II. rész

Munkásművelődési szempontból az újságcikkeknél talán fontosabb, mélyebb hatást gyakorló formája volt Szabó Ervin munkásságának a naptárszerkesztés, szocialista emléklapok, röpiratok, brosúrák, könyvek írása, szerkesztése, illetve kiadása és terjesztése.

Szabó Ervin munkásművelődési törekvéseinek egyik legjellegzetesebb példája a Népszava naptára szerkesztése volt. Ez a mai szemmel igen szerénynek tűnő időszakos pártkiadvány valószínűleg jelentősebb szerepet játszhatott a magyar munkásság és a szocializmushoz vonzódó parasztság kulturális, tudományos és művészeti felvilágosításában, a század eleji magyarországi szocialista munkásművelődésben. A sajtó mellett a naptár a kialakuló szocialista tömegkultúra és szórakoztatás egyik első és hatékony tájékoztató és nevelő eszköze lett. Szabó Ervin nyolc-tíz éven át szerkesztette a Népszava Naptárát, amely 1899-ben még csak 2000 példányban jelent meg, 1904-ben viszont már 8000-re emelkedett példányszáma. Az adatok is azt mutatják, hogy Szabó Ervin naptárszerkesztői pártmegbízatását nem tekintette úgynevezett aprómunkának, mert úgy vélte, hogy a kultúra, a tudomány népszerűsítése a munkásság körében olyan feladat, amelynél sürgetőbbet keveset tudunk.” Tartalmi és módszertani szempontból egyaránt igényesen, tudatosan végezte a naptárszerkesztéssel járó, korántsem egyszerű anyaggyűjtő, szervező és technikai munkálatokat. Jászi Oszkár szerint is „rendkívüli szorgalmat és leleményességet fejtett ki e kiadvány fejlesztése és forradalmi szellemmel való telítése körül[1]”. Valóban, reá jellemző sokoldalú érdeklődéssel, problémaérzékenységgel igyekezett tájékozódni a nemzetközi és hazai időszaki kiadványok körében, a szocialista és a népies naptárirodalomban. Ha indokolt volt, nem riadt vissza a nem szocialista irányú és vidéki kalendáriumok nép által kedvelt tartalmi, módszertani és technikai megoldásainak az átvételétől sem. Ilyen szellemben igyekezett „megreformálni” a korábbi időkben meglehetősen primitív Népszava Naptárát.

Publicisztikájához hasonlóan, a naptár szerkesztése során is érvényesítette a differenciált szocialista propaganda és nevelés elvét, amely megkövetelte a szocializmus eszméjét már elfogadók, az ezután megnyerhetők és az ellenfelek megkülönböztetését. Előremutató eljárás volt részéről, hogy egy-egy naptár összeállításához „közvélemény-kutatást”, igényfelmérést végzett. Évenként megismételte a Népszavában azt a felhívást, amelyben kérte, hogy a munkásolvasók közöljék a naptárral kapcsolatos kifogásaikat, kívánságaikat, hogy „alkalmazhassuk azt mind teljesebben elvtársaink ízléséhez[2]”. Az olvasói közvélemény Szabó Ervin számára fontos kiindulási alapot jelentett, amelyhez szolgaian alkalmazkodott volna. A mércét elsősorban a jövő szocialista kultúrájához szabta, s ehhez igyekezett a munkásosztály műveltségi színvonalát is közelíteni. A Népszava Naptára általános tartalmi és felnőttnevelési módszertani vonásai közül mindenekelőtt azt a sokoldalúságot kell kiemelnünk, amely az alkotó marxista kultúra értelmezésének, a széles műveltség fogalmának tudatos érvényesítéséből fakadt. A propagandisztikus és agitatív célok mellett többször hangsúlyozta a naptár tanító, felvilágosító, ismeretterjesztő és tájékoztató jellegét. A naptár gyönyörködtető, szórakoztató, érdekes és változatos tartalomra törekedett. A munkásmozgalmi, történelmi, földrajzi, filozófiai, statisztikai, orvostudományi, egészségnevelési stb. cikkek mellett viszonylag gazdag szépirodalmi, képzőművészeti (fénykép, rajz stb.) anyagot tartalmazott.

Az egyetemes és a magyar kultúra kincsestárából egyaránt merített Szabó Ervin, aki az általa felkért szerzőket stiláris világosságra, egyszerűségre és fordulatosságra ösztönözte. A munkatársi gárda eleinte a szociáldemokrata párt és a szakszervezeti mozgalom vezetőiből, szocialista diákokból verbuválódott, később Szabó Ervin bevonta radikális szociológus és művész barátait is. Különösen nagy támaszt jelentett számára a korszak egyik legjelentősebb képzőművészének, könyvillusztrátorának, Nagy Sándornak a közreműködése a naptár képanyagának és rajzainak összeállításában.

A Népszava Naptára általában három részből állt. A naptári rész a római katolikus, protestáns, görögkeleti naptár és a legfontosabb csillagászati adatok mellett „forradalmi naptárt” is magába foglalt, amely az év kiemelkedő munkásmozgalomtörténeti, forradalmi, politikai, művelődéstörténeti, életrajzi stb. évfordulók adatait közölte. A naptári részt nagy Sándor „fejrajzai” díszítették, és agitatív versek egészítették ki. A középső, szöveges és képes tartalmi részében a különböző prózai írások és versek, ismeretterjesztő cikkek stb. követték egymást. A szövegeket főként Nagy Sándor népi motívumokat felhasználó választó rajzai és illusztrációi, fényképek választották el. Az egyes oldalak alján haladó, forradalmi szocialista szellemű filozófiai gondolatok, aforizmák kaptak helyet. A naptárnak rendszeres osztályharcos szellemű humor- és karikarovata is volt. Végül a naptár záró része, többek között, a magyarországi és külföldi munkásszövetségek, egyletek, szaklapok, pártújságok és vidéki párttitkárságok címeit közölte. Révész Mihály szociáldemokrata újságíró és történetíró joggal állapította meg Szabó Ervin szocialista naptárszerkesztői tevékenységéről: „évtizedeken át irányt mutatott a szocialista naptár szerkesztésével megbízottak számára; a mi naptárainkban nincs helyük a szokványos kalendáriumi csökevényeknek, babonáknak, jóslásnak, a mi naptárainknak olvasnivalót kell adniok, a szépre kell nevelniök, a történeti tudatot kell erősíteniök, és ezzel is mindenekelőtt agitálniok kell[3].”

Szabó Ervin munkásművelődési kezdeményezéseihez kapcsolódott az Egészség-Naptár is, amelyet 1902 végén így ajánlott a munkásoknak: „Míg külföldön már évtizedek óta hatalmas irodalom tanúskodik arról az érdeklődésről, mely a munkások egészségügye iránt nyilvánult, nálunk csak mostoha gyermekként bántak vele, s ez a zsebnaptár az első, amely népies ismertetésben tárgyalja a munkások általános egészségügyi kérdéseit[4].” Néhány évvel később már az új naptár sikerét is méltathatta: „Bizonyos elégtétellel gondolunk rá, hogy itt is, mint minden kultúrtörekvésnél, az öntudatos munkásság volt az, amely tudást szomjazó érdeklődésével lehetővé tette, hogy az Egészség Naptár teret nyerjen és erőssé fejlődjön[5].”

Szabó Ervin munkásművelődési jellegű párttevékenységeként is felfoghatjuk az – elsősorban német munkásmozgalomban meghonosodott és innen elterjedt – úgynevezett emléklapok szerkesztését. Levélhagyatékában számos, elszórt utalást találunk arra vonatkozóan, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonított ezeknek a szocialista agitációban és propagandában. A róla szóló irodalomban először Révész Mihály Szabó Ervin élete és munkássága című emlékező cikke tett említést arról, hogy sok március 15-ei, május elsejei és más ünnepi emléklap „az ő szerkesztésében és sok-sok cikkével jelent meg[6]”. Munkásmozgalomtörténeti irodalmunkban is többen rámutattak a Szabó Ervin által szerkesztett emléklapok politikai, ideológiai és művelődési jelentőségére[7]. A naptárokhoz hasonlóan az emléklapok valóban kulturális értékű propaganda- és agitációs kiadványok voltak. A külföldi szocialista politikusok, írók és költők mellett ezekben is gyakran szóhoz jutottak a Szabó Ervin körül tömörülő fiatal szocialista publicisták, Csizmadia Sándor versei az emléklapokban is kitüntetett helyet kaptak. Az emléklapok nagy példányszámuknál fogva – esetenként néhány tízezer példányt is kinyomtattak – tömeges nevelő hatásúak voltak évtizedeken át.

A röplapok, a röpiratok, valamint a brosúrák a munkásmozgalom közismert hagyományos politikai, ideológiai és kulturális fegyverei voltak az osztályharcban. A század eleji magyar szocialista pártirodalom népszerű műfajainak Szabó Ervin valóságos mestere, legkiemelkedőbb művelője volt. Az ő fogalmazásában, illetve forradalmi szellemiségének jegyében születtek meg az 1910-es évek elején a szocialista diákoknak, a Művelődési Körnek a röplapjai és röpiratai, az első világháború utolsó éveiben pedig a Galilei Kör, a forradalmi szocialisták háborúellenes, az „orosz példa” követésére felszólító röplapjai. Életének és munkásságának különböző szakaszaiban írt olyan röpiratai, brosúrái, mint például a Magyar jakobinusok (1902), A magyar szabadság (1902), A diákokhoz (1903), Hol az igazság? (1903), A szocializmus (1906), Kozákuralom Budapesten (1908), A szindikalizmus (1909), A tőke és a munka harca (1911), Az ipari munkásság hullámzása (1913), Gazdasági szervezet és háború (1915), Imperializmus és tartós béke (1917) stb. hosszú éveken át forgatott olvasmányai voltak az öntudatos munkásoknak, a magyarországi munkásmozgalom vezető gárdájának. Minden elméleti hibájuk és tévedésük ellenére e hosszabb-rövidebb lélegzetű Szabó Ervin-i írások a marxizmus, a forradalmiság, a szocialista hazafiság és nemzetköziség szellemét plántálták, sugározták a hazai szocialista mozgalom több generációjába, és felbecsülhetetlen mértékben hozzájárultak a mozgalom szellemi-kulturális színvonalának emelkedéséhez.

A Szabó Ervin által szerkesztett könyvek közül elsősorban a Marx és Engels Válogatott Művei gyakorolt mély és tartós befolyást a magyarországi munkáskultúrára. Marxista történetírásunk már régóta elismeri ennek a kétkötetes válogatásnak kiemelkedő eszmetörténeti jelentőségét. Még alapos kritikusa, Révai József sem tagadja – éppen a Válogatott Művek alapján –, hogy Szabó Ervin minden szindikalista hibájával és fogyatékosságával együtt is pozitív alakja volt a magyar forradalmi gondolat és a magyar munkásmozgalom fejlődésének, s nem véletlen, hogy évtizedekig úgy élt az elméletileg képzettebb munkások emlékezetében, mint a marxizmus, a forradalmi szocializmus és a szocialista kultúra nagy tanítója. Ez az általános elismerés azonban mindmáig nem járt együtt olyan részletekbe hatoló történeti kutatásokkal, elemzésekkel és értékelésekkel, amelyek pontosan feltárták volna a válogatás első világháború előtti és a két világháború közötti munkásművelődés-történeti szerepét. Ez a kérdéskör hosszabb vizsgálatot igényelne, itt csupán egy-két érdekes és kevésbé ismert vonatkozására térhetünk ki.

Szabó Ervin levelezéséből tudjuk, hogy a Válogatott Művek, a század eleji magyar munkásmozgalom e legfontosabb tudományos és ideológiai dokumentumának születésénél ott bábáskodott Kautsky, aki abban az időben valóban nemzetközi tekintélyű, alapos ismerője és mintegy hivatalos magyarázója volt Marx és Engels műveinek. Szabó Ervin már a válogatás tervezésénél kikérte véleményét, és a szerkesztés folyamán többször is hozzá fordult tanácsokért. Kautsky eleinte igen szkeptikusan nyilatkozott a könyv tervezetéről. Aggodalmait részben azok a viszonyok indokolták, amelyek akkoriban a magyar szociáldemokrata párt szervezeti és ideológiai életében uralkodtak. Kautsky megjegyzéseiből azonban az is kiderül, hogy részben a magyar viszonyok kellő ismeretének hiányában lebecsülte a magyar munkásosztályt és mozgalmának politikai színvonalát, s ezért nem értette teljesen Szabó Ervinnek a válogatás kiadásával kapcsolatos célkitűzéseit, szándékait sem.

Jellemző, hogy a Szabó Ervin által kiadásra tervezett Marx- és Engels-művekről, melyek közül első helyen szerepelt A Kommunista Párt Kiáltványa, így írt: „A tervezett kiadás nagyon érdekel, csak azon csodálkozom, hogy Magyarországon egy ilyen könyvvel kapcsolatban hogy lehet olvasókra számítani. Azaz ne értsen félre. Nem akarom a magyar intelligenciát lebecsülni, de Marx és Engels azon művei, melyeket Ön ki akar adni, legnagyobbrészt mégsem a nagy tömegek számára íródtak, viszont a magyar értelmiség többségében ért németül, és talán előnyben részesítené az eredetiben való olvasást. Vagy talán tévednék? Mindenesetre a feladat, melynek nekivágott, épp olyan nehéz, mint elgondolkoztató.[8]” Szabó Ervin könyvének bevezetőjében a következőképpen válaszolt Kautsky aggályaira: „Marx és Engels művei ezen gyűjteményének fő célja, hogy a magyar olvasóközönségnek bemutassa a szocializmus általuk alkotott rendszerét: a marxizmust… hogy mindaz az új és sajátos, amit Marx és Engels a szociológiában, filozófiában, közgazdaságtanban, történetírásban, politikában alkottak, lehetőleg legjobb és legjellegzetesebb műveik által képviselve legyen. Másodsorban arra tekintettem, hogy a gyűjtemény közönségének javarésze olyanokból alakul, akik számára Marx és Engels némely műve akár előképzettségük hiányossága, akár a nehéz tudományos munkák élvezetét lehetővé tevő külső viszonyok nyomorúsága miatt szinte megközelíthetetlen… Másrészt meg vagyok győződve, hogy nincs a gyűjteményben egyetlen darab sem, melyet intelligens munkás meg nem érthetne… talán nem rossz szolgálat Marx és Engels emlékének sem, hogy a magyar földművesmunkásságot, amelynek körében munkáik ezen kiadása kétségtelen sok olvasót talál majd… ezen az úton eleve közelebb igyekeztem hozni a mesterek idegenek  és megértésre nehezebb műveihez[9].” (Kiemelés tőlem – a szerző.) ez utóbbi cél szolgálta azt is, hogy a Válogatott Műveket Szabó Ervin részletekben, olcsón hozzáférhető kis füzetsorozatban is megjelentette.

Mindebből világos, hogy Szabó Ervin és Kautsky szempontjai eltérőek voltak. Szabó Ervin elsősorban a magyar munkásság és nem csupán a marxizmus iránt érdeklődő értelmiség számára adta ki a válogatást. Az ő forradalmi hitét dicséri, hogy e kötetek segítségével a marxizmus klasszikusainak tanításai valójában több munkásgenerációhoz is eljutottak. Természetesen nem a munkásosztály egész tömegére, hanem elsősorban az osztálytudat és műveltség magasabb fokaira eljutott munkásokra kell gondolnunk. A Válogatott Művek II. kötetének a bevezetőjében Szabó Ervin hasonlóan polemizált Kautskyval, aki Engels Német parasztháború című művéről levelében úgy vélekedett, hogy „a munkának inkább propagandisztikus, mint tudományos értéke van, ezért alkalmasabb volna külön brosúraként kiadni[10].”

A kötet válogatásával kapcsolatos látásmódbeli szemléletkülönbségeket ez a vita is kifejezésre juttatja. Szabó Ervin nem húzott ugyanis olyan éles határvonalat a marxista propaganda és tudomány között, mint Kautsky. „A szocializmus legnagyobb elmélkedői is sokszor leszállnak a popularizátor, a propagandista szerepkörébe. A munkásosztálynak nincsenek egyetemei, nincsenek dúsan jövedelmező alapítványai, sem jól jövedelmezett sinecurái, melyekkel gondolkodóit elláthatná… Ezért a szocialista tudós igen sok esetben egyúttal saját megismerésének népszerűsítője, propagandista és militáns egy személyben. S merjük mondani, hogy amidőn így szerencsésen megszabadul attól a munkamegosztástól, mely a tudós világban is megteremtett egy minden tekintetben kártékony típust, egyszersmind tudományának is jó szolgálatot tesz, mert sűrű érintkezésben van az emberekkel, a való világgal és való viszonyokkal, elméleti tételei folyton végigszenvedik a való élet kritikáját, a társadalomtudomány igazságainak egyedül megbízható, egyedül mérvadó próbáját, igazolását[11].”

A munkásművelődéshez Szabó Ervin azzal is hozzájárult, hogy az 1900-as évek legelején pártmegbízottként segítette a Népszava könyvesbolt szakmai és politikai ügyeinek az intézését. Levelezéséből kitűnik, hogy felvette a kapcsolatot az osztrák és német pártkönyvkereskedés vezetőivel. Tárgyalt velük a magyarországi szocialista pártirodalom helyzetéről, terjesztésének nehézségeiről. Az osztrák párt könyvkereskedőjétől „egy könyvkereskedésben járatos munkaerő” Budapestre küldését is kérte. Az egyik Viktor Adlernek szóló levél bizonyíték arra, hogy Szabó Ervin az MSZDP irodalmának terjesztését, a Népszava Könyvesbolt tevékenységét ebben az időben folyamatosan patronálta[12]. Szabó Ervin szellemisége természetesen rányomta bélyegét a Népszava Könyvesbolt által árult és terjesztett politikai, tudományos és szépirodalmi művek összetételére és színvonalára. A könyvesbolt olcsón és gyorsan igyekezett eljuttatni a könyveket, az írásos propagandaanyagokat a munkássághoz és a parasztsághoz. (Folytatjuk)