Thürmer: A Munkáspárt becsüli és képviseli a szocializmus értékeit

Tisztelt vendégeink! Kedves elvtársak! Barátaim!

Minden évben eljövünk, hogy emlékezzünk Kádár Jánosra. E nap azonban már évek óta több, mint egy politikai párt megemlékezése. E nap figyelmeztetés. Figyelmeztetés arra, hogy az elmúlt évtizedek itt élnek bennünk. Figyelmeztetés arra, hogy becsüljük országunk, hazánk: Magyarország történelmét. Figyelmeztetés arra, hogy kötelezettségeink vannak az előttünk járó nemzedékekkel szemben.

A múltból mindenkinek kell vállalnia valamit. A Munkáspárt és személy szerint én is, önöket vállaljuk, a dolgozó, alkotó embereket. Nem engedjük, hogy elhanyagolják azokat, akik országot, nemzetet építettek, életet teremtettek. Mi tiszteljük önöket, tisztelünk és szeretünk benneteket, és ezt a tiszteletet és megbecsülést másoktól is elvárjuk.

A múlt itt él bennünk, itt él közöttünk. A Kádár-korszak közös élményünk. Aki itt élt és dolgozott, büszkén tekinthet munkásságára. Nincs miért szégyenkeznie. Büszke lehet az első autópályákra, amelyeken nem kellett fizetni. Büszke lehet a felépített egymillió lakásra. A panelházakra is büszke lehet, amelyek százezreknek adtak otthont. Otthont, s nem egy bizonytalan jövőben, hanem akkor, amikor erre szükség volt.

Kádár János és a szocialista korszak nélkül nem lenne a mai Magyarország. Mi nem a múlt után vágyakozunk. Nem az elmúlt fiatalságot sírjuk vissza. Nem a történelem kerekét akarjuk visszafordítani. Azt akarjuk, ami jó volt. Jó volt, hogy nem engedte elzülleni a fiatalt. Jó volt, hogy nemzedékek juthattak ingyenes képzéshez, művelődéshez. Jó volt, hogy nem voltak fölösleges emberek. Jó volt, hogy ingyen kaptunk jó és átfogó egészségügyi ellátást. Jó volt, hogy az ötvenéves ember is kaphatott munkát. Jó volt, hogy milliók élete vált szebbé, teljesebbé. Jó volt, hogy nem kellett félnünk. Az utca a miénk volt, nem a bűnözőké. Jó volt, hogy a magyar, akár politikus volt, akár egyszerű utazgató polgár, emelt fővel járhatott a világban, mert tekintélyünk volt. Mindez jó volt, nem csupán azért, mert Kádár János állt az ország élén. Jó volt, mert ez a szocializmus volt.

Igen, barátaim, Magyarországon évtizedeken át a szocializmus építése folyt. Vannak, akik fanyalogva elfordulnak, és azt mondják: „ha ez a szocializmus, nekünk nem kell”. A szocializmus természetesen nemcsak ez. De az, ami volt, szocializmus volt. A világ persze változik. Változnak a mi nézeteink is. Az új magyar szocializmus, ha eljön az ideje, más lesz. Egy más történelmi helyzetben másra fog vállalkozni, többre és szebbre. A magyar szocializmus azonban – még így, nem teljes formájában is – sokat adott az országnak. Sikerült az, ami nem sikerült sem előtte, sem utána. Történelmi lemaradásunkból ekkor sikerült valamit lefaragni.

A szocializmus nem kényszerből épült, ahogyan most sokan magyarázzák. Milliók akarták, milliók alkották, milliók helyeselték, hiszen millióknak volt jó. Ez él valamennyiünk közös emlékezetében. Nem lehetett kilenc év alatt elfeledtetni, kitörölni, meg nem történtté nyilvánítani.

Barátaim! A mai nap politikai jelzés is. Világos és egyértelmű kifejezése annak, hogy a szocializmusnak vannak és lesznek hívei. Lassan tíz éve becézgetik azt az új társadalmat, amit csináltak. Becézgetik, keresik a nevét. Mi is ez? Piacgazdaság? Demokrácia? Európa? Nem, barátaim, ennek más neve van. Ez a kapitalizmus.

Aki csak olvasott róla, most saját bőrén érezheti. Kapitalizmus az, amikor a magántulajdon a döntő. Kapitalizmus az, hogy a magántulajdon nevében feldarabolták, szétzúzták, tönkretették a magyar gazdaság színe-javát. Kapitalizmus az, hogy a magántulajdon nevében külföldieknek adták el a gazdaság nagy részét. Kapitalizmus az, hogy az utcákon dühöng a bűnözés, hogy mindenre van pénz, csak rendőrre nincs. Kapitalizmus az, ami megtűri a koldust, az éhezőt, a munkanélkülit, az elesettet. Kapitalizmus az, ahol az gyógyulhat meg, akinek pénze van.

S nehogy azt higgyük, hogy ez magyar sajátosság. Nyugat-Európában megszüntetik a szociális államot. Az állam nem gondoskodik a polgárairól, a vállalatok nem gondoskodnak az alkalmazottaikról. Ez a tőkés rend új szabálya. Leépítik a szociális intézményeket, megszűnik a társadalmi gondoskodás. Az emberek kizsákmányoltabbá és kiszolgáltatottabbá válnak, mint valaha. A népek bankok szolgáivá válnak. Az erősek maguk alkotta szabályok szerint dicsérnek vagy büntetnek országokat embargóval, háborúval.

Mi nem ilyen világot akarunk gyermekeinknek, nem ilyen világot akarunk unokáinknak. Nem akarunk egyenlőtlenséget, nem akarunk igazságtalanságot, nem akarunk kizsákmányolást – nem akarunk kapitalizmust! A szocialisták feladták a szocializmus eszméjét, mi nem adtuk fel. Hisszük, hogy demokratikus eszközökkel, a nép akaratából eljutunk a szocializmushoz.

Barátaim! Elvtársak! Történelmi céljaink, nemes eszméink vannak. Tudjuk, nagyon jól tudjuk, hogy az út hosszú. Hosszú, de nem beláthatatlan. Az út fáradságos, de nem elviselhetetlen. Az út nehéz, de nem lehetetlen. Mi végig fogjuk járni ezt az utat. Hittel, akarattal, tisztességgel, okos politikával.

A parlamenti választáson a Munkáspárt jó eredményt ért el. Több szavazatot, s több százalékot kaptunk, mint négy éve. Több a tekintélyünk, a becsületünk, többen vannak mellettünk. Hátrányos feltételekkel indultunk, s mégis előreléptünk. Magunk mögé utasítottunk számos nagy pártot. Siker ez? Igen, barátaim, ez siker! Valamennyiünk sikere.

Elegendő? Természetesen nem! Megnyugodhatunk? Természetesen nem. Vannak közöttünk, akik most megtörtek, de ők vannak kevesebben. Vannak, akik visszahúzódnak, de ez sem több, mint bármilyen nagy eseményünk után. Ellenfeleink nagyon szeretnék, ha bedobnánk a törülközőt. Örülnének, ha szétvernék a pártot. Tapsolnának, ha belesimulnánk az ő polgári életükbe. Nem, barátaim! Mi nem nyugszunk meg. A parlamentbe nem jutottunk be, de tovább dolgozunk. Szervezzük a pártot, indulunk az önkormányzati választásokon. Most nem jutottunk be, de bejutunk legközelebb!

A Munkáspártra szükség van, a Munkáspártot igényli a társadalom. Mi pedig dolgozni fogunk. Rajta tartjuk a szemünket az új kormányon. Szembesíteni fogjuk választási ígéreteiket a kormány valóságos politikájával.

Hiszen nézzük csak meg, mit tett a Fidesz! Megígértek mindent, amit az emberek hallani akartak. Az emberek többsége nem a Fidesz ideológiai szónoklataira szavazott, nem a polgári Magyarországra. Az emberek többsége arra szavazott, amit szeretne: ingyenes oktatást, lakásépítkezést, az elesettek megsegítését. Vagyis arra, amit már megismert Kádár János idején, amiről tudta és tudja, hogy jó.

A Fidesz nem fogja betartani választási programját, meg fog hátrálni. Minden egyes nap meg fogjuk mondani, mi mit csinálnánk másként.

A Fidesz máris meghátrált. A Fidesz már nem akarja leállítani az energiaágazat privatizációját. A Fidesznek már nem fontos a nemzeti tulajdonunk megőrzése. Most már csak tőkepiaci módszerek alkalmazásáról beszélnek. Vagyis újra szabad a pálya. A multinacionális vállalatoknak már nem kell félniük Orbán Viktortól. Máris megadta magát.

A Munkáspárt viszont komolyan veszi, hogy a közműveknek bennünket kell szolgálniuk, és nem a külföldi tőkések gazdagodását. Követeljük, hogy magántulajdonba, illetve külföldi tulajdonba semmilyen körülmények között ne kerüljön a közlekedés, az energetikai ipar, a víz- és energiaszolgáltatás. Az előző években privatizált ilyen vállalatokat az új kormány vegye ismét állami tulajdonba. Ha megteszi, megérdemli az emberek bizalmát. Ha nem teszi meg, a Fidesz is becsapja az embereket, ugyanúgy, mint az elődei.

A Fidesz máris meghátrált másban is. Már nincs szó a tandíj teljes eltörléséről. A tandíjat csak az első diploma esetén akarják eltörölni, s csak azoknak, akik úgymond ütemesen végzik tanulmányukat. Vajon mi lesz a vége? Vajon hány kompromisszumot köt még a Fidesz? A Munkáspárt komolyan veszi az ingyenes oktatást. A Munkáspárt követeli, hogy a kormány kezelje az oktatást stratégiai kérdésként, jövőnk, létünk alapvető ügyeként. A Munkáspárt követeli, hogy az oktatás legyen ingyenes.

S ami a legfontosabb: aki munka nélkül van, nem nagyon reménykedhet a Fidesz kormányzásában sem. Szó sincs nemzeti foglalkoztatási programról, szó sincs arról, hogy ez lenne a legalapvetőbb feladat. A munkahelyteremtés az új kormánynak adó- és pénzügyi kérdés, nem a gazdaság, nem az életünk meghatározó ügye. A Munkáspárt komolyan veszi a munkanélküliség leküzdését. A következő négy évben minden alkalommal elmondjuk: nem jó az a gazdaságpolitika, amely nem munkahelyeket teremt. Mi komolyan vesszük a 35 órás munkahét bevezetésének ügyét, azon leszünk, hogy ez legyen a jövő programja.

A Fidesz meghátrált a szemléletében is. Már annyira nem akar forradalmit, újat, mást, mint a választásokon. Enged a kisgazdáknak, enged az MDF-nek. Enged saját maga gyengeségének. Már nem számít, hogy ki választja a köztársasági elnököt, a nép vagy a parlament. A hatalom birtokában már jobb nem megkérdezni a népet. S félnek, mert tudják: két év múlva az emberek már nem szavaznák meg a Fidesz és a kisgazdák jelöltjét.

Kedves elvtársak! Először 1990 nyarán voltunk itt, hogy emlékezzünk Kádár elvtársra. A Munkáspárt akkor vállalta, hogy a kádári életmű kritikus örököse lesz, és továbbviszi a szocializmus ügyét. Nagy munkát végeztünk, nincs miért szégyenkeznünk. Nem engedtük, hogy Kádár János gondolatai feledésbe merüljenek, de dogmákat sem formáltunk belőlük. Vállaltuk a vitát, sőt a harcot azokkal, akik differenciálás nélkül elutasítják az elmúlt évtizedeket. Vállaltuk a vitát, sőt a harcot azokkal is, akik elvont, külföldről kölcsönzött liberális kapitalizmusban látják a jövőt. Vállaltuk a vitát, sőt a harcot azokkal is, akik a szocializmust megreformálhatatlannak tartják, s ezért utasították el a kádári időszakot, s vállalták az úgynevezett rendszerváltást. Vállaltuk ugyanakkor a vitát, s ha kellett, a harcot mindazokkal is, akik a kádári rendszert szinte fenntartások nélkül elfogadták, s nem akartak a hibákból tanulni.

Közben tanultunk és tanítottuk egymást. Megtanultuk, hogyan kell a polgári demokratikus viszonyok között politizálni. Megtanultunk eljutni az emberekhez. Felismertük, mit jelent a kapitalizmus konszolidációja. Felismertük, hogy miként hat az informatika kora az országra, a munkásmozgalomra, valamennyiünkre. Változtunk és fejlődtünk, változtunk és erősödtünk. Közös munkánk eredménye előttünk van. A Munkáspárt erős párt. Baloldali, nemzeti erő, korszerű Munkáspárt vagyunk.

Erre a Munkáspártra számíthatnak az egyszerű emberek, akiknek az élete a jövőben sem lesz könnyebb. Erre a Munkáspártra számíthat minden baloldali érzelmű ember, fiatal, értelmiségi. Készen állunk arra, hogy befogadjunk mindenkit, aki aktív baloldali politizálásra törekszik. Erre a Munkáspártra számíthatnak Európa és a világ haladó mozgalmai egy tisztességesebb, békés jövőért vívott közös küzdelmünkben. Éljen a Munkáspárt!

Részletek az ünnepségen felszólalók beszédeiből

Kozma Imréné, a miskolci Fűtőmű dolgozója, a Munkáspárt Borsod megyei elnöke, a Központi Bizottság tagja:

Egy olyan megyéből hoztuk el a megemlékezés virágait, amely a munkásosztály fellegvára volt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyének a nehéziparát feláldozták a rendszerváltás oltárán. Nemcsak a diósgyőri és az ózdi kohászat tűnt el, hanem az ágyúgyár, a sajókeresztúri ércelőkészítő, tucatnyi építőipari vállalat. Sok bánya is bezárt, pedig az ország barnaszéntermelésének 30 százalékát Borsodban termelték ki. Az 1980-as évek közepén virágzott az acélipar. Mára a leépítések miatt már több mint 25 ezer ember vesztette el a munkáját. Ez év márciusában a munkanélküliségi ráta elérte a 19.6 százalékot, ez több, mint az országos átlag. A megyét válságövezetté nyilvánították.

A Munkáspárt tagjai, de gondolom, rajtuk kívül még sokan ebben az országban nem erre szavaztunk 1990-ben, 1994-ben, sőt most a májusi választásokon sem. Igaz, még nem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra az új kormány, de meggyőződésünk, hogy szükség van egy igazi baloldali értékeket képviselő pártra a parlamentben.

Nem volt könnyű dolga Kádár Jánosnak. Nem mindent tudott valóra váltani, amit megálmodott, amire törekedett. De ez nemcsak rajta múlott. Egy dolog azonban világos: életében maradéktalanul kiállt a dolgozók ügye mellett, jószomszédi viszonyra és a nemzetközi feszültségek enyhítésére törekedett. Vallotta, hogy Európa minden népének legfőbb kívánsága a béke.

Megemlékezésemet kádár János gondolatával zárom: „A kommunistáknak nem kell másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegeseknek lenniük – csak embernek, a szó igazi értelmében.”

***

Vásárhelyi Árpád bölcsészhallgató, a Munkáspárt Központi Bizottságának tagja:

Emlékeznünk kell ma, de nem csak emlékeznünk! Mozgalmunk jelenéről, pártunk mai politikájáról is beszélnünk kell! Túlvagyunk az 1998-as parlamenti választásokon, de előttünk van még az ezévi önkormányzati választás. Mi a feladat? Nem lehet vitás: helyt kell állnunk! Helyt kell állnunk valamennyiünknek, idősnek és fiatalnak egyaránt.

De miért nem hallatjuk a hangunkat mi, fiatalok? A parlamenti demokrácia nyolc év alatt apolitikussá tette a fiatalokat: szakmunkásokat és munkanélkülieket, egyetemistákat és főiskolásokat, egyszóval minden fiatalt. A mai magyar politikai elit ténykedése megdöbbentő és riasztó jelenséggé nőtte ki magát. Mit lát az én korosztályom? Látjuk a parlamenti televíziós közvetítéseket, látjuk, hogy mindez színjáték. Becsapnak bennünket, sőt elhitetik, hogy igazából ezt mi akarjuk. Látjuk a korrupciót a politikában és a gazdaságban. Látjuk, ahogyan visszaélnek a hatalommal. Látjuk, és azt mondjuk: nem érdekel a politika! Nem kell a politika!

S ha ez így van, a hatalom nyert. A hatalom, amely azt akarta és akarja ma is, hogy a fiatal ne szóljon bele a politikába. Ne érdekelje, hogy mibe kerül a NATO-tagság. Ne érdekelje, hogy miért nem jut első lakáshoz. Ne érdekelje, miért nem tudnak a szülei munkát találni. Ne érdekelje semmi, aminek köze van a politikához.

Találkoztam olyan huszonévessel, aki májusban a Fideszre szavazott. Azt mondta, olyanok, mint mi, fiatalok, azt akarják, mint mi. Nézzük csak, meddig jutott a Fiatal Demokraták Szövetsége! Az a párt, amelynek a nevében is szerepel a „fiatal” szó. Ahelyett, hogy fiatalítaná tagságát, az öregítés útjára lépett. A Fidesznek nem kellenek a fiatalok. A Fidesznek a gazdagodó magyar nagytőkés kell. A Fidesznek a konzervatív polgár kell.

Nekünk, a Munkáspártnak valós és egyben fiatal alternatívát kell mutatnunk a mai politikai elittel szemben! A fiatalítással kapcsolatban a Munkáspártban is vannak teendőink. De vitathatatlanul vannak eredményeink is. Pártunk vezetése fiatal. Van közöttünk 23 éves, van 35 éves, de Thürmer Gyula a 45 évével is a legfiatalabb pártelnökök közé tartozik.

Ugyanakkor feladataink vannak az alapszervezetekben, a kerületekben, a megyékben. Nem tartható az az állapot, hogy pártunk 70 év feletti tagjai gyűjtik a kopogtatócédulákat, és ragasztják ki plakátjainkat. Ennek a kérdésnek a megoldása nem bízható az idő múlásának jótékony hatására. Nem szabad elriasztanunk  az ifjú generáció képviselőit napi vitáinkkal, nézeteltéréseinkkel! Szükségünk van egy megújult ifjúsági mozgalomra, és ennek megalakítását haladéktalanul meg kell kezdenünk! Egyre azért felhívnám a figyelmet: ne várjunk csodát! Mi azoknak az embereknek a pártja vagyunk, akik nem hisznek a csodában, csak a két dolgos kezükben!