Mindig a diplomácia érdekelt – mondja Thürmer Gyula. A Fazekas Mihály Gimnázium egykori diákját – Magyar Bálint, Akar László, Szvák Gyula iskolatársát – azonban hadtudós katonatiszt édesapja mérnöknek szánta. Tisztességes szakmát szeretett volna gyermekének, aki azonban Moszkvát választja, ott is a nemzetközi kapcsolatok egyetemét. Angolul és japánul tanul. Utóbbi révén jött rá arra, hogyan képes egy nemzet nyelve, kultúrája segítségével védekezni a globalizációval szemben.

"A japánból mára csak a hieroglifák maradtak meg bennem. Egy ösztöndíjért két diplomát kapott az ország – fogalmaz egyetemi házasságkötéséről, hiszen szovjet feleséggel tér haza 1976-ban. Öt éven át a Külügyminisztérium munkatársa, tolmácsa, majd Szűrös Mátyás akkori moszkvai nagykövet beosztottja. 1982-től a párt központi bizottságának külügyi osztályán a Szovjetunióval és annak kommunista pártjával foglalkozik, majd Grósz Károly külpolitikai tanácsadójává teszi. A pártfőtitkári és miniszterelnöki tisztet is betöltött Grósz azonban nemigen hallgat a tanácsokra.

Ha nem jön közbe a rendszerváltás, milyen posztot töltene be?

Gondolom, akár központi bizottsági titkár vagy külügyminiszter lehetnék, esetleg egy fontos országban nagykövet.

De a rendszerváltás megmásíthatatlanul közeledett…

Így van, és én ellene voltam. Láttam ugyanis a szocialista társadalom megreformálásának lehetőségét. Ma is azt mondom: Magyarországon rendszerváltás nem elsősorban belső okok miatt következett be. Ha a KGST nem válik életképtelenné, ha a Nyugat nem kényszerít rá bennünket a gazdasági versengésre, nem történik meg. Magyarországon nem éheztek 1989-ben, és teli voltak a boltok. Moszkvában éheztek, és üresen álltak az üzletek. Azt tanácsoltam Grósznak, hogy tájékozódjon, mielőtt bármit is lép. Jaruzelski például arra intette, ne nyúljon erőszakhoz – ezt meg is fogadta. Gorbacsovtól „nemes ötleteket” kapott, de mást nem. Én úgy segítettem neki, hogy igyekeztem megakadályozni, hogy a szovjet legfelsőbb körökhöz vezető kapcsolatrendszert az akkori versengő politikusok szerezzék meg. Pozsgay például borzalmasan szeretett volna Gorbacsovval találkozni. Nem találkozott! Szűrös Mátyásban is voltak ambíciók, vágyak, hogy ő legyen az a személyiség, aki valami újat testesít meg. A szovjetek azt is üzenték, hogy a két jelentős baloldali vezető, Berecz János és Grósz legyenek jóban, ez azonban nem valósult meg. Kádár János temetésén Jegor Ligacsov képviselte a szovjeteket. Ő azt mondta Grósznak: nézzen körül, az emberek az utcán vannak, a népre támaszkodjon, ne a kulisszák mögötti politikára. Ezt azonban Grósz nem fogadta el sem tőle, sem tőlem, jóllehet én is ugyanezt tanácsoltam.

Mi történt az MSZMP utolsó kongresszusa és a Munkáspárt megalakulása közötti időszakban?

Amint kimondták az MSZMP feloszlatását, rá egy percre megalakult az MSZP, és eljátszották a Himnuszt. Grósz pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kívánja a jobboldallal szemben rontani az MSZP esélyeit, ezért néhány hétig nem szervez pártot. Talán nem is tudta, akar-e egyáltalán. A marxi hagyományokhoz visszanyúlva, egy Rheinische Zeitung-szerű folyóiratot szeretett volna alapítani, amely köré szellemi közösség szerveződik, ez később párttá válhatott volna.

Grósznak ez nem sikerült a baloldalon, Csurkának a másikon viszont igen.

Mondhatnám: mindenki egy iskolába járt. Aztán felgyorsultak az események. Novemberre sikerült összehozni mindazon áramlatokat, amelyek egy új párt létrehozásán fáradoztak. Ezt olyan komoly nevek fémjelezték, mint Ribánszki Róbert, Puja Frigyes, Berecz, Grósz. Teljesen biztos volt, hogy utóbbi lesz az új vezető, de az is, hogy ő hosszabb távon nem kíván funkciót vállalni. A kongresszus azután nyilvánvalóvá tette, hogy a párt új, fiatal vezetést szeretne látni. A jelölő bizottság elnöke, Grósz nem akart engem elnöknek. Alapvetően személyi okokból. Védeni próbált, mert szerinte a baloldali apályidőszakban ebbe csak belebukni lehet.

Aztán létrejött egy vezetőség, amelyben jelen voltak a „nagy nevek”.

Ez a vezetés akkor magában foglalt radikális, mondhatnám szélsőbalos erőket is. Konfliktust jelentett az öregek, a korábbi pártvezetés tagjainak jelenléte is. Ez hamarosan nyiévnvaló lett, de a „nagy öregeket” fokozatosan a pártszélre tettük, s ők lassanként eltávoztak.

Ők alkották a „borzalmas tagságot”?

Lehet így is fogalmazni. Lényeg, hogy félretettük őket. További két év kellett ahhoz, hogy a szélsőbaloldaliakat is kivezessük a pártból.

Ugyanakkor általános vélekedés ma is, hogy az egyik szélen a Munkáspárt áll, a másikon a MIÉP.

Az ő beengedésük a parlamentbe kézzelfoghatóvá tette a szélsőjobboldali veszélyt. Nem csak a MIÉP öt százalékával, hanem azzal a munkamegosztással, amely Orbán és Csurka között kialakult. Orbán például nem követelheti a határok módosítását, Csurka pedig igen.

Ön szerint a Munkáspárt nem szélsőséges?

Semmilyen mérce szerint sem az. Boross Péter belügyminiszterként egyszer fogadott, és kapásból „leszélsőségesezett”. Amikor megkérdeztem, miért gondolja ezt, azt válaszolta: mert a kommunisták azok. A Szocialista Internacionálé sem látja úgy, hogy tagországaiban léteznének szélsőséges pártok, s a magar nemzetbiztonsági szolgálat is azon a véleményen van, hogy nincsenek szélsőbaloldali erők. Úgyhogy Kovács László, Horn Gyula, de még Vitányi Iván is nyugodtan kokettálhat velünk, nem kell attól tartaniuk, hogy a Szocintern megbünteti őket.

És kokettálnak?

A Munkáspárthoz való viszony kérdését ma az MSZP-ben nem lehet megkerülni. MSZP-kongresszusok sorozata zajlott le éveken át úgy, hogy se jót, se roszat nem mondtak rólunk. Leendő vezetőiknek pedig színt kell vallaniuk, hogy akarják-e a Munkáspártot vagy sem. Tisztában kell lenniük ugyanis azzal: a baloldali szavazatok többségét egyedül nem tudják megszerezni. Az MSZP lelki válságát az okozza: szívesebben venne szavazatokat jobbközépről vagy a liberálisoktól. Ezzel mindössze az a baj, hogy egyikük sem nyilatkozott úgy, hogy odaadják a voksokat.

És miként nyilatkoznak önök?

Az úton végig kell mennünk, de nincsenek illúzióink. Egy biztos: nem hagyjuk magunkat becsapni. Az MSZP sokszor és nagyon csúnyán becsapott bennünket. Ezt többé nem engedjük meg. A Munkáspártnak be kell jutnia a parlamentbe. Nagyon szép a parlamenten kívüli ellenzéki pártnak lenni, de legkisebb parlamenti pártnak lenni még jobb. A mi 180-200 ezer biztos szavazónknak tudnia kell, hogy voksaik nem vesznek el. A ’98-as választások második fordulójában az MSZP óriási erőfeszítéseket tett, hogy megnyerje a mi szavazóinkat. Cserébe a szép jövő biztató ígéretét kaptuk volna, semmi mást. Mi viszont csak abban az esetben tudjuk támogatni az MSZP-t a második fordulóban, ha az elsőben már biztosan bejutottunk az Országgyűlésbe.

A NATO-tagságot ellenezték, az uniós csatlakozást viszont helyeslik. Miért?

Amikor a multinacionális tőke aránya a gazdaságban 70-80 százalék, nyilvánvaló, hogy a szociális gondokat sem lehet pusztán nemzeti keretek között megoldani. Magyarország évtizedekig élt háború nélkül, „egynapos” NATO-tagként pedig máris bekerültünk a délszláv konfliktusba. A rendszerváltás után volt jó, amikor sem szovjet, sem amerikai szövetségben nem álltunk. Ha pedig már tagjai vagyunk egy katonai szövetségnek, azt szeretnénk, hogy rosszabb ne legyen. Például ne telepítsenek atomfegyvert Magyarországra. Nem értjük azt sem, hogy a közpénzek elosztásakor miért Szabó János mehet először a kasszához, miért nem Pokorni vagy Gógl.

Nemigen tett jót pártja arculatának, hogy ön Szaddam Huszein vagy épp Milosevics „barátjaként” vált ismertté.

Szaddam Huszeinnel soha nem értettem egyet, hiszen például iraki kommunistákat is kivégeztetett. A szenvedő iraki néppel viszont szolidárisak vagyunk. Ugyanígy a szerbekkel is. A háborúktól soha nem a diktátorok szenvednek. Milosevics egy szomszédos állam vezetője, akit felkerestem. Ugyanúgy, ahogyan a miniszterelnök Horvátország vezetőjét. Feltételezem, Orbán Viktor sem azonosult egy félfasiszta diktatúrával, amikor Tudjmannál járt. Szeretnék viszont valamit elmondani, amit eddig még nem hoztam nyilvánosságra. Nem tárhatom ugyan fel a teljes hátteret, de azt ugye senki sem gondolhatja, hogy a Milosevics-látogatás létrejöhetett volna megfelelő szintű előkészítés nélkül. Magyarország vezetői az én megbeszéléseim eredményeképpen tudhatták meg, hogy Milosevics nem tervez hazánk ellen semmiféle fegyveres fellépést, amiért részt veszünk a háborúban.

Arra céloz, hogy olyan információért ment Belgrádba, amit korábban sem a politika, sem az összes magyar titkosszolgálat nem volt képes megszerezni?

No comment.

Ha ez így van, nem furcsa, hogy akiknek a legnagyobb szívességet tette, azok kiabálnak ön ellen leghangosabban? Vagy ez is „a játék része”?

Benne van a pakliban.

Új arculat kialakítására törekszenek. Milyen lesz a munkáspárti imázs?

Az európai uniós gondolat az arculatunkban is megjelenik majd. Szeretnénk, ha készülő szociális alkotmányunk is a nevünkhöz kötődne. Gondolkodunk a pár emblémájáról is, a mostani úgy néz ki, mint egy „Behajtani tilos” tábla. Bár mi szeretjük. Úgy gondoljuk: az EU csillagai a miénk is lehetnek, mondjuk vörösben…

… ajaj…

… a szolidaritás kedves, világoskék színével a háttérben. Új arcunkhoz tartozik a tiszta, határozott beszéd is. Úgy hiszem, ebben jók tudunk lenni. Az utcán is erősebbek vagyunk, mint a szocialisták. 16-17 ezer fős tagsáunk tizede 35 év alatti, a vezetés átlagéletkora 41 év. Mi több emberséget mutatunk, mint a tömegkiszolgálásra épülő pártok. A fiatalok, akik becsapva érzik magukat, akiket kiraktak a politikából, már előítélet-mentesen jönnek hozzánk.

Mit kap a tagság az ideológiából? Hogyan viszonyul ma a párt Marxhoz, a leninizmushoz?

A marxizmus egy szemlélet. Ma nem beszélnek osztálykritériumokról. Alsó, felső, meg középréteg, kisfogyasztó, nagyfogyasztó a besorolás, meg az, hogy ki él bérből és fizetésből. Csakhogy ma bérből él a pedagógus és a miniszterelnök is, mégis micsoda különbség… A gyár másé, de a hasznából sem úgy részesedik a munkás, ahogyan kellene. A marxizmus szemléletére szükség van, nem véletlenül tanítják a világ számos helyén.

Milyen perspektíva áll pártja előtt?

Természetesen lesz még Magyarországon szocializmus, de nem olyan, mint a régi volt. A jövő szocializmusa demokratikusabb, emberibb lesz. A seattle-i példa mutatja, hogy a globalizáció nem járható út, mert a legdurvább kapitalista érdekeket érvényesíti. A mind fejlettebb technika kiszolgálásához egyre kevesebb ember kell, így a tőke nem érdekelt a teljes foglalkoztatásban. Az internet óriási lehetőségeket teremt a társadalom számára. Megdöbbentő, hogy miközben a technika segítségével már a tévéműsorba is beleszólhat a néző, addig a parlamentbe még mindig nem. Közvetlen demokráciára van szükség.

Milyen lesz Thürmer Gyula politikai karrierje?

Negyvenhét éves vagyok, ebbe még az is belefér, hogy az ország miniszterelnöke legyek. Nem árt, ha egy országot olyan ember vezet, akinek van élettapasztalata.