Az elkövetkezendő számokban bemutatjuk a Munkáspárt 16. kongreszusán megválasztott alelnökeit, illetve megválasztásukat követően az elnökség további öt tagját. Lesznek komolyabb és kevésbé komoly kérdések. Talán így lehet majd őket a legjobban megismerni. E heti „áldozatunk” az elnökség benjáminja, Vajnai Attila.

– Kedvenc színe?

– Piros.

– Kedvenc étele?

– Egy menü a kedvenc. Erőleves tojással, főtt marhahús meggyszósszal, pirított darával, és almásrétes.

– Kedvenc itala?

– Cola.

– Hobbyja?

– Sakk.

– Részletezné?

– Persze. Én versenyszerűen sakkoztam, amíg volt még rá időm. Remélem, majd ha nyugdíjas leszek, lesz majd időm kamatoztatni tapasztalataimat.

– Kedvenc könyve?

– Művet mondanék inkább, Madách Imre: Az ember tragédiája.

– Kedvenc filmje?

– Ilyen sok van, nagyon szeretem például a Lázadás a Bountyn című filmet.

– Kedvenc színésznője?

– Számítottam erre a kérdésre, nagyon sok nevet végigzongoráztam. Végül Ruttkai Éva mellett döntöttem.

– Kedvenc színésze?

– Latinovits Zoltán.

– Milyen zenét szeret hallgatni?

– Most éppen Vangelis a kedvenc zeném, de nagyon szeretem a klasszikusokat is, Beethovent említeném.

– Mondana valamit eddigi pályájáról? A kongresszuson majdhogynem üstökösként tűnt fel.

– Nem tudom, én az üstököst nem éreztem. Mindenesetre számomra meglepő volt a szavazás eredménye. Én ezt mindenképpen koromnak, tehát fiatalságomnak tudom be. De talán szerepet játszott korábbi tevékenységem a mozgalomban, szerepet vállaltam többek között a Marxista Ifjúsági Szövetség megalakításában. Mindig azt néztem, hol van az, ahol segíteni tudok, hol lehet dolgozni. – S tud segíteni a mozgalomnak? – Nagyon szeretném, ha tudnék segíteni. Valószínűleg nemcsak rajtam múlik. Illetve rajtam nem múlik, ha olyan lehetőség adódik, akkor természetesen.

– Miért foglalkozik ezzel az egész mozgalommal? Fiatal, Pakson mérnök, sikeres. Szüksége van erre?

– Ez családi indíttatású. Aki ezt tagadja, az biztos, hogy nem mond igazat. Bár sokakról tudok, akik pont ellenkező pólusú családból indultak. Nálam családi eredetű a dolog. Neveltetés, aztán tanulmányaim is közrejátszottak, a Szovjetunióban végeztem az egyetemet. Pont a peresztrojka idején, s ez nagyon komolyan befolyásolta a világnézetemet.

– Mit lát ön a kommunizmus ideológiájában?

– Azt, hogy újítani akar. Az alapelve ugyanis ennek az ideológiának szerintem az, hogy folyamatosan fejlődik az emberi társadalom. Az a társadalom, ami most van, az távolról sem az utolsó fázisa az emberiség fejlődésének. Tehát azok a negatív dolgok, azok a viszályok, amelyek Magyarországon, de az egész világon is találhatók, azokat ki kell küszöbölni. Egy humánusabb, emberibb társadalom képes erre.

– Nem mond ellent ennek az, hogy a magyar közvélemény döntő részében a kommunizmus egyértelműen kötődik a konzervativizmushoz?

– Nem mond ellent. Az emberek most hiszik ezt a kommunizmusról. Ebben nyilvánvalóan közrejátszik a régi rendszer rengeteg hibája. De mivel nem konzervatív eszme, s ezt tetteinkkel is megmutatjuk, öt vagy tíz év múlva mindenképpen változni fog az emberek véleménye mind az ideológiáról, mind az azt támogató emberekről.

– Feladatának látja az emberek véleményének megváltoztatását?

– Természetesen, bár nem pont úgy, hogy kiállunk az utcára. Persze ezt is meg kell tenni, ez is mozgalmi módszer. Mindenképpen a leghatékonyabb módszereket kell megtalálni, hogy meggyőzzük az embereket: mi jobbat, emberibbet, mást akarunk.

– Nem érzett kiábrándultságot a májusi választások után?

– Dehogynem. Mindnyájan éreztünk csalódottságot, nem is kevés emberrel beszéltem az ellenfeleink közül, akik ne úgy gondolták volna, hogy bejutunk a parlamentbe. Nyilvánvalóan sokkal nehezebb így a helyzetünk nem parlamenti pártként. Az önkormányzati választások viszont biztatást adhatnak a párttagságnak.

– Mi a véleménye az önkormányzati választásokról?

– Mindenképpen nagyon nagy eredményt értünk el. Már csak azért is, mert egy váratlanul rossz szereplés, a májusi választások után nagyon sokan letargiába estek, kiábrándultak, feleslegesnek tartották a további küzdelmet. Ezek után a párt nemcsak talpon maradt, hanem erősödni is tudott. Nagyon sok szám ismeretes már a választásokról, egyet azonban, azt hiszem, még nem közölt senki. Azokban a megyékben, ahol lehetett munkáspárti listákra szavazni, ott az öt százalékot meghaladtuk. Négy olyan megye volt sajnos, ahol nem tudtunk listát állítani. Nagyon fontos volt, hogy egyéni körzetekben is tudtunk győzni, ez egy minőségi változás, s a továbbiak szempontjából nagy eredmény, hogy 13 megyei önkormányzatban ott vagyunk. Sokszor nem csak statisztaként, hanem éppen a mérleg nyelveként. Ezt ki lehet használni a propagandában a helyi sajtóban való megjelenés során. Egy lehetőséget kapott ezzel a párt, hogy három és fél év alatt fel tudjon készülni, s stabil eredménnyel jusson a parlamentbe.

– A párt ötéves történetében a választások kudarcot jelentettek. Ez a mostani hozhat áttörést?

– Természetesen ez már nem kudarc. Ez siker. Nagyon sok emberünkön is tapasztaljuk ezt, akik nem is gondolták volna, hogy kompenzációs listán bejutnak az önkormányzatba. Ha őket megkérdezzük, ők sokkal nagyobb boldogsággal fogják mondani, hogy ez a Munkáspárt sikere.

– Milyen a Munkáspárt belső helyzete?

– Nem annyira jó a Munkáspárt helyzete, mint ahogy az kívülről látszik, vagy amit a választási eredmények sugallnak, nagyon sok dolgunk van, főleg a fiatalítás, illetve a pártszervezés terén.

Már megvannak azok az emberek, megmutatkoztak a választások során is, akik fiatalok, aktív dolgozók, és komoly részt vállaltak a munkából.

Majdnem minden megyében szükség van további fiatalításra. Nagy szó, de talán azon múlik a párt sorsa, hogy miképp tudjuk ezt végrehajtani. Anyagi helyzetünk sem rózsás. Kemény küzdelmet hoznak az elkövetkezendő évek, hogy létrehozhassunk megfelelő alapot a következő választásokra.

– Az önkormányzati választásokon nagyon népszerűek voltak a különböző koalíciók, a középjobb együttműködése mellett komoly teret nyertek a szélsőjobb erők is. Nem tartja ezt veszélyesnek?

– Nagyon veszélyesnek tartom. Mi vezetett ehhez, milyen személyi feltételei voltak ennek az összefogásnak, ezt még elemezni kell. De a tény az tény, az FKGP–MIÉP-szövetség a legriasztóbb. Mert erőteljes demagógiával lépnek a társadalom elé, ami bizony nagyon sok választót vonzhat hozzájuk, hiszen nagyon sok követelésük van, ami a jogos elégedetlenségeken alapszik. Nehéz lesz a dolgunk. Minden nap fel kell hívnunk az emberek figyelmét, tudatosítanunk kell, hogy ilyen választási szövetség már volt haánkban, s tudjuk, hogy az mihez vezetett.

– Ha van szélsőjobb, nyilván van szélsőbal is. A Munkáspárt a szélsőbal?

– Nem feltétlenül mondanám, hogy ha van szélsőjobb, akkor van szélsőbal is. Egy biztos, a Munkáspárt nem szélsőbaloldali párt. Nem tudok olyan szervezetet, amely nyíltan szélsőbaloldali akciókkal hívja fel magára a figyelmet. Talán nem is ártana bizonyos értelemben, akkor a Munkáspártról tisztán látszana, hogy nem szélsőséges párt.

– Mivel fog foglalkozni az elnökségben?

– Remélem, és az eddigiek is azt támasztják alá, hogy sajtószereplésünk megszervezésével, arculatunk kialakításával fogok foglalkozni.

Szerintem ez nagyon fontos terület. Sok helyen nincs, és belátható időn belül nem is lesz pártalapszervezetünk. S egyébként is az emberek általában minket a tévéből, a rádióból, az újságokból ismernek. Tehát rendkívül fontos, hogy a nyilvánosság előtti szereplésünk pozitív legyen. Az emberek lássák igazi arcunkat. Sokan olyan dolgok miatt nem szavaztak ránk, amelyek egyszerűen nem is léteznek. Meg kell törnünk ezt a tévképet. S ezt csak a médiákon, a televízión, rádión, lapokon, az egyre népszerűbb helyi kábeltévéken keresztül lehet elérni. Fontos még az országos és helyi megjelenésünk összhangja is.

– Milyen jelszavakban fogalmazná meg ezt az arculatot?

– Ez a legnehezebb ebben a munkában. A következetes baloldal, ez mindenképpen egy nagyon fontos jelszó. Következetes baloldal, következetes politizálás azért, hogy tiszta közélete legyen Magyarországnak, hogy minden politikai döntés abból a szempontból szülessen, hogy a többségben lévő bérből és fizetésből élők is megtalálják boldogulásukat ebben az országban. S talán még egy, ezt megengedhetem magamnak: a fiatalságé a jövő.

– Milyen érzés alelnöknek lenni?

– Én még egyszer sem ébredtem úgy fel, hogy alelnök vagyok, nem ez határozza meg a tudatomat. Elsősorban munkát, pluszmunkát jelent a számomra, hiszen nagyon sok meghívást kapok országszerte, melyeknek eleget is kell tennem. Felemelő érzés az, hogy valaki többezer embert képviselhet. Bíznak benne. Ezek olyan dolgok, amiket nem lehet igazából szavakba önteni. Csinálni kell, s ha eredményesen tudom csinálni, az egy jó érzés.

– Befejezésül mondok néhány nevet, kérem, röviden reagáljon rájuk. Az első Thürmer Gyula.

– Csak jót tudok mondani róla. Thürmer Gyula egy olyan történelmi helyzetben vállalta ezt a szerepet, amelyben csak nagyon kevesen merték volna vállalni. Egy rendszerváltáskor, amikor minden rosszat a kommunistákra akartak ráfogni, mindenért ők voltak a felelősek, ő képes volt egy párt élén úgy tevékenykedni, hogy ez a kommunista párt nem vált szélsőségessé, nem marginalizálódott, nem vált szektává, s nem is olvadt be a szociáldemokrácia ma nagyon is divatos hullámába. Ezt a szerepet most igazából nem is értékelhetjük.

– Erős József?

– Nem ismertem őt a kongresszus előtt. Azóta már többet találkoztunk. Mindenképpen egy határozott, pragamatikus embert ismertem meg benne. Őszintén remélem, hogy tervei közül legalább a fele sikerül. S ahogy tudom, segítem is őt ebben a munkában.

– Szöllősiné Fitos Éva?

– Ő az egyetlen női tagja az elnökségnek, mindenképpen fontos szerep vár rá ebből a szempontból. Remélem, hogy tudja majd kamatoztatni képességeit, tekintélyét, s hogy gyakrabban találkozhatunk majd.

– Vajnai Attila?

– Ez az, amikor a hóhért viszik akasztani. Lehetőség. Ennyi.

Máté T. Gyula