A Munkáspárt 1989. december 17-én tartotta 14. kongresszusát. Ez a nap pártunk születésnapja, hivatalos ünnepe. Pártunk elnöke, Thürmer Gyula kezdettől fogva jelen volt a párt szervezésében, és ezen a kongresszuson választották meg elnöknek. Az ünnep alkalmából őt kérdezte A Szabadság munkatársa. - Elnök elvtárs, 17 éve alakult meg a pártunk. A mai nemzedékek közül sokan még gyerekek voltak akkor. Sok minden feledésbe is merült. Ön személy szerint hogyan élte meg december 17-ét? - Már kora reggel ott voltam az Építők Rózsa Ferenc Székházában, ahol a 14. kongresszust tartottuk. Furcsa érzés volt. Sokszor jártam itt, a régi MSZMP kongresszusain, Kádár János segítőjeként vagy később Grósz Károly munkatársaként. Megmondom őszintén: akaratlanul is utánoztuk a régit. Nagy csapattal dolgoztunk, gépírónőkkel, nagyszámú rendezőgárdával, még a Kormányőrség is a mi segítségünkre volt. Ilyen szempontból ez még nem az új nyitánya volt, hanem a múlt befejezése. A kádári korszaktól igazából itt búcsúztunk. A kongresszus minden másban igazi változást hozott. A küldöttek a párt egyszerű katonái voltak, nem állami és pártvezetők, mint, mondjuk az 1989. októberi puccskongresszuson, ahol Nyersék feloszlatták a régi MSZMP-t. A mi kongresszusunk egy teljesen új nemzedéket állított a párt élére. Én 37 éves voltam akkor. Az MSZP új elnöke, Nyers Rezső ekkor 66 éves volt. Horn Gyula 57 éves, Pozsgay 56. Mi újak voltunk politikailag is. Sem én, sem az első vezetés nem voltak tagjai a régi politikai vezetésnek. - Szóba hozta az MSZP-t. Hogy milyen ma az MSZP és a Munkáspárt viszonya, tudjuk. De vajon milyen volt azokban a napokban? - A kongresszus után nem sokkal felkerestem Nyers Rezsőt. Fogadott. Ilyenre azóta sem volt példa. Persze Nyers egy értelmiségi volt, az MSZP későbbi vezetőihez Hornhoz, Kovácshoz, Gyurcsányhoz képest egy békebeli úriember. Nyers talán soha semmire sem mondott nemet. Lehet, hogy igent sem. Szerette elkenni a dolgokat. Tájékoztattam őt a párt megalakulásáról, és kezdeményeztem az együttműködésünket. Nyers most sem mondott nemet, de országos együttműködés nem jött létre. Konkrét ügyekben még ártottak is. Amikor megkaptuk a Köztelek utcai pártházat, volt képük velünk kifizettetni az ott lévő ócska hivatali bútorokat, mondván, hogy az MSZP szegény. A legalattomosabb lépés persze az volt, hogy a kormánnyal elfogadtattak egy rendeletet, ami az MSZP-t tette meg a kádári MSZMP jogutódává. Ez volt a jogi alapja annak, hogy mi semmit sem kaptunk a pártvagyonból, a szocik meg mindent. - A polgári pártok aktív részesei voltak a rendszerváltásnak. Ők miként viszonyultak a Munkáspárthoz? - Az MDF, a Fidesz, az SZDSZ és mások is akkor a rendszerváltás bűvöletében éltek. A rendszerváltás a szocialista múlt teljes elutasítását jelentette, és ez volt az alapja a kommunista ellenességnek is. Eltérően a mostani helyzettől, amikor a "kommunistázás" lényegében az MSZP-re vonatkozik, akkor ellenünk is irányult. Akkoriban mindig volt egy kis önkéntes csapat mellettem, és bizony végignézték az emeletet, mielőtt kiszálltam a liftből. Vidékre is két kocsival jártunk. Nem lehetett tudni, hogy mi vár ránk. Grósz Károlyra Tiszaújvárosban rá is támadtak. A választások során megismertem az akkori polgári politikusokat, Antall Józseftől kezdve Orbán Viktoron át Petrasovits Annáig. Ő volt akkor a szociáldemokraták elnöke, aki nagy kalapokban járt és Kéthly Anna babérjaira pályázott. Ez a párt került később Kapolyi László kezébe. Egyikük sem szeretett bennünket, és mi is őket tekintettük a fő ellenfélnek. Az Antall-kormány megalakulása után érdekes módon a kormány több tagjával korrekt viszonyunk alakult ki. Bejelentkeztem Boross Péternél is. Mindjárt közölte velem: a Munkáspárt szélsőséges. Miért? - kérdeztem vissza. Csak! - volt a válasz. Érdekes az is, hogy Horn Gyulánál és minisztereinél hiába jelentkeztünk, nem fogadtak bennünket. A kivétel Pál László és Medgyessy Péter volt, akik miniszterként szóba álltak velünk. És még egy tanulságos sztori. Sok levelet írtunk Antall Józsefnek, és mindig válaszolt. Levelét megkaptam, köszönöm, Antall. Ennyi, de válaszolt. Más miniszterelnöktől még ennyit sem kaptunk. - Említette, hogy két kocsival járták a vidéket. Hogyan lett autója a Munkáspártnak? - 1989 végén, 1990 elején kölcsönkért autókkal jártunk, Skodával, kis Polskival, Zsigulival, mikor mi volt. Csepelen Ragó elvtárs például vállalta, hogy havonta egy hétig engem szállít. Jöttek sokan mások is. Nagyon szép időszak volt az. Akkoriban még nem lehetett szabadon venni új autókat, mert kevés volt belőlük. Az 1990-es választásokra minden induló párt kapott némi pénzt, és két gépkocsi-kiutalást. Nekünk is lett két darab Lada 2107-es kocsink. Ez volt az első nagy vásárlásunk. - Manapság a párt elvárja a vezetőitől, hogy Internettel is rendelkezzenek. Hogy volt ez akkoriban? - Az első mobiltelefonunkat 1994-ben kaptuk meg. A választásokra adták reklámcélokra, és megtartottuk. Én sokáig használtam pager-t, ami egy kis készülék volt, amire egy központon keresztül lehetett üzenetet hagyni. Úgy egyébként meg hordtam magamnál fél kiló aprót, hogy bármikor tudjunk egy fülkéből telefonálni. Az első számítógépünket a por ette meg. Valakitől ajándékba kaptuk, és megmondom őszintén, akkoriban én sem értettem hozzá semmit. Tagnyilvántartásra próbáltuk használni, de zömében a raktárban állt, ahol csendesen a por áldozata lett. Az első notebook is a 90-es évek közepén került hozzánk. Most látjuk, hogy mekkorát léptünk előre. - Hogyan indult el a munka a kongresszus után? - Másnap, az első munkanapon fodrászhoz mentem. Az MTV annyira akart interjút készíteni, hogy utánam jöttek a fodrászatba. Az első napokban óriási volt a sajtóérdeklődés. Végül is mi voltunk az első párt a szocialista országok közül, amely új alapokon újjászerveződött. Mindenkiben olyan érzés támadt, hogy a meccs még nincs lejátszva. Ez az érzés nagyjából 1991-ig tartott. A Szovjetunió feloszlatásával, a Gorbacsov elleni sikertelen puccsal kétségtelenné vált a tőkés erők győzelme. - Ön említette a Szovjetuniót. Milyen volt a Munkáspárt születésének külföldi fogadtatása? - Azonnal üdvözölt bennünket Gorbacsov, a Szovjetunió vezetője és Jiang Zeming is, a kínai kommunisták vezetője. 1990 második felében mindketten fogadtak is, Moszkvában, illetve Pekingben. - Sok mende-monda járt arról, hogy a Szovjetunió jelentős segítséget adott a Munkáspártnak. Mi ebből az igaz? - Rubel nem gurult Magyarországra. A szovjetek sokat segítettek azzal, hogy Gorbacsov fogadott, és volt személyes kontaktus más szovjet vezetőkkel. Megbízható forrásból tudom, hogy Antall József őrjöngött egyszer, amikor a moszkvai magyar nagykövet jelentette: Gorbacsov az én értékelésemre hivatkozott egy fórumon. Én vagyok a magyar miniszterelnök, és nem Thürmer! - mondta a szavahihető tanú szerint. Az más kérdés, hogy ezek a személyes kapcsolatok sokfelé megnyitottak ajtókat. Sok üzletembernek segítettünk. Nem tudtuk megakadályozni Magyarország kivonulását az orosz piacról, de pár embernek segítettünk bent maradni. Ők viszont segítettek nekünk. Próbálkoztunk nagyobb ötletekkel is. Akkoriban a Balaton térségében működött egy rádió. Én felvetettem Gorbacsovnak: vegyék meg és üzemeltessük közösen, a következő időszak azé, aki a médiát birtokolja. Nem vették meg! - Találkozott azóta Gorbacsovval? - Igen, az osztrák televízió reklámjában. Ő az osztrák vasutakat reklámozta, én meg néztem, hogy múlik el az egykori dicsőség. A Szovjetunió feloszlatásáért cserébe a tőkés világ Gorbacsovnak bearanyozta öregkorát. Mi a harcot választottuk, ő a polgári jólétet. Bár meg kell, hogy mondjam: Gorbacsov egykori munkatársai közül többen is jártak Budapesten, így a kontaktus nem teljesen szakadt meg. Az orosz kommunistákkal, Zjuganov pártjával viszont rendszeres az együttműködés, de jártak nálunk más kommunista szerveződésekből is. Néhány éve Oleg Senyint is fogadtuk. - Az elmúlt évtizedben hozzászoktunk a Baross utcai székházhoz. De hol ülésezett a vezetés akkoriban? - A pártvezetés - akkor Ügyvezető Titkárság volt a neve - eleinte nálunk ülésezett, a Baross utcai lakásunkban. Feleségem volt a titkárnő, a telefonkezelő, az ügyintéző. Na és persze, neki kellett kitakarítani a lakást. Tél volt, drága jó elvtársaim bizony behordták a sarat. A munkarend eleinte nagyon "forradalmi" volt. Volt, aki reggel hétkor jött hozzánk, volt, aki este 11-kor. Sokféle megoldáson törtük a fejünket. A vezetőség egyik tagja verte a mellét, hogy ő az egykori munkásőrökkel megvédi a XIII. kerületi pártházat, ahol még a kezdet kezdetén sikerült egy szobát szerezni. Szerencsére nem mentünk ebbe az irányba, már régen betiltottak volna bennünket. Ez az illető ma már egy másik pártban van. Kerestünk megvételre is ingatlant. Máig sajnálom, hogy nem vettük meg az egykori Filmmúzeum feletti emeletet, ami sokba került, de ma már vagyont érne. Később megpróbáltuk az üléseinket másutt tartani, de a végső megoldást az jelentette, amikor a választások előtt a pártoknak használatba adtak egy-egy ingatlant. Mi a Ferencvárosban, a Köztelek utcai épületet kaptuk. - A párt december 17-én szerveződött újjá. Mi volt az első nagy politikai kihívás? - Az új pártnak szinte azonnal szembe kellett néznie a romániai eseményekkel. December 21-én elszabadult a pokol Romániában. A végeredmény ismert. Ceausescut megölték, a szocializmust megdöntötték. Mi legyen a megújult MSZMP viszonya ehhez? Ehhez tudnunk kell, hogy a rendszerváltás egyik eleme éppen a nacionalista hangulatkeltés volt. Ezzel akadályozták meg a nagymarosi erőmű felépítését. A szlovákok azóta is a markukba nevetnek. De ugyanezzel a szándékkal vitték ki az embereket a romániai falurombolás ellen. Azóta persze senki sem számolja, hogy a romániai tőkés rendszer hány falut és várost tett tönkre. A magyar politikai élet a romániai eseményeket rendszerváltásként és a magyar nacionalizmus győzelmeként élte meg. Mi elhatároztuk, hogy szembeúszunk az árral. Nem csatlakoztunk a nacionalista hangulatkeltéshez. A román nagykövetségre ugyan elmentünk, és kifejeztük részvétünket az áldozatok kapcsán. Nemet mondtuk viszont Horn Gyulának, aki a külügy vezetőjeként meghívta a választásokon induló pártokat, és egy közös, mondanom sem kell, hogy nacionalista, rendszerváltó nyilatkozatot fogadtatott el. Mindenki igent mondott, mi nemet. - Akkoriban még élt Kádár János felesége. Milyen viszonyban voltak? - Kádár elvtársnőt én ismertem a múltból. Egyszer, még 1986 tavaszán hivatott Kádár elvtárs, és közölte, hogy Gorbacsov jön Magyarországra, és vele jön a felesége is. Raissza Gorbacsova szokatlan jelenség volt az akkori szocialista világban, így nálunk is. Sokkal fiatalabb volt, mint Kádár elvtársnő, s persze nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkezett. Tanítsa meg az Elvtársnőt, mindenre, ami kell Gorbacsovék fogadásához! - adta akkor feladatul Kádár elvtárs. Az Elvtársnő a feleségére vonatkozott. Iszonyú feladat volt. Két héten át át jártam Kádár elvtársnőhöz a miniszterelnökségben lévő szobájába, és módszeresen átvettünk mindent, Gorbacsovék személyes vonásaitól a protokolláris ügyekig. Az új párt Kádár elvtárs özvegyeként tisztelte Kádár elvtársnőt. Felajánlottuk a segítségünket. Egyszer-egyszer kocsit adtunk neki, köszöntöttük a neves ünnepeken. Én magam egyszer kerestem fel abban a házban, ahol egykor Kádár elvtárs is élt. Kádár elvtársnő nem akart politikai szerepet játszani a mi pártunkban, és mi sem szántunk neki ilyen szerepet. - Az első polgári demokratikus választások március 25-én voltak. Hogyan készült a Munkáspárt a választásokra? - Eleinte vak vezetett világtalant. Nem volt tapasztalatunk. A vezetőség egyik tagja korábban nagykövetként dolgozott nyugaton, és ott látta, hogy csinálják. Megpróbáltuk utánozni. Az ő javaslata volt, hogy szálljunk be a plakátháborúba, és legyen olyan nagy plakátunk, amely a párt elnökét, azaz engem ábrázol. A vezetés másik része, s persze a párttagság nagy része, hallani sem akart róla. Mindenkiben a személyi kultusztól való félelem munkált, miközben ez egy polgári demokratikus választás volt. Nagyon nehéz volt átállni a szocializmusról a kapitalizmusra. Sokan azt hitték, hogy az egyéni jelöltjeink biztosan nyerni fognak, mert úgymond, ismerik őket a faluban, az üzemben. Csalódnunk kellett, és meg kellett érteni, hogy a tőkés választásnál nem a program, nem a személy, hanem a pénz, és a háttérben meghúzódó erők számítanak. Az egyéni jelöltekkel kapcsolatos illúzióink szinte minden választáson kiújultak, talán csak mára tűntek el teljesen. - Ön hol indult jelöltként? - Veszprémben indultam egyéniben, és listavezetőként Nógrádban. Nem volt elég tapasztalatom nekem sem. Az ottaniak győzködtek, és én ráálltam. Veszprém polgári közeg volt, eleve ki volt zárva még a jó eredmény lehetősége is, nem beszélve a győzelemről. Ennek ellenére életem egyik legszebb emléke marad. Akkor tanultam meg, hogy oda kell menni, ahol emberek vannak. Végigjártam a falusi kocsmákat. Volt olyan nap, hogy kétszer is lementem Veszprémbe. Színházi előadásokon is megmutattuk magunkat. Hajmáskéren a szovjet paracsnok előttem jelentette be, hogy kivonulnak. Az akkori hajmáskéri polgármester mindjárt elrohant, hogy bejelentse: ő intézte el a kivonulást. - Közel két évtized távlatából hogyan látja Ön az első kongresszusunkat, a párt alapítást? - A régi MSZMP feloszlatásával a tőkés erők azt érték el, hogy a munkásosztálytól elvették a politikai pártját. Az MSZP nem lett és soha nem is volt a munkásosztály pártja. Az MSZDP sem vállalta ezt a feladatot. A Munkáspárt újjászervezése azt jelentette, hogy mi ezt a lehetőséget megteremtettük. Lehet, hogy kicsi párt, lehet, hogy nincs bent a parlamentben, de létezik és harcol. Lenin és a bolsevikok egy kis csapat voltak 1917 előtt, még az akkor orosz munkásmozgalomban is kisebbségben voltak. De ők képviselték a munkásérdeket. A többiek feláldozták a sokféle egyéb érdek között. 1989. december 17-e számunkra a folytatás lehetőségét adta meg. - Köszönjük, és további sok sikert!