NOL • Romhányi Tamás • 2002. június 22.

Három hét alatt húsz jelentkező kérte felvételét a Munkáspárt Nógrád megyei alapszervezeteinél. Az újonnan belépők az országgyűlési választások után kötelezték el magukat a párt mellett, amely mind szervezettségét, mind a választási szereplését tekintve Nógrádban bizonyult a legerősebbnek. Jelöltjei a megye négy választókerületéből háromban tovább jutottak a második fordulóba, ott azonban a központi pártvezetés utasítására visszaléptek az MSZP javára. Urbán Sándor, a Munkáspárt megyei elnöke szerint pártja több szavazókörben is a legeredményesebben szerepelt, Kazáron például a voksok harminchárom százalékát kapta. A kétezres lélekszámú, Salgótarján melletti településen ma is van Leninről és Kun Béláról elnevezett utca, emellett itt lakik az országban a legtöbb szavazatot elért munkáspárti jelölt, Szabó Lászlóné, a helyi iskola napközis nevelője is.

A Willy presszó

A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, kevés eldugottabb hely lehet Kazárnál, bár a település nem zsákfalu, több irányból is megközelíthető. Igaz, a hegyen átvezető utak keskenyek és kátyúsak, szélességük Budapesten körülbelül egy forgalmi sávnak felelne meg. Az utcakép azonban rendezett.

A háza előtt füvet kaszáló Szabó József igazít útba, amikor Szabó Lászlónét keresem.

- Erzsikét, a Munkáspárt jelöltjét itt mindenki ismeri, a legtöbben szeretik is - lendít a kaszán. - Gyalog jár dolgozni, mire beér az iskolába, megállítják vagy harmincan az utcán ügyes-bajos dolgaikkal, hiába nem került be a parlamentbe. Itt különben majdnem mindenki kommunista, csak akadnak, akik ezt nem hajlandók bevallani.

- Hol találjuk most a munkáspárti híveket?

- Menjenek a Willy presszóba, az a kommunisták törzshelye.

A nevezett vendéglátóegység falán évszám őrzi annak az időnek az emlékét, amikor az Áfész a 108-as számú italboltját működtette itt, ennek azonban már csaknem húsz éve. Az intézmény névadója, Sándor Vilmos még a nyolcvanas évek elején vette bérbe a kocsmát.

- Maguk jöttek a Népszabadságtól? - néz ránk a csillogó szemüvege alól a nyakkendőben, fehér zakóra emlékeztető köpenyben kiszolgáló férfi. - Ne csodálkozzanak, Kazáron gyorsan szállnak a hírek, és tudtam, hogy ide el fognak jönni.

Sándor Vilmos elhárítja a kommunista minősítést, magát baloldali nacionalistának mondja. Nacionalizmusa bizonyítékaként a bejáratnál nemzetiszínű zászlót fúj a szél, Trianon évfordulóján pedig fekete lobogót szokott kitűzni. Baloldaliságát pedig a falakat díszítő méteres Marx- és Kádár-képek mutatják, miközben a szemközti falról hatalmas, dedikált Zorán-kép figyeli az ivó közönségét.

Mintha egyenesen műszakból jöttek volna az emberek, olajos, festékes munkásruhában tolong a billiárdasztal körül a közönség. A hangzavar nagy, amennyire hallani lehet, a politika nem téma mindaddig, míg csak el nem kezdjük firtatni, ki mit gondol a Munkáspártról.

- Itt mindenki baloldali - mondja egy nagybajszú férfi a pult mellett - de a kommunistákat nem annyira szeretik. Pedig a rendszerváltás után egy darabig még munkáspárti polgármesterünk volt, azután a következő választáson tizenöt munkáspárti jelölt indult a kilenc képviselői helyért. Lehet, nem volt mindenki hivatalos jelölt, de mindegyik kommunistának mondta magát, és ez egy kicsit már sok volt az embereknek. Most MSZP-s vezetése van a falunak. Pedig nagy itt a nosztalgia a hetvenes, meg a nyolcvanas évek után. Régen jobb volt az élet, és azt nem felejtettük el. Egy időben többször is megfordult itt Thürmer Gyula, itt könyökölt a pulton, ahol maga is. Számolatlanul fizette a söröket az embereknek. Megittuk a sörét, de akkor nem szavaztunk rá. Most nem fizetett semmit, mégis rá szavaztunk, mert Szabóné közülünk, vesztesek közül való. Érti, ugye?

Szabó Lászlóné, vagyis Erzsike, ahogy a faluban emlegetik, végzettségét tekintve angol szakos tanár, életmód-tanácsadói képzettsége is van, Kazáron azonban csak napközis nevelőként tudott elhelyezkedni. Azt mondja: meggyőződése, hitvallása nem változott az évek során, az élet alakult úgy, hogy a Munkáspárt által képviselt eszmeiségre ismét szüksége van a társadalomnak.

- Harminc éve, huszonöt éves fejjel léptem be a Magyar Szocialista Munkáspártba - mondja. - Azóta nem változtam. Lehet, ódivatú a gondolkodásom, de a mai napig a munkát és a biztonságot tekintem központi értéknek, vallom, hogy mindenkinek joga van normálisan élhető életet élni, és úgy látom, ez a régi eszme a mostani világban egyre inkább aktuális lesz.

A salgótarjáni telefonkönyvben két számot találunk a Munkáspárt neve alatt, ezeket azonban napokon át hiába tárcsázzuk. Utóbb kiderül, hogy a megyei pártiroda hetente háromszor négy órán át tart nyitva, ekkor egy önkéntes aktivista bemegy, letörölgeti a port a bútorokról és fölveszi a telefont.

A város központjában, a régi vásártéri házak előtt kopott sakktáblát fognak közre a házak. Estefelé, amikor a hőség enyhül, világos kalapot és rövidnadrágot viselő öregurak ádáz csatát vívnak a kerti törpékre emlékeztető bábukkal, miközben a félkörben elhelyezett padokon ülő kibicek cicegve, fejcsóválva figyelik a lépéseket. Mintha megállt volna az idő a salgótarjáni vásártéren. A bérházak régebben is ugyanilyen kopottak voltak, említésre méltó különbség legfeljebb annyi akad, hogy a pártiroda nem itt a hátsó udvarban működött, ahová a sakkozók mellett megálló, cekkeres asszonyok irányítanak.

A Munkáspárt megyei irodája most a hátsó udvarban van. Olcsó irodabútorok, nagyméretű Kádár-kép a falon, egy Kampány-híradó feliratú tablón két újságcikk és néhány fotó. Életlen amatőr felvételek, a legnagyobbra nagyított képen vörös terítővel letakart asztal mellett a képviselő-jelöltek között a pártelnök ül.

- Ez az irodánk - mutat körbe Nagy Attila, aki a párt salgótarjáni elnökeként és megyei alelnökként mutatkozik be. - Nem túl fényűző. Erre telik.

- Nincsenek titkaink - folytatja Urbán Sándor megyei pártelnök, aki szintén az irodában tartózkodik. - A Munkáspárt 1998 után évente 72 millió forint állami támogatást kapott. A pénzből az országos központ minden hónapban 33 ezer forintot utalt át a Nógrád megyei szervezetnek. A 2002-es választásokon elért eredményeink alapján az állami támogatás 32 millióra csökkent, a megyei szervezet ebből már egyetlen forintot sem kap. Szimpatizánsaink adományaiból, tagdíjakból kell a jövőben fenntartani magunkat. Nógrádban ez az egyetlen irodánk van, amit a városi vagyonkezelőtől bérlünk. A bérleti díj és a rezsi együtt havi 40-50 ezer forint között van, attól függően, hogy mennyit telefonálunk. Nincs gépkocsink, nincs modern irodatechnikánk. Itt mindenki ingyen dolgozik, nincs tiszteletdíj, nincs kilométer-térítés, nincs mobiltelefon-költség. Van viszont 54 alapszervezetünk és 1600 tagunk, többségében negyven-hatvan év közöttiek. Az idős korosztály aránya nem éri el a negyven százalékot. A új belépők közül a legidősebb sincs negyvenéves. Tagjaink több mint a harmada nő. A legtöbb párttagunk alkalmazottként dolgozik valahol. A munkanélküliek és az értelmiségiek aránya viszonylag alacsony. Népszerűségünk növekszik, ez részben abból is kiderült, hogy a kopogtatócédulákat valamennyi jelöltünk négy nap alatt összegyűjtötte. A választások után húsz belépővel nőtt a taglétszámunk.

Tagdíjemelés

Az országgyűlési választásokon mutatott teljesítménye ellenére a Munkáspártnak nincs számottevő politikai befolyása Nógrád megye közéletére: a megyei közgyűlés munkájában két képviselőjük és két - bizottság mellé delegált - külső szakértőjük vesz részt. A salgótarjáni és a bátonyterenyei önkormányzatban két-két képviselőjük van, igaz, utóbbiak egyike alpolgármesteri tisztséget is betölt.

A jelenleg aktuális kérdések egyike a tagdíjemelés. A Munkáspárt eddig átlagosan havi nyolcvan forintot szedett tagjaitól. Ezt az összeget most legalább száz forintra kívánják emelni, de van olyan javaslat is, amely szerint a tagoknak jövedelmük egy százalékát kellene befizetniük a pártkasszába.

- Mennyit őriztek meg a hagyományokból? - kérdezem Urbán Sándort. - Piros tagkönyvbe ragasztják a bélyeget, mint régen?

- Bélyegre nincs pénzünk, a titkárok aláírásukkal ismerik el a befizetéseket. A piros tagkönyv a múlté, bankkártya méretű igazolványt adunk tagjainknak. Párton belül ma is divat az elvtárs megszólítás, kívülállókat azonban soha nem nevezünk így. Azokat különösen nem, akik annak idején az MSZMP soraiban maguk is "elvtársoztak", ma pedig valamelyik más párt színeiben ostorozzák a múltat.

Urbán Sándor 1956 decemberében, tizennyolc éves fejjel lépett be a pártba.

- Apám bányászként negyvenkét évet dolgozott a föld alatt, meggyőződéses kommunista volt egész életében - mondja. - Azokkal, akik az én apámhoz hasonló emberekre 1956-ban vadásztak, semmilyen közösséget nem tudtam vállalni, ezért léptem be a pártba. Ma, 64 évesen pedig úgy látom, hogy a rendszerváltás után vadkapitalizmus alakult ki, tömegek szegényedtek el, elveszett a biztonságérzet és a nyugalom. Nem ilyen életet akartunk, és főleg, nem ilyen életet szeretnénk örökül hagyni az unokáinknak.

A pásztói választási körzetben egy bátonyterenyei pedagógust, a harmincas éveinek vége felé járó Nagy Lajosnét indította a választáson a Munkáspárt. A fekete hajú, fiatalos tornatanár közlekedési ismereteket is oktat, emellett számos szabadidős elfoglaltságot szervez a gyerekeknek.

- Annak idején KISZ-titkárként tevékenykedtem, de nem munkahelyi, hanem lakóhelyi alapszervezetet vezettem, ami inkább klubra hasonlított - meséli. - 1989-ben Grósz Károly egy fórumon mint a legfiatalabb párttagot mutatott be. Nem sokkal később a párt kettévált, én maradtam. Bátonyterenyén, ahol a bányák bezárása után sokan elszegényedtek, az emberek szívesen emlékeznek a múltra. Az én gyerekkoromban mindenki volt a Balatonon. Tavaly nyáron hetedikeseket vittem sporttáborba a tóhoz, a gyerekek többsége 13 évesen még soha nem látta a Balatont. Ez nagyon megdöbbentett. Nevezhetik demagógiának vagy nosztalgiának, de szerintem egy magyar gyerek nem nőhet úgy fel, hogy még csak nem is látta a Balatont.

A bátonyterenyei pedagógus, aki harmadik helyezettként jutott a második fordulóba, nem tagadja, hogy csalódott volt a választáson elért eredmény miatt.

- Amikor kiderült, hogy tíz százalékot sem értem el, hiábavalónak éreztem minden addigi küszködést - mondja. - Az ismerőseim azonban azt mondták, ez a választás a Fidesz és az MSZP küzdelméről szólt, Nógrád megyében pedig a Munkáspárt bizonyult a harmadik legerősebb pártnak, ami nagyon komoly eredmény. Később beláttam, hogy igazuk van. Úgy jöttünk fel a harmadik helyre, hogy szinte labdába sem tudtunk rúgni a nagy pártok kampánya mellett. Nem voltak óriásplakátjaink, fizetett reklámfilmjeink, előadóművészekkel kísért körútjaink. A falragaszokat itthon, saját kezűleg vagdostam öszsze, a legolcsóbb, A5-ös méretű plakátokat magam ragasztgattam ki.

Trabant helyett Suzuki

A Munkáspárt 600 ezer forintot költött a választási kampányra Nógrád megyében. Atrocitás sehol nem érte a jelölteket.

- Volt egy autóra szerelt hangszórónk, a falvakban azzal népszerűsítettük a párt jelöltjeit - meséli Urbán Sándor. - Diósjenőn odajött egy férfi, kérte, hogy a háza előtt ne mondjuk ezt a szöveget, mert az ő apját a kommunisták meghurcolták. Odébb gurultam egy utcával.

Balassagyarmaton a városi kórház aneszteziológus orvosa, Frankfurter Zsuzsanna - pártonkívüliként - indult a Munkáspárt színeiben. A kampány alatt az egyik faluban valaki a szemére vetette, hogy a munkáspárti jelöltnek nem szabadna nyugati autóból kiszállnia, sokkal inkább Trabanttal illene a gyűlésre érkeznie. Frankfurter Zsuzsanna azt felelte: hosszú ideig Trabantja volt, húszéves orvosi pályafutása után azonban ne tűnjön luxusnak, ha egy Suzukit vesz magának.

Az orvosnő azt mondja, ha korábban voltak is kétségei afelől, hogy melyik politikai párt mellett kell lándzsát törnie, a kilencvenes évek közepén szerzett körzeti orvosi praxisa alatt megszilárdult a meggyőződése.

- Drégelypalánkon és Hont községben rendeltem, ahol a munkanélküliség az élet minden területére rányomta a bélyegét - meséli. - Én még emlékszem arra az időre, amikor táppénzcsalók ellen kellett küzdeni. Most viszont azért kellett könyörögnöm a betegnek, hogy maradjon otthon, és feküdje ki a tüdőgyulladását. És akkor azt mondta, doktornő, maga csak írja fel a gyógyszert, a fekvést pedig felejtsük el, mert a feketemunkáról nem lehet hiányozni.

Frankfurter Zsuzsanna most fontolgatja, hogy belépjen-e a Munkáspártba.

- Két évtizede, amikor felvételemet kértem az MSZMP-be, a kórházi pártvezetés azzal utasított el, hogy nem vagyok ideológiailag eléggé érett és megfontolt - mondja az orvosnő. - Amikor pedig most tavasszal a kórházban megtudták, hogy a Munkáspárt jelöltjeként indulok a választáson, egy kolléga - aki húsz éve még éretlennek mondott arra, hogy párttag lehessek - őskövületnek nevezett.