)?
Menük
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányadika is van?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
A pontos idő most éppen:
 
Vajnai és az MMP 2006
Vajnai és az MMP 2006 : 2006-os KB-beszámoló: Kevesen vagyunk, sokat kell dolgoznunk

2006-os KB-beszámoló: Kevesen vagyunk, sokat kell dolgoznunk

  2006.12.11. 23:25

Az új párttagok felvételét és az új alapszervezetek alakítását illetően nem léptünk előre, sok helyre nem jutottunk el az országban, sokan elcsüggedtek, eredményeink pedig nem arányosak azzal a fáradságos és áldozatos munkával, amelyet végeztünk – olvasható a Központi Bizottság beszámolójában, amely a 22. kongresszus részére készült. Az alábbiakban ismertetjük a kongresszusi küldöttek által elfogadott beszámoló fontosabb elemeit.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 a tavalyi, 21. kongresszusán (2005 novemberében) a következő politikai nyilatkozatot fogadta el:

Egységes és erős Munkáspártot akarunk, amely

• marxi-lenini elvekre épül, állandó feladatának tekinti a marxista elméleti munkát, kiemelt figyelmet fordít politikájának marxista elméleti megalapozására, tagjainak marxista képzésére;

• amely szemben áll a tőkés kizsákmányolással, a szocializmust tekinti történelmi céljának, a tékés viszonyok között is harcol a dolgozók érdekeiért, szolidáris a dolgozók érdekvédelmi harcával, azt segíti és támogatja,

• amely bírálja a mindenkori polgári kormányt, de elhatárolódik a jobboldali populizmustól – a jobboldali, szélsőjobboldali, fasiszta törekvésekkel szemben védelmezi a szociális és demokratikus vívmányokat,

• amely demokratikusan épül fel és működik, komolyan veszi és betartja saját szervezeti szabályzatát, nem egyszemélyes elnöki vezérpárt akar lenni, hanem a tagság pártja, demokratikusan választott kollektív vezetéssel, melyben nincsenek bírálhatatlan vezetők,

• amely nem egyedül akarja elérni céljait, hanem együtt a széles tömegekkel, azok bizalmát és támogatását elnyerve.

Ezt figyelembe véve, a beszámoló utal arra, hogy a Magyarországi Munkáspárt 2006 22. kongresszusán be kell számolni az eddig elvégzett tevékenységről. El kell mondani, hogy a 21. kongresszus által meghatározott feladatok közül melyeknek sikerült maradéktalanul eleget tenni, melyeket sikerült kevésbé elvégezni, és melyek voltak azok, amelyekben nem sikerült előrelépni. Egyben meg kell határozni a párt jövőjét, helyét és szerepét az ország politikai palettáján.

A számvetésre néhány nappal a párt újjászületésének egyéves évfordulója után kerül sor. Egy év rengeteg idő, ezalatt sok minden történt a párttal; viszont rövid idő akkor, ha a fenti politikai nyilatkozat megvalósulásáról, a párt fejlődéséről kell beszámolni. Maga a Központi Bizottság, de a tagság jó része is türelmetlen ebben a kérdésben. Ennek oka: nem jöttek, vagy nem olyan mértékben jöttek azok az eredmények, amelyeket elvárt a KB és a párt.

Az nyilvánvalóan látszik, hogy ez az egy év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az MMP 2006 országos szervezettségű párttá váljon. A megalakuláskor az volt a vélemény, hogy ez a folyamat gyorsabb lesz. A Központi Bizottság beismeri: tévedett, mert lényegében csak azokon a helyeken működik a párt igazán szervezetten, ahol a reformokat követelő párttagság viszonylag egységesen lépett fel; illetve ott, ahol a megyei vezetés a kezdetekkor egyben tudta tartani a párttagság javát. Ugyanakkor a KB arra is számított, hogy a thürmeri párt aktív tagsága felismeri azt, hogy a szakítás nem öncélúan, nem egyéni sérelmek miatt, hanem elvi alapokon, a párt kommunista érdekeinek megtartásáért történt, s tömegesen igazolnak át az MMP 2006-ba. Vannak ugyan olyan jelek, amelyek előrevetítik, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, de korántsem olyan intenzitással, mint ahogy a párt elképzelte – valószínű, hogy az idő is rövid volt ehhez.

A parlamenti választáson az MMP 2006 az utolsó pillanatban, jelentős késéssel tudott elindulni, elvégre a hivatalos bejegyzés néhány nappal a kampány kezdete előtt történt meg. Emiatt a választási kampányra nem készülhetett fel: hiányzott az infrastruktúra, nem volt elég pénz, a párt megszerveződése sem fejeződött be. Az sem kedvezett, hogy a két nagy párt kiélezett küzdelmében a kis pártok eleve esélytelenül vettek részt a választáson. A kedvezőtlen feltételek ellenére rajthoz kellett állni, hogy a választási kampány lehetőségeit fel lehessen használni a párt bemutatására, megismertetésére. Az MMP 2006 csak öt-hat megyében tudott jelölteket állítani, ezekben a körülményekhez képest elfogadható eredményt ért el. Több helyen helyi választási együttműködést alakított ki a szocialistákkal, taktikai visszalépésekkel hozzájárult az MSZP győzelméhez; s ezáltal megakadályozta a Fidesz hatalomra jutását. Igazi áttörést azonban nem tudott elérni, a sajtóban és a televízióban csak ritkán jutott szóhoz, nagyobb tömegrendezvényei nem voltak. Igazán mérhető eredményeket csak az önkormányzati választáson ért el, több helyen van helyi önkormányzati képviselője és polgármestere.

A politikai helyzetet elemezve a beszámoló leszögezi: a kormány politikai okokból sokáig halogatta annak feltárását, hogy növekedett a költségvetési hiány és az állami eladósodás. A második Gyurcsány-kormány csak választási győzelme után állt elő egyensúlyteremtő megszorító csomagtervével. A nagytőke, a neoliberális gazdaságpolitika hívei, a Világbank és az Európai Unió nyomást gyakoroltak a kormányra, hogy az egyensúlyteremtés árát főleg a dolgozókkal fizettesse meg, illetve tovább privatizáljon, egyben jelentősen csökkentse a szociális kiadásokat. Ez meg is történt. Az ellenzék viszont igyekezett megbuktatni a kormányt, illetve lejárató kampánnyal eltávolítani a kormányfőt. Ehhez a radikális szélsőjobboldalt, valamint álbaloldali szövetségeseket használt fel, több kérdésben Thürmer Gyulát is, aki a beszámoló szerint szélsőjobboldali szervezetekkel lépett szövetségre, és támogatja a Fidesz legtöbb akcióját.

MIndezzel szemben, eltérően az MKMP-től, az MMP 2006 nem a jobboldalt támogató politikát folytat. Ugyanakkor a szocialista párthoz és a kormányzathoz is kritikusan viszonyul; rendszeresen bírálja a neoliberális gazdaságpolitikát, amely ma a dolgozók kizsákmányolásának és megnyomorításának fő eszköze. A párt politikája következetesen antikapitalista. A tagság és a vezetés szinte naponta szembesült a szocialista párthoz való viszony bonyolult politikai kérdésével. Az MMP 2006 az elvi és politikai különbözőségek mellett is korrekt viszonyra törekszik az MSZP-vel, ez azonban nem jelenti azt, hogy kritikátlanul elfogadja a kormányzati intézkedéseket: a mindenkori kormányzat politikáját a kizsákmányolt többség szempontjából bírálja.

A párt nem mond le arról, hogy megszüntessék Magyarországon a munkásmozgalmi jelképek használatának tiltását. Igyekezett Thürmerékkel is rendezni a viszonyt, de átütő eredményt nem ért el. Mindenesetre elszántan küzd azért, hogy mielőbb újra egységes kommunista párt jöjjön létre Magyarországon. Egyébként a párt a belső demokrácia szabályai szerint működik: a KB és az elnökség ülései nyilvánosak a tagság számára.

A párt anyagi hátterének megteremtése érdekében elkészült a párttagdíj fizetésének rendjéről szóló határozat. A TámPont támogatására pedig több százezer forint érkezett eddig.

Ami a párt általános helyzetét illeti, a beszámoló emlékeztet arra, hogy a működés elemi feltételeit szinte a semmiből kellett megteremteni. Szükség volt a hivatalos regisztrációra, a Központi Bizottság megalakítására, a KB és az elnökség üléseinek megszervezésére, illetve az alapszervezetek megszervezésére.

Az elnökség és a KB megtartotta üléseit, amelyek a párt tagjai számára nyilvánosak voltak, azokon fel is szólalhattak. A demokratikus légkörű viták azonban gyakran parttalanokká váltak. A munkát nehezítette, hogy az ülések megfelelő előkészítéséhez, a hozott határozatok végrehajtásának megszervezéséhez és ellenőrzéséhez nem volt apparátus, nem alakult ki hatékony munkamegosztás. Ezért kell tervszerűbbé, szervezettebbé és hatékonyabbá tenni a vezető testületek munkáját.

A szervezeti megerősítéssel kapcsolatban a beszámoló önkritikusan megállapítja: nem sikerült az előrelépés. Még mindig sok a fehér folt, ahol nincsenek alapszervezetek, ahová még mindig nem jutott el a párt. Elemezni kell ennek okait, fokozva az erőfeszítéseket az új párttagok felvételére, új alapszervezetek alakítására. Különösen fontos a párt budapesti megerősödése. Szükség van arra is, hogy a már meglévő tagság aktivizálódjon. Arra kell törekedni, hogy minden párttagnak legyen konkrét feladata és munkája a pártban. A tapasztalat ugyanis az, hogy csak kevesen vesznek részt aktívan a pártmunkában. Kevesen gyűjtötték az ajánlószelvényeket, kevesen terjesztették a TámPontot. Továbbá időnként személyes okok, vélt vagy valódi személyi ellentétek, sértődöttségek és túlzott érzékenység zavarta a közös munkát, amit félre kellene tenni: a párt céljait csak együtt, egymással összefogva lehet elérni. A pártszervezetekben olyan légkört kell kialakítani, amelyben az esetleges személyi problémák megoldhatók, és nem zavarják a közös munkát.

A beszámoló önkritikusan elismeri, hogy az eredmények nem arányosak azzal a fáradságos és áldozatos munkával, amelyet a párt elvégzett. Ez sokakban elkeseredést, letargiát vagy türelmetlenséget váltott ki. Egyes esetekben ehhez egészségügyi, egzisztenciális és családi problémák is hozzájárultak. Vannak, akik elcsüggedtek, és a visszavonulás gondolatával foglalkoznak, ami a párt számára nagy veszteséget jelentene. Velük megértéssel és türelemmel kell foglalkozni, hogy megőrizzék őket a párt és a mozgalom számára. Vannak, akik türelmetlenül irreális megváltó terveket javasolnak, azt remélve, hogy ezek egycsapásra megoldják a problémákat, holott a pártnak illúziói nem lehetnek, a csodavárás nem segít. A párt megerősödéséhez a kommunisták szívós, kitartó munkájára van szükség. Lenin arra tanította a kommunistákat, hogy ne ringassák magukat illúziókban, de ne is csüggedjenek el, ha valam inem úgy sikerül, ahogy azt szeretnék; egyben legyenek készek a feladat megoldását elölről kezdeni. Az MMP 2006 egyetlen kongresszussal, egyetlen határozattal nem változtathatja meg saját helyzetét. A párt megerősítése és az előtte álló feladatok megoldása hosszú távú munkát követel; erre kell felkészülni.

Az alakuló kongresszuson egyértelműen megfoglamazódott, milyen párt akar lenni az MMP 2006: marxista elméleti alapú, demokratikusan felépülő és működő, antifasiszta, antikapitalista kommunista párt, amelynek történelmi célja a szocializmus. Ezért még sokat kell dolgozni. A párt csak abban az esetben tud talpra állni, megerősödni és megújulni, ha reálisan értékeli a valóságos helyzetet, őszintén feltárja saját hibáit, és kitartóan dolgozik azok kijavításán. Reális helyzetértékelés, őszinte önvizsgálat, kitartó és szervezett munka: ezek ma a legfontosabb feladatok. Ezekre eszmeileg is fel kell készülni. Az elméleti ismeretek nélkül nem lehet eligazodni a harc jelenlegi bonyolult feltételeiben, nem lehet helyesen értelmezni a megoldandó feladatokat. Ezért van szükség a marxista képzés és önképzés megszervezését, amelyben elsősorban a vezetőknek kell példát mutatniuk.

A Magyar Kommunista Munkáspártot illetően a beszámoló emlékeztet arra, hogy az MP 2006 hívja és várja azokat a kommunistákat, akik az elmúlt években elmaradtak, és azokat is, akik a szakadás után nem tudták eldönteni, hova álljanak. A párt bízott abban, hogy az MKMP megszabadul vezetőjének politikai hibáitól, antidemokratikus módszereitől, s akkor újra megnyílik az út a két párt egyesüléséhez. Thürmer Gyula azonban újabb kizárásokkal és fenyegetésekkel megtisztította pártját minden kritikusától. A megmaradt tagság egy részét félrevezetve, személyre szóló hűségnyilatkozatot csikart ki tőlük. Így sokan vannak olyanok, akik akaratuk ellenére, de a baloldalnak okoznak kárt azzal, ha támogatást nyújtanak Thürmer Fidesz-barát politikájához.

Az MMP 2006 legfontosabb feladatai 2007-ben:

1. A párt szervezeti megerősítése.

Folytatni kell a tagfelvételi munkát. Növelni kell a fiatalok, az aktív dolgozók arányát a párttagságban. Újra kell éleszteni a nőmozgalmat. Új alapszervezetekre van szükség; meg kell szervezni a pártot ott is, ahol ma még nincsenek vagy csak kis létszámban vannak pártszervezetek; továbbá minden megyében meg kell alakítani a megyei elnökségeket. A megyei és a helyi szervezetek munkájának összehangolása, a gyengébb szervezetek segítése, a munka szervezettebbé tétele érdekében meg kell alakítani a regionális megbízottak hálózatát.

Fontos feladat az is, hogy a párt megtalálja az utat a fiatalokhoz, mert fiatalítani kell a párttagságot. (Kecskeméten megalakult egy olyan ifjúsági szervezet, amely a párthoz kötődik, ezt kell országosan megszervezni.)

2. Fokozni kell a politikai és a médiajelenlétet.

Fejleszteni kell a párt internetes honlapját, ki kell bővíteni az internetes információcsere lehetőségét. Fejleszteni kell a külső sajtókapcsolatokat; arra kell törekedni, hogy a sajtóban gyakrabban szerepeljen a párt. Egyben folytatni kell a TámPont kiadását és szélesebb körű terjesztését.

3. Szélesíteni kell a nemzetközi és a tömegkapcsolatokat.

A szocialista párttól balra álló pártok és politikai csoportok szorosabb együttműködésére kell törekedni, különös figyelmet fordítva a szociális problémák kezelésére (munkanélküliség, elszegényedés, gyermekéhezés, a nyugdíjasok helyzete).

4. Be kell indítani a pártoktatást.

Az elméleti képzésen túl a párt felkészül a következő, a 23. kongresszusra. Kidolgozza és belső vitára bocsátja a pártprogramot és az új szervezeti szabályzatot.

A beszámoló végül megjegyzi: igaz, hogy az önkéntesen vállalt út elején tart a párt, és sokat kell még gyalogolni, bukdácsolni, de a kijelölt út iránya megfelelő és helyes, és megéri végigmenni rajta, még akkor is, ha sok akadály nehezíti a haladást.

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!