Jánoskám, nagyon megörültem levelednek, mert nagyon bántott, hogy ilyen hosszú utat tettél meg, és jóformán csak bosszankodtál idefenn. Úgy látom, ezt teljesen kiheverted.

Azt hiszem, te most láttál először tengerjárót, ezért volt neked olyan élmény, különösen, hogy itthon készült. Fogalmam sincs, mit jelent az, hogy 1100 tonna. Amit én láttam még Rotterdamban, az az én szememben egyszerűen hatalmas volt. Mikor megláttam, olyan érzésem volt, mintha egy nagy bérház úszna.

Örülök, hogy Feriék és Pistáék ügye valamennyire már rendeződött.

Vasárnap drukkolj helyettem is, ugyanis az osztrák csapat nagyon a begyemben van.

Kórházi felmondásom megtörtént, azt hiszem, kissé örülnek is, hogy megyek. Ezt onnan gondolom, mert egy szót senki nem említett a vasárnapi eseményekről. Egyébként ma ismét mértek. Semmi eredmény, még a fogyást sem híztam vissza.

Kis Fiam, elhiszem, hogy nagyon vársz. Hidd el, én is már alig várom, hogy valahogy rendes kerékvágásba kerüljön az életünk. Amit javultam, azt a Kútvölgyiben érték el, és nem kis erőfeszítéssel. Amit ott adtak egy napi kalóriában, azt itt három nap nem fogyasztom el. Tegnapelőtt is szabályosan rosszul voltam, de már nem is szólok különösképpen, csak már mehessek.

Szerencsére most kiderült az idő, ezt még igyekszem kihasználni. Sőt, én még a rossz időből is igyekszem profitálni, azt hiszem, ettől fájt a fülem is. Már jobb.

Ami pedig azt illeti, hogy a te gyomrod menjen tönkre, vagy a csirkefogókat törje ki a nyavalya, hát édes gyermekem, mindenhogyan az utóbbi. Sajnos én a „kis hülye gyerekek” közé tartozom, és inkább a gyomrom hagytam tönkremenni. – Vera írt, nagyon köszöni, hogy eljuttattad feljegyzését, már hívták is. Ígértek munkát.

Kis Fiam, sietek haza hozzád, várjál. Sokszor szeretettel csókol Mária.