Megrongálták Kádár János síremlékét
2007.05.02. 15:17
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték a síremlék fedőlapját, a földet pedig kidobálták.
Meggyalázták Kádár János sírját
2007. 05. 02., 14:35 | Frissítve: 2 perce
Kádár János síremlékének fedelét ismeretlen tettesek leszedték, és kidobálták belőle a földet. A munkásmozgalom panteonján egy gyalázkodó felirat olvasható, a rendőrség egyelőre vizsgálja, van-e egymáshoz köze a két esetnek.
Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán, közölte a rendőrség. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta, ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. Kádár János 1956 novemberétől több mint harminc éven át volt Magyarország első számú pártállami vezetője. Az MSZMP volt főtitkára 1989. július 6-án halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart, tette hozzá.
Az MTI tudósítója szerint a temetőben a munkásmozgalom panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani című dalából származik, a Wikipedia szerint az együttes erősen nemzeti identitású és revizionista zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.
Kádár János 1956 novemberétől több mint harminc éven át volt Magyarország első számú pártállami vezetője. Az MSZMP volt főtitkára 1989. július 6-án halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.
*****************************************************************
Megrongálták Kádár János síremlékét |
Magyar Rádió • 2007. május 2., szerda 14:46 |
518 olvasás |
|
Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben. A Magyar Rádió úgy tudja, ismeretlenek megpróbálták kihantolni a 18 évvel ezelőtt meghalt politikus maradványait. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték a síremlék fedőlapját, a földet pedig kidobálták. |
|
|
A Magyar Rádió úgy értesült, hogy ismeretlenek, feltehetően ma hajnalban kinyitották a koporsót, eltűnt Kádár János feleségének urnája is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a sírgyalázást délelőtt a temető biztonsági őrei fedezték fel. A helyszínen lévő tudósítónk elmondta, hogy a főbejáratnál, amely rendszerint nyitva van, most csukva van a kapu, megállítják az összes látogatót, és megkérdezik, hogy miért jött. Újságírókat nem engednek be a temetőbe. Kádár János sírhelyét műanyag kordonnal vették körül, a rendőrség több autóval érkezett a temetőhöz. Tudósítónk azt látta, hogy a munkásmozgalom panteonjára fekete festékkel azt írták:"Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". A VIII. kerületi rendőrség külön nyomozó csoportja vizsgálja az ügyet. |
|
Veliczky Judit
|