Thürmer: Magyarország Kuncze–Gyurcsány Rt. lett
2007.05.02. 09:43
Nem igaz, hogy sikeres vállalkozóból sikeres miniszter lesz. Attól, hogy az Elendert Kóka úr fölfejlesztette, még nem biztos, hogy jó miniszter. Mint ahogy egy sikeres vállalkozóból nem feltétlenül lesz jó miniszterelnök. Azért sem jó ez a párosítás, mert egy jó kormánynak éreznie kell annak a népnek a gondját, amelynek irányítását magára vállalta. Amikor a feleségem a hónap végén azt kérdezi, a gáz- vagy a villanyszámlát fizessük-e be, mert a kettő együtt nem megy, akkor érzem, hogy hol szorítja az emberek többségét a cipő. Nem hiszem, hogy Dobrev Klára is megkérdezné, hogy te, Ferikém, most melyik számlát fizessük be, mert nem telik mindegyikre – nyilatkozta Thürmer Gyula a Reformban 2005 nyarán.
Magyarország Kuncze–Gyurcsány Rt. lett
Reform, 2005. július 15. • Szerző: Csúri Ákos
• Elnök úr, ha azt mondom önnek, hogy Magyarországon van szociáldemokrata párt, elhiszi?
• Nincsen önálló szociáldemokrata párt Magyarországon.
• Szociáldemokratajellegű párt?
• A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ugyan formálisan létezik, de vezére, Kapolyi László úr MSZP-színekben a parlamentben ül. Nem hiszem, hogy ez a párt önállóságát erősítené. A szocialista párt pedig már régen nem szociáldemokrata.
• Kapolyi, az ország egyik legvagyonosabb embere az ön értelmezése szerint szocialista vagy kapitalista?
• Természetesen Kapolyi úr tőkés, a magyar nagytőke egyik jellegzetes képviselője.
• Ön hogyan értékeli: van ma Magyarországon liberalizmus?
• Magyarországon már régóta semmi sem az, aminek nevezik. A rendszerváltozáskor itt minden párt liberális volt, még a Munkáspárt is, hiszen mi is követeltük azt, hogy a demokrácia szabályai érvényesüljenek, hogy az állam ne avatkozzon be az emberek mindennapjaiba, hogy legyen alkotmány, legyen törvényesség. Hol van ma alkotmány? Hol van ma törvényesség? Hol van az, hogy nem avatkozik be az állam az emberek mindennapjaiba? A leginkább liberálisnak nevezett párt, az SZDSZ pedig semmi más, mint egy rendkívül arrogáns nagytőkés párt, amely a piac mindenhatóságában hisz. Márpedig a piac elnyomja a szabadságot. Az SZDSZ a maga módján zseniálisan politizál, hiszen megszerezte a kulcspozíciókat. Az egyetlen nagy tévedése akkor volt, amikor Kuncze vállalta a belügyminiszterséget. Kiderült, hogy manapság a gazdaságban, az informatikában sokkal nagyobb tényleges hatalom van, mint az önkormányzatban és a rendőrségben. Azóta ezt – mint ismert – kijavították. Hogy övék a hatalom nagy része, az nem az ő hibájuk, az MSZP a buta, aki ezt engedi. Ezt az országot és ezt a kormányzatot nem az MSZP irányítja, hanem az SZDSZ. Láttuk ezt a köztársaságielnök-választásnál, láttuk ezt Medgyessy megbuktatásánál, Gyurcsány megválasztásánál, láttuk a kormányzati tényezők elosztásánál. Súlyos hiba olyan stratégiai ágazatokat az SZDSZ-nek adni, mint az oktatás, mert ez nem olyan terület, amelyet magyar viszonyok között a piacnak kéne szabályoznia. Ez az állam és a társadalom kötelessége. Az egészségügybe, az oktatásba kellene több pénzt fektetni, és azután jöhet az autópálya, a vasút és sok minden más. Ezért volt hiba egykori osztálytársamra, Magyar Bálintra ilyen felelős munkát bízni.
• Osztálytársa volt?
• Hogyne. Együtt ültünk a Fazekas Mihály Gimnáziumban. Most, amikor Pekingben jártam, és a Tienanmen téren az árusok rám sóztak öt dollárért egy kis Mao Ce-tung-könyvecskét, gondoltam rá. Ajándékba elküldtem volna neki. Annak idején, amikor a gimnáziumot végeztük – hogy finom legyek – elég széles körben azonosult a maói eszmékkel. Egyébként jó és tehetséges diák volt, csak azt gondolom, rossz irányba változott.
• A jelenlegi kormánynak több tagja milliárdos. Mennyire tekinthető ez szociálliberális kormányzatnak?
• Nem igaz, hogy sikeres vállalkozóból sikeres miniszter lesz. Ezek különböző szakmák. Attól, hogy az Elendert Kóka úr fölfejlesztette, még nem biztos, hogy jó miniszter. Mint ahogy egy sikeres vállalkozóból nem feltétlenül lesz jó miniszterelnök. Azért sem jó ez a párosítás, mert egy jó kormánynak éreznie kell annak a népnek a gondját, amelynek irányítását magára vállalta. Amikor a feleségem a hónap végén azt kérdezi, a gáz- vagy a villanyszámlát fizessük-e be, mert a kettő együtt nem megy, akkor érzem, hogy hol szorítja az emberek többségét a cipő. Nem hiszem, hogy Dobrev Klára is megkérdezné, hogy te, Ferikém, most melyik számlát fizessük be, mert nem telik mindegyikre. Ha egy ember nem érzi a kormányban a társadalom gondjait, az is baj, de ha a kormány nagy része nem érzi, az kész tragédia. Ezért születnek ilyen döntések.
• Sokan úgy tartják, hogy Gyurcsány Ferenc ügyesen házasodott, míg mások azt mondják, hogy igazából Apróék adták a lányukat Gyurcsányhoz.
• Apró Piroskát nincs szerencsém személyesen ismerni, bár különösebben nem bánom, hogy nem találkoztunk. A magyarországi liberális indíttatású nagyvállalkozói és értelmiségi kör hosszú keresés után megtalálta saját szereplőit. Medgyessyvel is próbálkoztak, de nem jött be. Gyurcsány több szempontból ideális. Lehet, hogy a családban jól tudják tartani.
• Miért ideális?
• Ebből a körből való, ide házasodott. A nagytőke fejével gondolkodik, így próbálja irányítani az országot is. Elég erőszakos ahhoz, hogy a döntéseket keresztülverje. Az SZDSZ mögött álló gazdasági körök választása is emiatt esett rá. És az sem zavarja őket, hogy egy egykori politikai bizottsági tag, sőt a magyar munkásmozgalom egy ismert személyiségének unokáját vette feleségül. Jó, volt már ilyen az SZDSZ köreiben, a Révai-unokát is elvették egyesek (Demszky Gábor – a szerk.), nem számít, legfeljebb elválik. SZDSZ-körökben ez azért elég gyakran megesik.
• Ön is azt mondja, mint sokan ebben az országban, hogy Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen az SZDSZ miniszterelnöke és nem az MSZP-é?
• Hogyne. Az MSZP tavalyi kongresszusa Gyurcsányt puccsszerűen választotta meg miniszterelnöknek. De ha a szomszéd kutyáját jelölték volna, azzal a biztos ígérettel, hogy ő bejuttatja őket ismét a parlamentbe és a kormányba, akkor azt is megszavazzák. Most legutóbb, a köztársaságielnök-választás után Szili Katalint úgy letaszították a trónról, mintha egy héttel előtte nem ők állították volna oda. Teljesen nyilvánvaló, hogy az MSZP egyszerű tagjainak semmi közük nincs Gyurcsányhoz. Az MSZP azért áll vesztésre, mert az a fajta politizálás, amelyet az egykori KISZ-titkárok meghonosítottak, kipusztulófélben lévő ősállathoz hasonlítható. A mamut fölette már az összes füvet, most már nincs mit megenni. Szétrabolták az országot, most már alkotni kellene, koncepciókkal rendelkezni, ez meg nincsen. Ezért nem jön a külföldi tőke. Az MSZP liberális szárnya egyébként átmenet az SZDSZ és az MSZP között. Amennyit hozzáadnak az SZDSZ-hez, annyit el is vesznek az MSZP-ből, és az MSZP bármilyen platformja vagy szárnya próbál önálló lépést tenni, ez a liberális rész azon nyomban blokkolja. Eddig azzal játszadoztak, hogy ki legyen a miniszterelnök. De most már a rendszer működésében vannak gondok. Ha a közfunkciók nem működnek, akkor gyökeres változásokra van szükség.
• 2002 áprilisában Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ha Medgyessy Péter és az MSZP kerül hatalomra, akkor a Magyar Köztársaság részvénytársaság lesz.
• Igaza lett. Ha az ember elmegy Budára sétálni, azt látja, hogy ahol MSZP-hez, kormányhoz közel álló funkcionáriusok laknak, ott az utóbbi hónapokban felgyorsultak az építkezések. Be kell gyorsan fejezni, mindenki ebben érdekelt. Sajnos, ez egy nagy részvénytársaság, ahol ennek a körnek vannak részvényei.
• Ha úgy hozza a jövő évi voksolás, hogy marad a Gyurcsány-kormány, akkor ön szerint milyen jövő vár Magyarországra?
• Én úgy gondolom, ha Gyurcsányék így ellenőrizetlenül maradnak, azt fogják érezni, hogy nekik mindenben igazuk van. Még inkább kiszolgáltatottá teszik az országot a multinacionális tőkének, már a kórházakat is nekik fogják eladni. Szerintem az oktatásra is, egyetemekre is ráteszik a kezüket, mi pedig hosszú időre bezárhatjuk a boltot.
|