Jánoskám, tegnap délben érkeztem, rendben. Az úton különösebb nem történt. A határon a magyar fiúk szóltak a cseh elvtársaknak, és ezek, lévén udvarias emberek, mindjárt beváltották a csekkem, sőt meghívtak a határrestibe tízóraizni. Beettem egy pár virslit, utána jött egy gyengébb fekete. Nagyszerűen eldiskuráltuk a várakozási időt. Az étteremben ebédeltem – ezen az úton magyar konyha volt végig –, sőt, vacsoráztam is. A felszolgáló nagyon rendes volt, még Prágában is segítettek engem megtalálni a nagykövet[1] elvtársnak. Pozsonyban nagyban alszom – addig ugyanis üres volt az egész szakasz –, jött a Pártbizottságtól egy elvtársnő, és hozott egy csomag elemózsiát.

Közben elmondta, mennyire sajnálták, hogy nem tudtál annak idején utazni. Üdvözölnek, és szeretnének látni. Pozsonytól kezdve megsokasodtunk, a folyosók is tele voltak utassal.

Prágába 21.15-kor érkeztünk, rendes menetidőben. Várt a nagykövet elvtárs és a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályáról egy elvtárs. Elvittek a Pártszállóba. Akkor este volt az albán fogadás, mondtam a nagykövet elvtársnak, én már vacsoráztam, semmit nem kérek. Másnap de. 10-kor autóval indultam tovább. A követ elvtárs átadta Novotny[2] és Siroky[3] elvtárs üdvözletét. (Este együtt voltak.)

Itt nagyon barátságosan fogadtak, több ismerőst találtam, sőt még a főorvos elvtárs is emlékezett rám.

Mivel szombati nap érkeztem, csak nagyjából vizsgált, de különböző fürdőket, gimnasztikát már előírt. Pillanatnyilag még az örök alvás stádiumában vagyok, tudod, ez nálam régi dolog, 3 napig csak aludnék. Tegnap este moziban azért voltam. Képzeld, a film olasz volt, cseh feliratokkal. Elég jól tudtam követni. Csak kissé gyorsan tűnnek el a feliratok. Ha már túlleszek a szundikorszakon, megyek talán többfelé kirándulni, tekintve, hogy kocsit kérhetek, így hajrá.

Még csak második napja vagyok itt, és étvágyammal senki nincs megelégedve, viszont a WC-t már gyakran látogatom. Pedig most csupán 150 grammal indultam a 300 helyett. Kávét ismét magam főzök a szobámban, kevés bort is engedélyeztek. Látod, jó, hogy hoztam magammal. A lábszárvédőt kötögetem, de milyen lesz a végén, azt nem tudom. Én mindenesetre igyekszem megelégedésedet kiérdemelni.

Jánoskám, remélem, fogad nem fáj, és mindenféle értelemben jól vagy. Ma biztos kinn vagy a vadonban, Vilma[4] bánatára. – Vajon mit viszel haza? – mondd meg neki, üdvözlöm, és ismét arra kérem, olyanokat főzzön, amit egyrészt szeretsz, másrészt nem kell nagyon rágnod. A listáról elfelejtettem a cipőkrémet, írd hozzá. – Szeretném, ha valamennyire jó kondícióban indulnál útnak, és nem virrasztanál előtte éjjeleket. Most már te is látod, mikor kimerülsz, akkor jönnek a vírusok, és ágynak dőlsz.

Minden közös barátunkat szeretettel üdvözlöm, addig is, amíg lapokat küldök.

***

Jánoskám, bár semmi különös írnivalóm nincs, mégis írok. Ugyanis egész éjjel nem aludtam Pista miatt, és olyan ideges vagyok, talán ha beszélek veled, kissé megnyugszom.

Kis Fiam,  nagyon megkérlek, mindenképp teremts annyi időt, hogy beszaladj. Tudod, milyen érzékeny, és most tényleg nem babra megy a dolog. Ilyen esetben még az is számít, ha érzi, hogy törődnek vele. Szigorúan hagyd meg: ne próbáljon vizet inni vagy hasonlót, sajnos két napig nem kap mást, csak sós fúziót, és csak ez táplálja az egész szervezetet. Próbálj szerezni 1-2 citromot, azt szabad nyalogatni, és valamennyire hűsít.

Nem értem, mi nyugtalanít ennyire, a saját műtétem előtt inkább fásult voltam, mint ideges, olyan minden-mindegy állapotban.

Remélem, te jól vagy, és nem fáztál meg a vadászaton, ugyanis itt nagy szél volt és van. Mi az eredmény? Volt sok vad? Most jut eszembe, hisz köd volt, láttatok?

Jánoskám, szerdán minden körülmények között hívjál fel, talán már többet tudsz erről a szegény Pistáról. És egyébként is.