Kis Fiam, legelőször és illedelmesen érdeklődöm, te hogy vagy. Alszol-e, eszel-e rendesen? Az alvást illetően úgy gondolom, időben fekszel-e? Remélem, Irén befűt, és nem fagyoskodsz. Szerettem volna veled beszélni telefonon, de nem tudom, mikor vagy otthon. Tudod, az valahogy jobb, mint papíron kérdezősködni.

Az ultiparti hogy sikerült? Hány óráig gyúrtátok az ipart? Kis Fiam, ha szükséged van valamire, szólj Irénnek, majd ő megveszi. A cipőrendelést elintézted szerdán, vagy elfelejtetted? Kérlek, ne halogasd, mert ez nem állapot.

Jómagam csak megvagyok. Az étvágyam kielégítő, sőt. Sétálok, napközben is pihenek. Állítólag jobban nézek ki, de hogy mégse legyen az élet nyakig tejfel: megfázott az arcom, és ma fájdalomcsillapítókat ettem. Azért írom, hogy ettem, mert minden evést ezzel fejeztem be. Mint látvány, nem is vagyok utolsó a felkötött képemmel. Pedig annyit járkáltam kint levegőn, még izomlázam is volt, most sajnos pakolni kell a képem, melegben tartani. Úszni még nem voltam, mert innen az üdülőből kell igazolványt kérni, és pillanatnyilag még dühös vagyok, majd ha elmúlt. Mióta elmentél, megint volt mozielőadás, a „Gázolás” című filmet vetítették, hát, Édes Gyerekem, nem veszítettél semmit, hogy nem láttad. Képzeld, a drámai jeleneteknél fel-felbugyborékolt az egészséges röhögés, no és a kritika, az tényleg spontán volt. Valamelyik délután ultiztam. Persze a jó lelkek (a férfiak) azt gondolták, én egy kis kezdő vagyok, akadtak gibicek is. Kiderült, ezen a területen én megállom a helyem nő létemre. Ha pénzben játszunk, körülbelül hat forintot nyerek. Mivel a házszabályok ezt tiltják, hát csak írtuk a nyereségeket a „Követel” rovatba. Az étkezéseknél Antosnéval[1] ülök, naponta heccelem, hogy neki protekciója van, és nagyobb húsadagot kap. Egyébként férje tegnap is itt volt, meglátogatni. Ez persze a világért sem akar célzás lenni, csak úgy megemlítem. Tudod?

Mondd, Papa, az a vasárnapi vadászat már fix? Ha mégis meggondolnád magad, gyere fel már szombaton. Lelki szemeimmel látom, kuncogsz. Megállj, zsivány!

Ja, hogy el ne feledjem: minden étkezés után (még reggeli után is) becsületesen ledőlök 10-20 percre, néha tovább, így a szokott hányinger, szédülés, erőtlenség stb. még ez ideig komolyan, úgy istenigazában nem vett elő, csak kismértékben. Ez is valami!

Mit tudsz Pistáról? Érdeklődj felőle, nagyon aggaszt, csak Irén előtt nem merem mutatni.

Jánoskám, remélem, legközelebb, ha írok, már tudom jelenteni, hogy jól vagyok, és híztam. Vigyázz magadra, légy derűs és egészséges. Sokszor és szeretettel csókol: Mária