A Szabadság, 1998. november 20. Szerző: Gáti Sándor

Látom, hogy diszkréten ugyan, de őszül. Ez családi vonás, vagy 45 éves létére a pártelnökség hozadéka?

Ebben a korban édesapám is közel hasonlóan őszült, de gondolom, ehhez a kilencéves pártelnöki munkával járó feszültség is hozzájárult. A családomat nem zavarja, a női választók egyikének-másikának még tetszik is. A mai világban ez még jó is.

A Munkáspárt elnökének lenni az utóbbi években valóban nem lehetett a nyugalom rózsaszínű szigete. Újsütetű senkiházik, a politikai paletta több színében pompázó kaméleonok törölték bele önbe a sáros cipőjüket, s sorolhatnám tovább a feszültséget indukáló okokat. Hogyan tudja ezeket levezetni?

Nem könnyen. Nekem is vannak érzéseim. De tőlem joggal várják el, hogy minden helyzetben nyugodt, higgadt maradjak. Valószínűleg ezzel minden reflektorfényben lévő politikus így van. Valahol persze ki kell engedni, s ez nem lehet más, mint az otthon. Az első időben ez nehezebben ment. Dühömben nemegyszer odavágtam a széket a földhöz. Vagy mondok mást. Sokáig nem hordtam karórát. Ennek története van, amit szűkebb környezetemben eddig is tudtak. Az 1994-es országgyűlési választások idején éjjel kettőig voltunk bent a pártban, s bizony én is rossz hangulatban mentem haza. Otthon dühömben a karórámat vágtam a sarokba. Utána sokáig nem hordtam órát, ma már ismét van, s ez jó jel. Ha szabad azt a kifejezést használnom, bölcsebb lettem. A politikai harc, a politikai munka ilyen, el kell tudni viselni. Amikor hazaérek, természetesen nem mindig tudom a felöltőmmel a fogasra akasztani a problémákat, de jobban elviselem azokat. Ha „összejönnek” a dolgok, hazaérve egy-másfél óráig csendben vagyok, sőt esetleg félre is vonulok. Ebből a család tudja, hogy nem történt minden a nekem tetsző módon.

Általában milyen későn jár haza? Milyen Thürmer Gyula otthon, papucsban, melegítőben?

E tekintetben is van változás. Korábban – az első öt-hat évben – minden eset későn kerültem haza, s nagyon sok szombatot és vasárnapot is bent töltöttem. Az utóbbi években nagyrészt normalizálódott a helyzet. Az elnökség ülései például nem tartanak fél napig. Négykor elkezdjük, és fél hét fele kész vagyunk. Megtanultunk dolgozni, s félszavakból is értjük egymást. Választások, politikai kampányok idején persze más a helyzet. Akkor járni kell az országot, s az idő nem számít. De ha ilyen nincs, s nem vagyok vidéken, általában hat körül hazaérek.

Nem szeretem a nagy szavakat, de azért igaz: otthon férj és apa vagyok, nem pártelnök. Igaz, a házimunkában nem jeleskedem, túl sokat nem segítek a feleségemnek. Ezzel persze nem dicsekszem, de ez az igazság. Teszek-veszek, vacsorázunk, a lányom vacsoráját sokszor én készítem el. Mariann szinte ragaszkodik ehhez, nekem pedig végtelenül nagy öröm.

Milyenek a tévénézési szokások Thürmeréknél?

Egy kicsit csatázom a lányommal, aki órákig nézné a zenei műsorokat, főleg Ákost, akinek minden dalát ismeri. Hét órakor azért megnézhetem a német ARD híradóját, majd a fél nyolcas közszolgálatit. Az utóbbiban nem sok „öröm” van, de hát ez olyan kötelező feladat. Sajnos, a legtöbb hírműsor unalmas, tendenciózus, s ember legyen a talpán, aki eligazodik rajta. Utána, ha lehet, s ha egyáltalán létezik, keresünk valami normális műsort. A szappanoperákat, az amerikai felsőbbrendűséget dicsőítő akciófilmeket ki nem állhatom, de szerencsére a családom sem. Szeretjük az európai, például a francia filmeket, de még a Rex felügyelőt is.

A magyar férfiak jó része egészen jól főz. Ön hogy van ezzel?

Köszönöm, jól. Édesanyámtól sok mindent ellestem, s ami jót látok a világban, megjegyzem. Rendszeresen ugyan nem főzök, de a halászlét, a rakott krumplit én szoktam elkészíteni. Egyébként semmilyen különleges receptem nincs. Úgy csinálom, ahogy Szegeden szokták.

Piacra nemigen járok, de szombat reggel én megyek bevásárolni. Kinyitom a hűtőszekrényt, látom, mi hiányzik, másrészt mindig veszek valamit, amit egyébként nem vennénk meg: egy kis lekvárt, desszertféleséget. A környéken tudják, ki vagyok: farmerben, sportruhában is felismernek, ilyenkor lehet beszélgetni is az emberekkel. Ebből néha politizálás is kialakul. De a vásárlás arra mindenképpen jó, hogy ne az újságból tudjam, mibe kerül egy kiló hús vagy egy kiló kenyér.

Van-e hobbija, kedvenc foglalatossága?

Vannak dolgok, amelyeket szeretek. Az egyik a számítógép. Az interneten szívesen elkalandozom egy kicsit, mindig lehet érdekeset találni. A másik sokkal földhözragadtabb dolog, s talán ezért néhányan meg is mosolyognak. Nagyon szeretem a vasútmodellezést. Tudja, én valamikor úttörővasutas voltam. Otthon is vannak modelljeim, de életem nagy „vágyát” még nem tudtam megvalósítani: terepasztalom még nincs. Hol pénzünk, hol időm nincs, néha meg egyik sem. A reményt nem adtam fel, s szeretnék egy számítógéppel vezérelt nagyvasúti terepasztalt építeni. Valahogy ez a „szerelem” kitudódott, nemrégiben járt nálam a Gyermekvasút (volt Úttörővasút) Alapítvány vezetője, merthogy van egy ilyen alapítvány, s abban számítanak a közreműködésemre.

Milyen könyveket olvas szívesen, moziba, színházba jár-e? Hova szeret leginkább szabadságra menni?

Évekig nem jártunk moziba. Idő sem volt, s tartottam attól, mit szólnak az emberek. Az igazság az, hogy ma már normális a helyzet. Senki nem bánt, nem sérteget, sőt normálisnak tartják, hogy ott látnak. A lányom miatt kezdtünk moziba járni, s jól tettük. Színházban sajnos régen nem voltunk, de ezt is el fogjuk kezdeni. A lányom miatt is, de önmagáért is. Olvasni egyszerre több könyvet szoktam, szívesen forgatom a II. világháború és az utána következő évek történetével, s a hírszerzéssel kapcsolatos műveket. A Vörös Zenekart időről-időre újraolvasom, de most olvastam Markus Wolf könyvét, Az arc nélküli embert is. Vannak alapművek, például Hasektől a Svejket évente egyszer elolvasom. De szeretem Thomas Mannt, Agatha Christie-t, és általában a krimiket.

Szabadságon – miután pártelnök lettem – több éven keresztül nem voltam, most két-három éve ismét megyünk. Az idén Ausztriában, Salzburgtól nem messze, a hegyekben pihentünk. Miért ott? Azért, mert megfizethető áron tisztességes ellátást kapunk, a másik, s ez nagyon fontos: senki sem ismer. Ha szabad hétvége akad, szívesen kirándulunk a Buda környéki hegyekben.

Sportol valamit? Szurkol-e valamelyik focicsapatnak?

A foci valahogy kimaradt az életemből, soha nem jártam meccsre. Fiatalabb koromban atletizáltam, súlylökéssel, diszkoszvetéssel foglalkoztam, de ezt sem csináltam soha profi módon. Az utóbbi időben rendszeresen járok úszni, s szinte naponta felmegyek a Gellérthegyre. Többek között ezért tudtam lefogyni, s ez segített a normális testsúlyom visszanyerésében, s nagyon jó közérzetet teremtett.

Önről az a hír járja, hogy több nyelven, még japánul is beszél, sőt mostanság is tanul nyelveket.

A japánt az egyetemen tanultam, de miután nem használom, gyakorlatilag elfelejtettem. A japán írásjeleket viszont még ma is felismerem. Angolul, németül jól beszélek. A szerb nyelvet már pártelnökként tanultam meg, erre részben a szükség vitt rá, hiszen a politika úgy hozta, hogy gyakran Jugoszláviában kell megjelennem, tárgyalnom, s néha gyűléseken felszólalnom. Most olaszul tanulok. A nyelvtanulásnak a gyakorlati haszna mellett az az előnye is megvan, hogy nem tunyulok el, az ember memóriája edzésben marad. Nagyjából az a helyzet, hogy a külföldi politikai partnereink többségével a saját nyelvükön tudok beszélni.

Nevezetesebb politikusok öltözködését külön erre a célra szerződtetett személyek szervezik. Önt a feleségén kívül ki befolyásolja az öltözködésben?

Nincs arculattervező csapat. A Munkáspártnak nemcsak erre, de ennél fontosabb dolgokra sincs pénze. Ruháimat magam választom, de környezetem véleménye sokat számít. Igyekszem az alkalomnak megfelelően, célszerűen öltözködni.

A múltkor láttam a tévében, hogy az egyik párt képviselői a Parlamentben zsinóros Bocskai-ruhában jelentek meg. A Munkáspárt elnöke mondjuk egy diplomáciai fogadásra, de még egy politikai nagygyűlésre sem mehet el kék munkáskabátban. Lehet olyan körülmény, például egy sportrendezvény vagy piknik jellegű politikai összejövetel, amikor sportosan kell öltözni, esetleg pulóverbe, nyakkendő nélkül. Azt gondolom, hogy az évek során ragadt rám annyi, hogy e téren igazán jól boldogulok.

Vannak-e Thürmer Gyulának barátai, összejárnak-e valakikkel?

Az élet nagy rendező, a rendszerváltás  nemcsak a politikai-gazdasági viszonyokat változtatta meg, hanem az emberi kapcsolatokat is laposan összekuszálta. Amíg Kádár János vagy később Grósz Károly mellett dolgoztam, sokan akartak velem kapcsolatba kerülni. Jött a rendszerváltás, s mintha mindennek vége lett volna. A Munkáspárt elnöki pozíciója zavart egyeseket. Nem baj, az ilyen kapcsolat egyébként sem ér sokat. Persze, a kapcsolatok ápolásában én sem vagyok hibáktól mentes. Sokan tudják, hogy a Fazekasban egy osztályba jártunk a mostani SZDSZ-es pártelnökkel, de járt velünk más, mostanra elég magas beosztásba került fiú is. A legutóbbi két érettségi találkozóra, bár hívtak, nem mentem el. Úgy tudom, hogy Magyar Bálint sem. A következőre én elmegyek. Akikkel pedig a moszkvai egyetemre együtt jártam, azok közül néhánnyal tartom a kapcsolatot, ők Oroszországban, Németországban, Csehországban élnek, de nem politikusok, hanem zömmel vállalkozók.

Itthon van egy-két olyan család, akikkel kapcsolatot tartunk. Úgy havi átlagban egyszer valamilyen alkalomból összejövünk, aztán ilyen esetekben előfordul az is, hogy a vacsora után elkezdünk politikáról beszélgetni. Szerintem úgy van ez velünk is, mint más hasonló vénájú emberekkel, hogy az emberi kapcsolatok – amelyek igaziak – beosztástól, rangtól függetlenül megmaradnak.

Hogyan viszonyulnak Thürmer Gyulához a politikusok? Például egy fogadáson?

Érdekes szituációk alakulnak ki. A házigazdák, bárhova hívnak, mindig udvariasak. A vendégek viszont gyakran mások. A nyugati diplomaták profik. Hivatalból érdeklődőek. Érdekes volt az oroszok viselkedése: miután a Jelcin-korszak elkezdődött, eleinte rettenetesen zavarban voltak, de azután ez is kialakult. A hazaiak közül az MSZP-sek, esetenként az SZDSZ-esek is odajönnek, beszélgetünk, de más pártbelire ez nem nagyon jellemző. Azt külön élvezem, amikor valamelyik régi MSZMP-s, magas beosztású volt funkcionáriussal összefutok – most persze egész más színekben politizál, vagy mondjuk nagyvállalkozó, zavarba jön, és nem tud velem mit kezdeni. Egyesek közülük úgy akarnak Európába menni, hogy nem értik: a házigazdát kompromittálják azzal, ha az egyik vendégével nem a protokollnak megfelelően viselkednek. A lényeg persze az, hogy még sohasem fordult elő, hogy egyedül álldogáltam volna egy fogadáson.

Sok mindenről beszélgettünk, de a családjáról még nem esett szó.

Szüleim Pesten élnek, édesapám a Vezérkar Anyagtervezési Csoportfőnökségétől ment nyugdíjba. A hadtudományok doktora, és 69 évesen ma is aktívan végez tudományos munkát. Nekem is öröm volt, hogy tudományos munkásságáért nyugállományú ezredes lett. Indult az önkormányzati választásokon is. 10 százalékot ért el, ezt munkáspárti átlagnak is elfogadnám. Édesanyám a korához képest szintén jól tartja magát, büszke vagyok rájuk. Húgom egy budapesti iskolában igazgató.

Feleségem egy kft.-ben dolgozik, s biztosítja a munkámhoz megfelelő családi hátteret. Kislányunk, Mariann ötödik általánosba jár, kitűnő tanuló. Negyedik a családból, aki Fazekas-diák. Én kezdtem, a húgom követett, a fiam folytatta, most a kislányom jár oda. Igazi mai gyerek, mindenre fogékony, minden érdekli, állítólag sok mindenben az apjára hasonlít. Imádjuk egymást. Fiam – őt a Munkáspártból sokan ismerik – 24 éves, végzős az ELTE-n, s párhuzamosan a Közgázra is beiratkozott. Sokat segít, ismeri a mai világot, jók a meglátásai. Gyuszi – bármennyire is sajnálom – már nem él velünk, a menyasszonyával lakik. Szembe kell nézni a reális valósággal, ki tudja: előbb-utóbb házasság, majd unoka lesz a családban.