Kedves Mária! Megkaptam azt a hírt, hogy elutazásod követő nap déli 2 órakor továbbutaztál Prágából Karlovy Varyba, továbbá azt, hogy minden rendben van nálad, csak egy konnektor kellene a szobádba, a feketekávé megfőzéséhez. Ma tudtam meg Erdélyi Károlytól[1], hogy Cséby elvtárs Pesten van, kedden utazik vissza, most írok, hogy elküldhessem vele. Remélem, levelem jó egészségben talál, én magam jól vagyok.

Feri – lánya és Pista asszisztálásával – ma egy hete szerencsésen visszaköltözött a Fő utcai lakásába. Ma este beszéltem velük telefonon, holnapra meghívtam őket ebédre. A jövő hét valamelyik estéjén szándékozom megnézni őket lakásukon, hogyan rendezkedtek be ismét. Juliéknál az utolsó tanítási nap június 8-án lesz, 13-án bizonyítvány és 15-én megy két hétre Visegrádba, táborba. Pistáékat múlt vasárnap este meglátogattam. Mind a négyen megvannak elég jól, az Irén szemmel láthatólag jobban néz ki, mint amikor utoljára együtt láttuk őt. Megkértek, hogyha írok, adjam át üdvözletüket.

Munkahelyeden ma délben jártam, már szombati fájront előtti hangulatban találtam őket, nagy részük éppen ebédelt. Embernével, Koltainéval, s egyik idősebb kolléganőddel találkoztam ott. Azt mondják, jól vannak, a munka rendesen megy, Horváthné (?) nevű asszony, aki kórházban volt, jobban van, és hétfőn bejön. Így téged kivéve – a létszám teljes lesz. (Emberné ugyan azt mondta, hogyha te hiányzol, akkor két ember hiányzik.) Mondották, hogy a Mészáros kapott nyersanyagot, és vígan szerkeszt. Üdvözölnek, minden jót kívánnak neked.

Nálam minden program szerint ment, szabadságom körülbelül befejeztem. Szombat délután elmentem Bábolnára, onnan vasárnap ebédre hazajöttem. Estig aludtam, vacsora után elmentem Pistáékhoz. Kártyáztam velük éjjel 1-ig. Hétfőn reggeli után elindultam Sarkad-Remetére, onnan szerdán délelőtt tovább Gemencre, majd onnan pénteken délre hazajöttem Pestre. Délután aludtam, este 8-ra elmentem Sándor Józsefékhez, ahová vacsorára és Biszkuval, Aczéllal (ezek a férfiak) kártyapartira voltam meghíva. Mindezek az ismerősök érdeklődtek hogyléted iránt és üdvözölnek.

A vadászati programom vegyes sikerrel járt. Jó volt, hogy néhány napra valóban kikapcsolódtam. Láttam vagy hét vármegye erdejét, mezejét, most a természet csodálatos, a földek gyönyörűen megművelve, az őszi vetés, az egész határ nagyon szép, az emberek szorgalmasan dolgoznak, és bíznak az aratásban. Egyébként sokat voltam levegőn, nagyon keveset aludtam, és a mindenhol egyforma, sok zsíros és fűszeres étel, pálinka, konyak, az általad már ismert, különféle negyedosztályú borok megtették a maguk negatív hatását. Most alvással, a bortól mentesítő, mértéktartó otthoni koszttal kúrálom magam, és igyekszem még hétfőig kipihenni a „pihenést”.

Életemben ilyen rosszul nem lőttem golyós fegyverrel, mint most. A három helyen – nem is tudom, hány patronnal – rálőttem összesen 12 vadra. Elhibáztam ebből 7 bakot, elejtettem egy kapitális, egy gyilkos, egy selejt bakot, valamint egy kocát. (Ez utóbbi Parti műhibája, aki egy hajnali fél négykor még homályban, kannak nézte, szólt, hogy lőjek, én pedig – ilyenkor sohasem hibázik a vadász – vagy százhúsz méterről, egy mesterlövéssel leterítettem.) Ezenkívül még megsebeztem Gemencen egy bakot, vér volt, de időnk már nem, hogy megkeressük, mert már utaztam vissza.

Magyarázat a sok hibázásra: mikor kimentem: ahogy az lenni szokott, első nap igen rosszul láttam, két baknak alálőttem, a fegyverbe beszorult egy üres patron, elromlott az egész, nem tudtuk összecsukni sem, más fegyver nem volt nálunk, idő előtt be is fejeztük a vadászatot első este. (Utólag kiderült, a látcsövet valamelyik tisztításnál elmozdítottuk, a fegyver száz méterre több mint tíz centit alálőtt, ami őznél már garantált hibázás.) Vasárnap reggel még ott vadásztam Bábolnán az ottani tanító kölcsönkért, nekem idegen fegyverével, és három baknak fölé lőve, üres kézzel kellett onnan visszatérnem. Sarkad-Remetére a Beitztől[2] kapott fegyverrel mentem, amelyik önmagában kitűnő, de már a harmadik, megint egészen más súlyú, szerkezetű, más kezelésű fegyver, azzal is fölé lőttem egy szép baknak. Végre Gemencre utánam hozták a közben már kijavított osztrák fegyverem, amelyiknél az első lövés – megint egy szép baknál – csütörtököt mondott. Hát így történt, hogy a fegyverek miatt a tulajdonképpeni vadászat inkább bosszankodás volt, mint passzió. Gemencen a két napból másfél napon át zuhogott az eső, amitől a Parti majdnem gutaütést kapott, én inkább örültem, mert az eső országosnak nézett ki, ami megint jól jött.

Ezenkívül: az elutazásod követő napon, mint tudod, megnyílt a vásár. Mi reggel 9-től délután háromig 3 magyar, 18 külföldi, összesen 21 pavilonban jártunk. Képzelheted azt a rohanást. Az általunk látottak alapján és mások véleménye szerint is, sokat fejlődött, nagyon érdekes a Vásár, a szovjet pavilon rendkívül ízléses, imponáló volt, a nyugatiak is alaposan kivonultak. Rengeteg magasrangú külföldi vendégünk volt, ebből a szempontból jól jártam azzal, hogy másnap délben egy hét szabadságra mentem.

Tegnap este, hogy beszélgettem az elvtársakkal, a jövő heti munkára vonatkozóan olyan híreket kaptam, hogy már ma berohantam a pártközpontba, a Miniszterelnökségre, és Várkonyi[3] elvtárssal hazahozattam a lakásra egy halom anyagot. Úgy is féltem már előre, mert az elmaradt anyagok olvasása különböző emberekkel szükséges egyéni beszélgetésen kívül PB, titkársági ülés, minisztertanács, honvédelmi bizottsági ülés volt esedékes, ezenkívül nekem külön egy nem könnyű feladat szerdára: interjú egyik vezető svéd munkatársával. Mindennek tetejében hirtelen – kedd reggeltől – esedékes lett Szalal[4] jemeni elnök látogatása nálunk, akivel, bár ő köztársasági elnök, nekem is sok elfoglaltságom lesz. Hogy mindezt hogyan bonyolítjuk, azt majd hétfőn délelőtt kell kisütnünk egy munkaértekezleten. Egyelőre fogalmam sincs, mindez miképpen lesz bonyolítható.

Ezért így terveztem: hazaviszek anyagot, és szombat este előredolgozok, vasárnap délelőtt elolvasom az aznapi sajtót, közben folytatom a szabadságom idejére tervezett programot is. Szombat délben megnézem a „képzőművészek tárlatát”, délután megnézem a magyar-francia futballmeccset. (Ez utóbbi kettőt tejesítettem is. A kiállítás érdekes, a meccset nagykeservesen 2–1-re megnyerte a magyar csapat.) Holnap, vasárnap este még kimegyek Telkire a Stiflitz bácsiékhoz, ahol állítólag egy érdemes kanról van szó. Tovább szeretném korrigálni a vadászszerencsét. De akárhogyan is lesz, azt hiszem, a jövő heti bolondházprogramom előtt ajánlatos még egy mély lélegzetet venni a szabad levegőn.

Ennyiből áll a beszámolóm, azt hiszem, nem felejtettem el semmi lényegest. Nem jól tetted, hogy nem írtál, és nem küldtél levelet a Cséby bácsival. Egyrészt érdekel, hogy vagy, mit tudsz csinálni az unalmas rezsimben, újságod van-e, mit tudsz a világról, másrészt unaloműzőnek sem rossz számodra, ha írsz. Hogy egyszerre elpucoltatok innen, te is, a Juli is, nagy süket csönd van ebben a lakásban, amit persze tetéz az is, hogy a tűrhető diplomáciai viszony megőrzése érdekében az Eszterrel madártávlatból és kurta, katonai nyelvezettel érintkezem. Ő, ahogy látom, megvan, a lakásban rend van, szőnyegek felszedve, úgy látom, mosás is volt. A sivító hang alapján gondoltam, aztán láttam is, hogy ma permeteznek a kertben. Mindezek alapján mondhatom, hogy itt nagyjából minden a megszokott rendben megy. Az idő tűrhető, de este hűvös van, úgyhogy ma megkérem Esztert, fűtsön be egy kicsit, mert írni és olvasni órákon át anélkül lehetetlen lenne.

Amikor elutaztál, beszéltünk arról, hogy közben egyszer meglátogathatnálak. Egyelőre nem látom, hogyan és mikor volna ez lehetséges. A fentebb jelzett feszített hazai programomon kívül – hogy őszinte legyek – még külön-külön komplikálja számomra ezt az, hogy nem tudom, miképp rendezhetném ezt én vendéglátó csehszlovák barátunkkal. Prágában meg nem állni nem lehet. Akkor ott egy udvariassági látogatást nem tenni úgyszólván lehetetlenség. A házigazdák programjavaslatot tesznek, azt visszautasítani kényelmetlen. Mindez minimálisan két és fél napot kívánna, amit egyelőre nem látok. Ilymódon a látogatást illetően nem látom biztatónak a kilátásokat.

Mégis azt mondom, hallgass az orvosokra, csináld végig a nem nagyon kellemes procedúrát is, mert hiszen az mindeddig, hosszabb időre és komolyan javította egészségi állapotod. Mégis ez a legfontosabb. Búcsúzóul további javulást, tűrhető időtöltést, pihenést, minden jót kívánok. Csókollak: János

Ui.: Esetleges személyes ismerősöket üdvözlöm.