A Munkáspárt hitet ad a kiszolgáltatottaknak

Emlékezés Kádár János halálának 15. évfordulóján

Kádár János halálának 15. évfordulója alkalmából érzékelhetően elszánt és bizakodó hangulatban zajlott le a Munkáspárt megemlékezése és politikai nagygyűlése. A hagyományokhoz híven most is csoportosan, buszokkal érkeztek az emlékezők az ország minden megyéjéből. A résztvevők tetszéssel és egyetértéssel fogadták Thürmer Gyula méltató szavait Kádár Jánosról, a szocializmus értékeiről, gondolatait a Munkáspárt politikájáról, mai harcairól.

A rendezvényen felszólalt Moravcsik Attila, a Kádár János Baráti Kör elnöke, Jakus László győri munkásfiatal, és Gergácz Józsefné gyógyszergyári technikus, a párt budapesti elnökségének tagja.

Kádár János sírhelyénél koszorút helyeztek el: a Munkáspárt elnöksége, megyei és budapesti elnökei, a Kádár János Baráti Kör, az MSZMP, a Május 1. Társaság, a MEASZ, s több munkáspárti helyi szervezet. A Szlovák Kommunista Párt szervezésében egy egész busznyi emlékező érkezett Komárnóból. A delegáció képviseletében Tausz Pavel, Német Vilmos és Takács Péter koszorúzott.

A Munkáspárt politikai nagygyűlését megelőzően a Kádár János Baráti Kör felavatta azt a bronzból készült domborművet, amely Kádár János arcképét örökíti meg a síremléken.

***

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde (Budapest, 2004. július 3.)

Tisztelt vendégeink! Barátaim! Elvtársak! Tisztelettel köszöntöm politikai gyűlésünk minden részvevőjét. Köszöntöm idősebb elvtársainkat, a Munkáspárt és a magyar munkásmozgalom veteránjait.

Öröm számunkra, elvtársak, hogy éltek és itt vagytok. Mi még nem is éltünk akkor, amikor Ti már a munkáshatalomért küzdöttetek. Ti 1945-ben is, 1956-ban, 1989-ben is tudtátok, hol az ellenség, tudtátok, hol a helyetek. Tőletek tanultuk, hogy a tőkés és a melós soha nem áll a barikád ugyanazon oldalán. Ma sincs ez másként. Csalhatatlan érzéketekre szükségünk ma is.

Köszöntöm Kádár elvtárs közvetlen munkatársait. Magas koruk ellenére ma is tisztességgel kitartanak a Munkáspárt mellett. Jó egészséget és hosszú életet nekik.

Köszöntöm a Munkáspárt budapesti és megyei vezetőit és küldötteit. Köszöntöm a népszavazási aláírásgyűjtés, a választási kampány részeseit. Köszöntöm nagy csatáink mai hőseit, a Munkáspárt Arany Díszjelvényének viselőit. Büszkék vagyunk Rátok!

Köszöntöm fiataljainkat, akik nem csak rokonszenvet mutatnak a szocializmus eszméje iránt, de ott voltak velünk az aláírásgyűjtésben, a kampányban. Itt Budapesten is, Győrben is, Pécsen, Szolnokon is, Debrecenben is, másutt is.

Tisztelettel köszöntöm azt az embert, aki a mai világban műveivel a legtöbbet teszi Kádár János emlékéért, a dolgozó emberekért, a szocializmus tisztességéért. Köszöntöm körünkben a Munkáspárt igaz barátját, Moldova Györgyöt.

Tisztelt Hallgatóim! Kádár János neve mindenkinek a szocializmust jelenti, ellenségnek is, barátnak is. Mi tiszteljük őt, mert nekünk jó volt a szocializmus, jó volt a munkáshatalom. Mások gyűlölik, mert – bár mindent a megkaptak a néptől - diplomát, polgári jólétet, külföldi utazást - a népi demokrácia nekik nem kellett. Ők uralkodni akartak, uralkodni a nép helyett.

Hallottátok a hírt? Magyarországon bűnösnek nyilvánították Kádár Jánost és Münnich Ferencet. Bűnösnek nyilvánították Magyarország két egykori miniszterelnökét. Tudjátok, kik merik e neveket szájukra venni? Kik mernek pálcát törni felettük? Kik mernek ítélkezni?

Nem a nép ítélkezik, még csak nem is az Országgyűlés vagy a bíróság, hanem az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága. Milyen jogon ítélkezik egy rendőri szerv a történelemről? Milyen alapon avatkozik a rendőrség a politikába?  Miért tűri a belügyminiszter, az MSZP-s belügyminiszter, hogy alárendeltjei a múlt hőseit gyalázzák? Tegyék inkább a dolgukat, harcoljanak a mai bűnök ellen, harcoljanak a Baumag-nyugdíjasokat megkárosító tolvajok ellen! Harcoljanak a Kulcsárok és maga pártfogóik ellen!

Barátaim! Kádár János számunkra és a magyar nép többsége számára a XX. századi magyar történelem legnagyobb alakja.

A szocializmus idején évtizedeket hoztunk be történelmi lemaradásunkból.  Ide, a Kárpát medencébe már Árpád is késve érkezett. Nyugat-Európában már kővárakat építettek és egyetemeken tanítottak, amikor még fakunyhókkal raktuk tele az országot. Ha valaha is sikerült közelebb kerülni a világ színvonalához, ha valaha is sikerült valamit ledolgozni lemaradásunkból, úgy Kádár idején sikerült. Műveltségben, kultúrában, oktatásban a legjobbak között voltunk. De a gazdaságban, az iparban és a mezőgazdaságban is, elindultunk a legjobbak felé.

Kádár képes volt arra, amire a magyar történelemben legfeljebb csak Szent István, vagy Hunyadi Mátyás. Új erőket tett a történelem szereplőivé. A társadalom kisemmizettjei, a munkások, a parasztok tömegével juthattak hozzá a tudáshoz, egészségük védelméhez. Tehetségek milliói kerültek az ismeretlenségből az érvényesülés útjára. Milliók végre jól lakhattak, és annyit ehettek, amennyit akartak. Milliók élete kapott nem egyszerűen tartalmat, hanem végre emberi értelmet. Új világot teremtettünk a szó legnemesebb értelmében.

A kádári magyar szocializmus teljesítménye önmagában is óriási. De vessd össze nyugodtan a mával, a ma teljesítményével! Ki ad a többet az embereknek, a magyarságnak, az országnak? A szocializmus vagy a kapitalizmus?

Kádár idején a dolgozók széles rétegei szólhattak bele az ország irányításába. Ma a dolgozóknak semmibe sincs beleszólásuk.

Demokrácia ma itt annak van, akinek pénze van. A gazdag bejárja a világot, Te, a csóró meg ujjonghatsz, hogy most már személyigazolvánnyal mehetnél, ha lenne pénzed.

A polgári demokrácia egyre diktatórikusabbá válik. A közügyekről egyre kevesebb az érdemi információ. A parlamenti pártok külön kasztot alkotnak, és nem engednek maguk közé másokat.

Kádár idején az állam értünk volt. Ma az állam ellenünk van. Nem ad kenyeret, ha rászorulunk, nem véd meg a bűnnel és a bűnőzökkel szemben. Ahogyan Moldova György írta: „A szabadságunk csak azt jelenti, hogy többé senki sem felelős a sorsunkért”.

Kádár idején sokan csellengtek a gyárkapun belül, de belül voltak, volt munkájuk, volt jövedelmük. Ma nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nincs munkájuk, nincs munkahelyük, nincs munkával szerzett jövedelmük.

Kádár idején voltak munkásszállások és nem voltak hajléktalanok, ma nincsenek munkásszállások és tele a város hajléktalannal.

Kádár idején is voltak szegények, de helyzetük nem volt reménytelen. Ma milliók élnek nyomorban. Nincs esélyük elhelyezkedésre, támogatást senkitől sem kapnak. Ma a kormány munkaügyi hivatalokat épít, munkahelyek helyett.

Kádár idején is volt áremelkedés, de elviseltük. Ma nap mint nap családok ezrei roppannak bele az áremelkedésbe. Tudod, mibe kerül ma egy bérlet Pesten? 5400 forint, Demszkynek semmi, nekünk sok. Ez a minimálbér 10 százaléka. Másfélmillió ember úgy él, hogy kifizeti a rezsit, és marad neki 3400 forint egy főre.  Másik egymillió ember már akár „verheti is a mellét”: neki havi 13 ezer forint. Ebből kell millióknak megélni, boldogulni, és Európába menni.

Kádár idején az agrárpolitika a falut és a parasztot szolgálta. A magyar falu soha a XX. században nem élt olyan jól. Ma az agrárpolitika a paraszt ellen irányul, az EU-s agrárnagytőkét szolgálja. A falu ma kikopottabb, lelakottabb, nyomorúságosabb, mint valaha.

A KGST idején nem voltak Moszkvában minisztériumok, amely rólunk döntöttek volna. Ma ilyenek vannak Brüsszelben. Rólunk döntenek, és még csak nem is ismerjük őket.

Kádár idején a Varsói Szerződés tagjaként 40 év alatt egyszer kerültünk háborúba. A NATO-tagjaként 7 év óta folyamatosan háborúban vagyunk, hol a Balkánon, hol Irakban, hol Afganisztánban.

Barátaim! 15 éve arra vállalkoztunk, arra tettünk hitet, hogy küzdünk a tőkések rablása ellen, küzdünk a kizsákmányolás, az igazságtalanság ellen.

Hiszem: ha Kádár elvtárs élne, büszke lenne közös művünkre, a Munkáspártra. Ez a párt köt bennünket össze közel másfél évtizede. Ez adott értelmet életünknek a mai idegen világban.

Mi nem vagyunk a parlamentben, de többet adunk az embereknek, mint bármelyik parlamenti párt. Mi a hitet adjuk a kiszolgáltatott kisembernek, hogy ő is cselekedhet. És a cselekszik, ha harcol, felemelkedhet. Mi nem esélyegyenlőségi minisztériumot csinálunk, hanem azt mondjuk, küzdjünk együtt az esélyeinkért.  Mi nem lebeszéljük a harcról az embereket, hanem megtanítjuk küzdeni a kizsákmányolás, a polgári demokrácia igazságtalansága, a pénz uralma ellen.

Barátaim! Ma még egy kicsit az európai parlamenti választások hatása alatt állunk. Nagyon be akartunk jutni, nagyon sokat dolgoztunk érte, és nagyon úgy éreztük: most sikerül!

Ne legyünk elkeseredve! Most ne figyeljünk saját fájdalmainkra! Figyeljünk az emberek szavára! Ma a kívül álló jobban látja, amit mi gyakran nem veszünk észre: az emberek szeretik a Munkáspártot, bíznak bennünk.

A polgári demokrácia mércéje számunkra hamis mérce. Mi nem vagyunk a kapitalizmus részei, mi nem szépítgetni akarjuk ezt a rendet, hanem megváltoztatni. Ezt tudja mindenki, barátaink is, ellenségeink is. A mi munkánkat nem az minősíti, hogy bejutunk-e vagy sem. A mi munkánkat az minősíti, hogy 300 ezer ember aláírta a népszavazási kezdeményezést. Számunkra az a mérce, hogy 60 fiatalunk táborozik most is Borsodban. Számunkra az a mutató, hogy két év alatt vegyünk fel ezer új párttagot és szervezzünk A Szabadságnak ötezerrel több előfizetőt. Számunkra a mérce az emberek bizalma és rokonszenve, ezt pedig minden nap érezzük és tapasztaljuk.

A Munkáspárt előtt nehéz feladatok állnak. A szocialista-liberális propaganda-gépezet folytatja támadását a Munkáspárt ellen. Mint mondtak eddig? Ti vagytok a szélsőbaloldal! Ti vagytok az EU-ellenesek. Veletek sehova egy lépést se, nemhogy Európába.

Most mit találtak ki? Most kitalálták, hogy a Munkáspárt és a Fidesz ugyanaz. Eddig sem mondtak igazat, most sem mondanak igazat. Mit akarnak? Megpróbáljak megzavarni a Munkáspárt szimpatizánsait, sőt ellentétet szítani a Munkáspárt vezetése és tagsága között. A Népszabadság már megkezdte erőfeszítéseit, hogy éket verjenek a párt vezetői közé. Különbségeket keresnek a párt nyilatkozatai között. Ismerjük ezt a taktikát, nem dőltünk be neki eddig sem, és visszaverjük most is.

A párt június 19-én világos választ adott.  Akár mit üzengessenek nekünk, nem változtatunk a politikánkon. Nem fogunk az MSZP-hez közeledni és nem váltjuk le a párt vezetését. Továbbharcolunk, és nem ülünk fel azoknak, akik le akarnak bennünket beszélni.

Az elmúlt 15 évben nem egyszer tűntek fel olyanok, akik egyszerű válaszokat adtak és könnyű jövőképet vázoltak elénk. Most is vannak ilyenek. A Munkáspárt soha nem követte őket, s ezért élünk ma is. Ne álltassuk magunkat! Könnyű utak ma sincsenek.

A Központi Bizottság megerősítette bizalmát a párt vezetése iránt. A KB és a tagság bizalma erőt ad nekem is, hogy tovább dolgozzak, töretlen hittel és még több lelkesedéssel.

Ez a bizalom a párt országos vezetőinek szólt, de vonatkozik a párt minden megyei és budapesti vezetőjére is. Együtt küzdöttük végig az aláírásgyűjtést, együtt jártuk az ország városait és falvait a kampányban, együtt kell elvinnünk a pártot a következő választásokig.

Mi a kapitalizmus ellen vagyunk. Ez azt jelenti, hogy mindent és mindenkit bírálnunk kell, aki a tőkét, a tőkés rendszert képviseli a munkással szemben. Nem az a kérdés, hogy milyen zászló alatt jön, hanem, hogy a munkásember érdekét szolgálja-e, vagy sem. Ha a melós bérét nem emelik, nem hallgathatunk, akkor sem, ha a Fidesz kormányoz, akkor sem, ha a szocialisták. Ha Budapesten üres duma folyik, ahelyett, hogy végre építenék a metrót és helyrehoznák a járhatatlan utakat, a kormányzó többséget akkor is szidni kell, ha szocialista-liberális, akkor is, ha konzervatív.

Ez ma alapkérdés. Ettől a párt jövője, sorsa, élete függ. Ha nem tanuljuk meg, hogy a szocialista tőkés ugyanolyan tőkés, mint a konzervatív, ha bűbájos szociális ígéretek mögött nem tanuljuk meg felfedezni a tőke csupasz érdekeit, sohasem gyógyulunk ki az ámításból és önámításból. Újra és újra veszíteni fogunk. Az emberek nem azt várják, hogy megértést tanúsítsunk a szocialista tőkéssel szemben, hanem, hogy legyünk minden fajta kapitalizmus kérlelhetetlen ellensége.

A Munkáspártnak feladata van. Nekünk kell megtalálnunk, nekünk kell felvilágosítanunk, nekünk harcra szerveznünk azokat az erőket, amelyek képesek lehetnek – és társadalmi helyzetüknél fogva képeseknek is kell nekik lenniük – arra, hogy harcoljanak a kapitalizmus ellen.

A magyar munkás, a magyar dolgozó, a falusi szegény még nem tudatos, még nincs tisztában az érdekeivel, és főleg nem tudja azt, hogy hogyan lehet az érdekeit érvényesíteni. De tudja, hogy ő a rendszerváltás vesztese. Tudja, hogy vesztese az EU-csatlakozásnak is, és általában az elmúlt 15 évnek is. A mi feladatunk az, hogy segítsünk neki. Ha mi nem vagyunk tudatosak, ha mi megalkuszunk, nincs értelme léteznünk.

A kórházi csata mindennél jobban megmutatta, hogy ez a mi irányunk. A népszavazást most megint el akarják venni tőlünk. Az Alkotmánybíróság mind a mai napig nem döntött a népszavazás elleni beadványokról. Ezt a harcot mi nem adhatjuk fel és nem is adjuk fel. Akár lesz népszavazás, akár nem, küzdünk az egészségügyi reformnak csúfolt rablás ellen. Meg kell akadályozni az egészségügy átfogó privatizálását, az egészségügyi ellátási törvény bevezetését, a gyógyszerpiac liberalizálását.

De menjünk csak tovább! Meddig fogjuk tűrni, hogy a fiatalokat egy életre rabszolgává tegyék a devizában felvett lakáshitelekkel? Meddig fogjuk tűrni, hogy bezárják a falusi postahivatalokat, iskolákat, tönkre tegyék a magyar kisfalvakat, és velük együtt az országot? Meddig fogjuk tűrni, hogy az EU legantidemokratikusabb munkatörvénykönyve legyen Magyarországon? Támadtuk érte a Fideszt, amely a multiknak tetsző munkatörvénykönyvet fogadott el, de támadjuk érte a szocialistákat, akik – bár megígérték – semmit sem változtattak rajta. Támadjuk érte a szakszervezeteket, amelyek annyira lesik a kormány minden szavát, hogy belesárgultak.

Tisztelt hallgatóim! Elvtársak! Barátaim! Kádár János híveinek adományaiból mától a síremléken ott van az ő arcképe is. S, ott van a nemzetközi munkásmozgalom jelképe is.  Jelezze örök időkre: mi nem elvont harcot folytatunk a vörös csillagért. Ez a harc a magyar munkásért, a dolgozókért folyik.

A mi utunk a harc. Harc a tőkés kizsákmányolás ellen, a hatalom bűnei ellen, a háború ellen. Végig megyünk ezen az úton. Ezt kívánja a kádári örökség. Ezt követeli a dolgozó ember érdeke, és saját emberi tisztességünk. Éljen Kádár János emléke! Éljen és erősödjék a magyar munkásság! Éljen a Munkáspárt!

***

Felavatták az emlékművet

Az évforduló délelőttjén avatta fel a Kádár János Baráti Kör az adományokból megújított síremléket, Kádár János bronzba öntött portréját, amelyet Pató Rozália szobrászművész készített. A domborművön kívül a sírt két aranyszínű ötágú csillag is díszíti, valamint egy idézet az államférfitól: „Ott voltam, ahol lennem kellett, tettem, amit tennem kellett.”

***

Jakus László: „A fiatalok számára a Munkáspárt a jövő pártja”

A politikai gyűlés résztvevői tetszéssel fogadták Jakus László győri textilgyári munkásfiatal, kisebbségi önkormányzati képviselő felszólalását. Az alábbiakban az elmondott beszédnek a részletét olvashatják.

Engedjék meg, hogy a fiatalok nevében köszönetet mondjak önöknek azért, hogy a II. világháború után felépítették s felvirágoztatták a magyar ipart, mezőgazdaságot, a magyar városokat és falvakat, Magyarországot. Köszönjük. S már nem csak ezt. Minden tiszteletünk és megbecsülésünk az önöké, hogy a rendszerváltás utáni kaotikus tizenöt évben a politikai hadjáratok, megfélemlítések ellenére őrizték, óvták a lángot. Ígérjük, folytatjuk, sikerre visszük a harcot.

Nekünk, fiataloknak bármennyire is próbálkoznak a jelenlegi parlamenti pártok, nem üres frázis, nem hangzatos választási szlogen az esélyegyenlőség, a tolerancia, a társadalmi szolidaritás és a munkás szó. Hiába próbálják ezeket a fogalmakat, érzéseket bemocskolni, mi tudjuk, ez a jövő, ezekért kell küzdeni, s azt is, hogy már újra együtt van párt és ifjúság, újult erővel tudunk küzdeni mindazokért az eszmékért, amiket képviselünk.

Az önök tapasztalata, tudása, s a mi tettrekészségünk, ötleteink új távlatokat nyitnak a Munkáspártnak. A fiatalok számára a Munkáspárt a jövő pártja, mert eszmeisége örök, és a társadalom, kimondva-kimondatlanul, csak ezen eszmék mentén képes fejlődni, mert visszaadja az embereknek a kiszámítható jövőbe vetett bizalmat, mert mindig megújulásra képes, s mert a Munkáspárt az egyetlen igazi baloldali párt Magyarországon.

***

Gergácz Józsefné: „Meg kell találnunk az utat az emberekhez”

A Munkáspárt középgenerációja nevében szólalt fel Gergácz Józsefné vegyésztechnikus, a budapesti elnökség tagja, a Magyar Szociális Fórum mozgalom aktivistája.

A történelem kereke nem forog visszafelé. De hogy ki és mit visz magával múltjából, az meghatározza jövőjét is. Az üres és meddő nosztalgiázással nem segítünk saját magunkon, csak teljesen eltávolodunk Kádár János szellemi hagyatékától. Hitte, hogy a többség boldogulása a legfontosabb. Elképzeléseit mindig a jelenben, az adott pillanatban, az adott körülmények között igyekezett megvalósítani. Nekünk is ezt kell tennünk. Tudomásul kell vennünk, hogy 1989-ben egy korszak végérvényesen lezárult, s nagyon megváltozott körülöttünk a világ. Ez pedig azt kell jelentse számunkra, hogy megváltoztak a feladataink is. Nagyon tudatosan kell tennünk mindent az emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Ez néha nagy volumenű, országos megmozdulásokat kíván, mint a kórházprivatizáció megakadályozása, de nagyon sokszor folyamatos, kevésbé látványos aprómunkát jelent. Nem másokban kell keresnünk a hibát, hanem saját tevékenységünket kell mérlegelnünk. Che Guevara szavaival élve: a legszebb szavak a tettek. Ha nem találjuk meg az emberekhez vezető utat, nem leszünk méltóak arra, hogy Kádár eszmei örökségének tekintsük magunkat.

***

Moldova dedikált

„Tisztelettel köszöntöm azt az embert, aki a mai világban műveivel a legtöbbet teszi Kádár János emlékéért, a dolgozó emberekért, a szocializmus tisztességéért. Köszöntöm körünkben a Munkáspárt igaz barátját, Moldova Györgyöt.” Thürmer Gyula szólította meg így beszédében a nagygyűlés résztvevői között jelen lévő írót, aki a rendezvény előtt több órán át dedikálta könyveit az érdeklődőknek. Az itt eladott könyvei utáni bevétel tíz százalékát még a helyszínen A Szabadság támogatására fizette be a szerző.