Jánoskám! Szerencsésen megérkeztem, persze szörnyű éhesen. Az első félórában azt hittem, valami büntetőszázadba kerültem. Ugyanis egy nagydarab nő felolvasta a házirendet (olyan hangsúllyal, mintha vádbeszédet mondana), melyben tizennégyszer szerepel a „tilos” és „nem szabad”, továbbá nyolcszor a „kötelesség”. Ez a sok tilos és hasonló persze a betegekre vonatkozik. Körülnéztem, és több nő szemében könnyet láttam, a férfiak csak megkövülten figyeltek. Jómagam meg nagyokat káromkodtam magamban. Könyörgöm, mégiscsak 54-et írunk, és ide többé-kevésbé beteg emberek jönnek.

A levegő, idő stb. nagyszerű. Az élelmezés, hát az bizony gyenge, legalábbis a mai napig. Vettem valami húsfélét, de nagyon fokhagymás. A főorvos megígérte, hogy figyelembe veszik a kalória fokozását. Mindenféle vizsgálatot elölről kezdenek. Ma volt vérvétel, holnap gyomorröntgen stb. Jól lóvá tettek engem, ez nem szanatórium, nem üdülő, ez szabályos kórház. Mi a nyavalyának kellett engem egyik kórházból a másikba küldeni? No, majd ha hazamegyek, úgyis tiszteletem teszem a Kútvölgyibe. Itt nem gyomorbetegekre vannak berendezkedve.

Egyébként jól vagyok. Rosszul nem voltam, igaz, hogy én csak akkor vagyok rosszul, ha eszem. Meg ez ideig csak eszegettem, így semmi baj.

Kis Fiam, csak egyszer kerüljek haza, és tudjak rendes kerékvágásba kerülni, megnézhetik az orvosok, mikor megyek feléjük. Tegnap olyan dühös voltam, azért is nem írtam. Minek érintkezzem veled (még ha csak írásban is) olyan állapotban, amikor a düh fojtogat. Tudod, olyan igaz pofozkodó kedvem volt. Dühös voltam a Kútvölgyire és az itteni ápolónő őrmesteri modorára. Az orvosok rendeseknek látszanak.

Hát, Fiacskám, most elolvastam az első oldalon leírtakat. Látom, még mindig kissé dühös vagyok. Azzal vigasztalom magam, nem vagyok idekötve. Legfeljebb ha nagyon unom, hazamegyek, és főzök rengeteg jó ételt.

Te Gyerekem, most jövök rá, én éhes vagyok, ettől ez a pipás hangulat. Tudod, ilyenkor még a gyönyörű táj is kutyagumi nekem.

Kisfiam, okvetlen gyere vasárnap, nagyon várlak. Előzőleg be kell jelenteni, hogy látogató jön, és akkor nem kell napközben feküdni. Azért írjál addig is, ne menjek mindig hiába a portára, mint Galyatetőn. Emlékszel? Olyan rossz hangulatban voltam, mikor elindult a busz. Legszívesebben leszálltam volna, de féltem, hogy magamra haragítalak. Ugye, milyen kis hülyegyerek vagyok? De nem is megyek többé sehová egyedül, persze ha csak nem zavarsz, mondván, hogy az egészség a fontos. Önálló élet?... Te pipamocsok.

Jánoskám, a cipőket Pista[1] tudja, hová lehet vinni. Ha hozzá eljuttatod, ő elintézi. Federenkónénak[2] küldd el a damasztot, mellékelek néhány sort. Szabó elvtársnak[3] ne feledd a létrát említeni, mert azt én nehezen tudok szerezni, és az fontos.

Hogy oldod meg a vacsorakérdést? Félek, nem fog jót tenni a hideg étel. Viszont a több gulyás sem kutya.

Kis Kölök, hozzál nekem egy rúd szalámit, meg egy bicskát és kiskanalat. Lehet, hogy nem lesz rá szükség, de azért hozzál, mert jobb, ha van, nem akarok lefogyni. Kis Fiam, ne szidjál, ha valamid nincs rendben, tudod, majd ha hazamegyek, én rendbeigazítom a háztartást, most, remélem, hosszú évekre munkaképes leszek. Szervusz. Sokszor és szeretettel csókol: Mária