Méltó módon, ünnepélyes keretek között emlékeztek a résztvevők július 5-én a Nemzeti Sírkertben Kádár Jánosra, halálának 14. évfordulóján. Nagy taps fogadta Tuza Istvánnak, a Kádár János Baráti Kör elnökének kijelentését, hogy a Munkáspárttal közösen a 15. évfordulóra emlékművet állítanak a magyar társadalomban sokak által méltán tisztelt embernek, politikusnak. A nagygyűlés résztvevői egyetértéssel és optimizmussal fogadták Thürmer Gyula politikai beszédét. Most is sokezren helyezték el a megemlékezés virágait Kádár János síremlékén.

A szocializmusban jobb volt a többségnek!

Thürmer Gyula beszéde

Tisztelt vendégeink!

14 esztendeje minden évben eljövünk Kádár János sírjához. Mi, dolgozó emberek tartozunk neki. Ő életében azt tette, amit egy tisztességes politikusnak tennie kell. Bennünket szolgált, értünk dolgozott, köztünk élt. Köszönjük, Kádár elvtárs! Ön életében annyit tett értünk, annyit tett a dolgozó emberekért, mint senki más a XX. században.

Kádár János idején dolgozhatott, aki dolgozni akart. A szocialista rendszerben teljes foglalkoztatás volt, mindenkinek nyugdíjas állása volt. Nézd csak meg, mi az eredmény! Ma minden idős embernek van nyugdíja – de miért? Azért, mert annak idején dolgozhatott.

A magyar kapitalizmus nem képes a munkanélküliséget megszüntetni. Ki fog a mi nyugdíjunkról gondoskodni? Ki fog a gyermekeinknek nyugdíjat adni? Mi lesz a tartós munkanélküliek százezreivel? Mi lesz a minimálbéren bejelentett önfoglalkoztató kényszervállalkozókkal?

Kádár János idején tisztességes megélhetése volt a dolgozó embernek. Ma senkit nem érdekel, miből tartja el a dolgozó a családját.

Az ő idején segített a társadalom, segített az állam, segített a párt. Ma senki sem segít rajtad. Itt liberális politika van, s ahol liberális politika van, ott kő kövön nem marad. Ahol liberális politika van, ott nem törődnek a szegénnyel. A piac segíthet a gazdagon, de sohasem segít a szegényen. Ha nem a gazdagok világára való vagy, pusztulj innen!

Kádár idején esélyegyenlőség volt. Ma van duma, van esélyegyenlőségi miniszter, de nincs esélyegyenlőség. A tőkés urak tele szájjal szidják a szocializmust a parlamentben. Szidjátok csak, mi akkor sem bántuk meg. Igen, a csepeli melós gyerekének neve mellé odatettük a nagy F betűt. Igen, odatettük, mert azt akartuk, hogy érvényesüljön a fizikai dolgozó gyereke. Azt akartuk, hogy tanulhasson. És tanulhatott! Lehetett belőle nagykövet, tábornok, akadémikus, bármi.

Mi lehet belőled a kapitalizmusban? Semmi! Visszahoztátok a legpiszkosabb kasztrendszert. Itt az tanul, akinek pénze van, az érvényesül, aki gazdag, az megy Európába is, aki jómódú.

Nem igaz az, hogy Kádár János idején nem voltak szegények. Voltak! De volt kiút, volt remény, volt tömeges menekülési lehetőség a szegénységből.

Ma nincs kiút, nincs remény, nincs menekülés, legfeljebb nagyritkán. Ebben a rendszerben senki sem segít a szegényeken. Sem az egyház, sem az állam, sem senki. Jótékonykodás van. Jótékonykodás az önkormányzati szociális segélyekkel, ájtatos jótékonykodás karácsonykor.

De kérdezem én: miért vagyunk ma szegények? Rosszabbak vagyunk, mint akik ott ülnek a parlamentben? Nem, barátaim! Azért vagyunk szegények, mert a rendszerváltáskor nyomorba taszították az emberek nagy részét. Ebből a szegénységből pedig nem tudunk kimászni, a helyzet nem jobb, hanem rosszabb lesz. A fizetésünkért 13 évvel a rendszerváltás után még mindig kevesebbet vehetünk, mint a szocializmusban.

Szegények vagyunk, mert nem volt és ma sincs olyan átfogó szociálpolitika, amely a szegényeket támogatná. S nehogy azt hidd, hogy különbség van Orbán és Medgyessy között. Egyiknek sincs szegénységi programja. Választási program van kilószámra, ígéret is van annyi, hogy Dunát lehet rekeszteni velük. Még az első száz napokra is kitelik, de utána senki sem beszél a szegény emberről.

Megvan ennek a magyarázata. Kádár János másként nevezte kormányát. A Kádár-kormány nem polgári kormány volt, még csak nem is a nemzeti közép kormánya; a Kádár-kormány munkás-paraszt kormány volt.

Ez volt a lényeg. A Kádár-korszakban a dolgozónak, a melósnak volt igazsága. A munkásnak, a parasztnak, a kisembernek volt jó sora. De nehogy elhiggyétek a mesét, hogy a többieket meg agyonverték. Verte a fene! Nézd csak meg! A parlament tele van a szocialista rendszer „elnyomott és agyonvert” úri gyerekeivel, akik, úgymond, nem tanulhattak, akiket kizsákmányolt a szocializmus.

Mondhat itt akárki akármit, mi tudjuk, hogy mi az igazság. Az igazság pedig az, hogy a szocializmus a többségnek, nekünk jobb volt, mint a kapitalizmus. A kapitalizmus a gazdagoknak, tőkéseknek jó, nekünk meg rossz.

Elvtársak! Az eltelt 14 év minden egyes pillanata bizonyítja, hogy a munkásember, a dolgozó ember csak a Munkáspártra számíthat. Ha változtatni akar, a Munkáspártot kell a parlamentbe juttatnia.

Az elmúlt 14 évben újra és újra elfelejtjük ezt az igazságot. Tavaly a dolgozó emberek nagy része a szocialisták mellé állt. Azt gondolták, majd ők segítenek az angyalföldi kisnyugdíjason. Majd ők építenek szociális bérlakást. Ők védik meg a tejtermelő gazdákat. Ők fogják megmenteni a csepeli kórházat.

Mi nem hittük, hogy így lesz, s nem is lett így, de követtük a dolgozó embereket. Erősítettük, vállaltuk a Szocialista Párt választási programjának baloldali elemeit. A miniszterelnök mellé álltunk, amikor láttuk, hogy az ellenzék kapcarongynak tekinti az ország törvényes miniszterelnökét.

Az első száz nap még tetszett is nekünk, mert az MSZP a kisemberekért is tett. De ma? A többi kétszáz napban már csak a „nagyembereken” járt az eszük, s ebben mi nem vagyunk partnerek.

Nem vagyunk, nem lehetünk partnerek a kórházprivatizációban. Ahova a tőkés beteszi a lábát, ott minden drágább lesz. Egy lényeges dolgot mondjatok, ami ma olcsóbb, mint a privatizáció előtt! Minden drágább lesz! A kórház is drágább lesz, a gyógyszer is drágább lesz. Ez a törvény az esélyegyenlőség halála. Mi azt akarjuk: szavazzon a nép ebben a kérdésben! Legyen népszavazás! Döntsön a nép, amely elszenvedi majd a Medgyessy–Csehák haláltörvényt.

Nem vagyunk, nem lehetünk partnerek az oktatási törvényben sem. A gyerekbutítás, a pedagógus-elbocsátás, az iskolabezárás nem a mi politikánk.

Nem vagyunk partnerek az úgynevezett nemzeti lakásprogramban. A kisember ma nem jut lakáshoz. Önkormányzati bérlakáshoz is csak a „barátok”, a haverok jutnak. Szociális bérlakást ma is alig építenek, a kölcsönök meg csak egyes minisztereknek jók.

Nem vagyunk partnerek a háborús politikában. Nem kérünk az iraki kalandból, a megalázó Amerika-barát fenéknyalásból.

A harcot nekünk kell vállalnunk. Nem csak a szocializmus iránti tiszteletből, nem csak Kádár János iránti megbecsülésből, nem csak tisztességből. A dolgozó emberen csak a dolgozó ember segíthet.

A dolgozó ember sorsa teljességgel reménytelen mindaddig, amíg saját soraiból nem küld képviselőt a hatalomba. Mi nem teremtenénk csodát. De néha valamit ki tudnánk csikarni az egyszerű embernek is.

Hozzátok szólunk, barátaink! Te pénztáros a Tescónál, te ápolónő, te vagyonőr a bank ajtajánál, te utcasarki rendőr, te pedagógus, te körzeti orvos, te kisföldű paraszt, te ellátatlan beteg, te munkanélküli, te hajléktalan! Hallgass végre ránk! Mi sem fogjuk minden problémádat megoldani. De legalább néhányat hadd oldjunk meg! Legalább hadd küzdjünk érte! Legalább hadd mondjuk el a parlamentben, hogy neked mi kell!

Elvtársak! Harcunkban tegnap Görögországban tanácskoztunk több európai kommunista párt vezetőivel. Tudják, hogy keserves nehézségekkel küzdünk, és tisztelnek érte. Tudják, hogy harcolunk a vörös csillagért, s mellettünk vannak. Tudják, hogy be akarunk jutni az Európai Parlamentbe, és segíteni fognak.

Barátaim! 14 esztendeje minden évben eljövünk Kádár János sírjához. Mi dolgozó emberek tartozunk neki. Sokszor gondoltunk már arra, hogy változtatni kéne. Ne szervezzünk tucatjával buszokat. Ne legyen nagygyűlés, ne legyen politikai beszéd.

Barátaim, elvtársaim, nem ez a mi utunk, de változtatni azért kell. Adjunk új lendületet a Kádár-ünnepségeknek! Ne tucatjával szervezzünk buszokat, százával szervezzünk. Ne nagygyűlés legyen, hanem óriási gyűlés. Ne politikai beszéd legyen, hanem csatára hívó szó! Ezt várja tőlünk a munkásember. Előre hát, barátaim! Éljen a munkás, éljen a dolgozó ember! Éljen a Munkáspárt!

„Kádár János emlékét őrizzük, erősítjük”

Tuza István, a Kádár János Baráti Kör elnöke beszéde (részlet)

Munkás, négy polgárival, de sok-sok tapasztalattal. A legfőbb értéke, hogy ért a munkások nyelvén és általában a nép nyelvén. Vezetésével alakult ki történelmünk leghaladóbb s legtermékenyebb szakasza. S ami talán még ennél is lényegesebb, soha a történelmünk folyamán nem érezhették annyira a dolgozók, az egyszerű emberek nagy tömegei, hogy vezetőik az ő érdekükben fáradoznak, hogy életüket szebbé, boldogabbá, könnyebbé tegyék. Így jellemezte hat évvel ezelőtt Puja Frigyes elnök a Kádár János Baráti Kör 1997. május 26-i alakuló közgyűlésén, Kádár születésének 85. évfordulóján 42 alapító tag jelenlétében Kádár János portréját.

Ahogy a bibliai tézisek legendákká válnak, és a parasztok a tűz mellett meg a munkások a pihenőben mesélik, Kádár azzá vált. Elindult egy országos legenda, elindult egy jó ember képének a kialakulása, és én hallatlanul büszke vagyok, hogy a kortársa voltam – mondta Moldova György egy televíziós műsorban.

Úgy tűnik, már nemcsak Leninről mondhatjuk, hogy élt, él és élni fog, ugyanez Kádár Jánosra is igaz. Egy pápai 17 éves fiú megalakította szülővárosában a Kádár János Baráti Kört, és életben tartja a politikus emlékét – írta Varga Csilla a Mai Blikk című újságban.

Immár ezerhez közeledik a taglétszám, a megyék többségében van szervezetünk. Tagsági igazolványunk van, benne nem a társaságunk, hanem Kádár János fényképe. Névadónk születésnapján neves művészek közreműködésével minden évben megemlékezést tartunk. Klubrendezvényeinken pedig időről időre híres emberek elevenítik fel Kádár Jánossal kapcsolatos személyes élményeiket.

A Kádár János szobrára való aláírásgyűjtés – akár lesz köztéri szobor, akár nem – mint politikai akció helyes volt. A Baráti Kör összegyűjtött mintegy tízezer aláírást, és átadtuk a Munkáspártnak. Ugyanakkor a körhírlevelünkben – 1999 végén – fogalmazódtak meg a fogadalmak, hogy elindítjuk a gyűjtést. Nehezen megy, ellenállás van, de ha összefogunk, sikerülni fog.

A Szabadságban jelennek meg a mi közleményeink, és az idei születésnapi évfordulón magas szinten képviseltette magát a Munkáspárt. A párt nyitott minden kérdésben, ami Kádár János emlékét erősíti. A Kerepesi temetőben közös gondolkodást javasolt, hiszen összeköt bennünket a kádári szellemiség.