Jánoskám, látod, fent, gondolatban már otthon vagyok. Szófogadó gyerek viszont ott marad, ahová küldik, igaz?

Remélem, jól vagy és hasznosítod estéidet, úgy értem, lefekszel időben. Nem kell minden meghívást elfogadni. Hivatkozz rám nyugodtan. Levelet, maceszt köszönöm szépen, utóbbit szorgalmasan rágcsálom. Közben szereztek itt is Prágából, azt átadtam Klárinak és egy másik elvtársnőnek. Kiderült, hogy ezt többen is szeretik, és jól elbajmolódik vele az ember. Tudod, ez olyan, mint a tökmagevés, azt sem lehet abbahagyni.

A tegnapi ünnepségre többen kaptunk tribün-meghívót, 8-kor indultunk. Először gyűlés volt, majd a rezesbanda után az itteni vezetőség és a meghívott külföldi vendégek. A város másik felében ismét egy tribünön találtuk magunkat, és akkor felvonult az utánunk jövő embertömeg, kb. 30-35 ezer ember. Itt is a gyerekeknek és a sportolóknak volt a legnagyobb sikerük. Közben néhányszor esett az eső. Mikor hazaértem, rögtön meleg lábvizet vettem, ami, gondolom, valamit segített, de azért berekedtem, egy kissé fáj a fülem is. Okulva a múltkori házi őrizeten, most bölcsen hallgatok. – Tónival[1] beszéltünk az este, mondta, nagyon szép volt otthon a felvonulás, és sok ember volt. Mi néztük egy ideig a televízióban több székhely ünnepségeit. Ismersz, hamar ráuntam. Hiába, úgy látszik, mi majd csak úgy 5-10 év múlva tudjuk élvezni e technikai csodát. Őszinte legyek, ezt már csak néhány ember előtt merem bevallani, mert úgy néznek rám, mintha valami őskori lelet lennék. Valahogy mégsem szeretem, ha már vén máminak néznek.

Klári remekül eszik, kb. megeszi azt a mennyiséget, amit én, ez tényleg szép eredmény.

Szombaton a városban voltunk, moziban, és megnéztük a Háború és béke című film II. részét. Most értettem meg, hogy a Szovjetunióban is nagy sikere volt. Az első résztől nem voltam annyira elragadtatva, ez viszont gazdagon mutatta be a tömegjeleneteket, és a könyv belső levegőjét is érzékeltette. Remélem, szovjet változatban is viszontlátom.

Itt minden a szokott mederben folyik. Az ünnepségen összetalálkoztam két orvossal, akiknek a keze alatt már régebben voltam. Megállapították, hogy jobban nézek ki, mint első alkalommal. Súlyom gyönyörű, már elértem a műtét előttit. Képem kerekedik, mint egy dinnye, igaz, a legkisebb zavar keletkezik, megnyúlik. Hiába, ez még nem állandósult, talán idővel.

Kis Fiam, azt a bizonyos házi cipőt nem találom, már több üzletben kerestem, sőt puplinban is csak csíkos meg kék van. Még próbálkozom másutt is, talán több szerencsém lesz. A héten már nincs értelme indulni, mert itt is minden az ünnep előkészítésének jegyében folyik. Ti. ha pénteken indulnék, úgy szombaton már nem tudnék a szemészeti klinikán végezni. Közben vasárnap-hétfő ünnep. Marad a kedd du. vagy a szerda de. Azt hiszem, utóbbi lesz a jobb, mert akkor korán indulnék, és még de. eljutok a klinikára, és aznap utaznék tovább. A du. indulásnak nincs sok értelme, mert este már semmit nem végezhetek Prágában. Most már számolom a napokat, órákat, hisz már 3 hete, hogy indultam, s ez nálam mindig a kritikus idő, mert elfogy a türelmem lassan. Remélem, a Vidám Színházba nem mentél nélkülem, mert együtt nevetni mégiscsak jobb. Na nem? Vigyázz magadra, aludj sokat és jól, igyekezz levegőn is tartózkodni, lehetőség szerint Sándor ne adjon sok munkát. – Mellékelek néhány sort Vilmának. Szervusz, szeretettel ölel: Mária