Kis Fiam, tegnap óta semmi különös nem történt. Ma közvetlen ebéd után megint vércukorvizsgálaton voltam. Pontosan az zajlik le, ami a Kútvölgyiben. A pótadagokat szorgalmasan vásárolom, sajnos, nincs választék. Ne felejtsd el, amiket kértem, jó?

Miért nem írsz? Hidd el, nem olyan sok munka az, és engem minden érdekel, ami veled kapcsolatban történik. Ezt, gondolom, felesleges is írnom.

Ma olyan szép az idő, hogy kabát nélkül ülök kint a teraszon. Ölemben a könyv, és azon írok. Reggel 7 óra körül már lent sétáltam, és napoztam.

Érthetetlen, jó levegőn vagyok, és dupla adag idegcsillapítót kapok este, mégis nyugtalanul alszom. Olyan zöldeket álmodtam az éjjel is. A szobatársaim mondták, összevissza beszéltem álmomban.

Ne hagyjál válasz nélkül, mert az olyan érzés, egyrészt mintha restellnéd az időt rá, másrészt mintha nem lenne mondanivalód számomra. Ugye nem leszel utálatos?

Cipőidet eljuttattad az Irénhez? Pista volt már ennél a Király utcai cipésznél? Elvinné és kitágíttatná. Természetes jó lenne, ha te is beszélnél a cipésszel. Megmutatnád, hol kell kitágítani. Ő aszerint erősítené a kaptafát. Nem gondolod?

Kezdem megszokni ezt a középfinoman altiszti kaját és helyet. Egye fene. Tudod, családi címerünkben a jelszó „majd csak lesz valami”. Jelzem, úgy is nézünk ki, mármint a Tamáskák.

Gyerekem, írjál, és gyere okvetlen, mert én nem tudom, mit csinálok veled, ha nem fogadsz szót. Gondolom, mégiscsak megverlek. Sokszor és szeretettel csókol: Mária