Ez nem baloldal • Magyar Demokrata, 2006. július 20. • Szerző: Somorjai Viktória

Thürmer Gyula a neoliberális politikáról és a kisemberekről

• Mit szól a magát következetesen baloldalinak nevező Gyurcsány-kormány programjához?

• A Gyurcsány-kormány nem baloldali politikát folytat. Én azt tekintem baloldalinak, aki hajlandó tenni a kisemberekért, a dolgozókért, ez a kormány azonban csak és kizárólag a külföldi nagytőke és a velük szoros kapcsolatban lévő, leggazdagabb magyar tőkések érdekeit szolgálja.

• A kormány döntései közül ön melyeket érzi a legveszélyesebbnek?

• Én már akkor is tiltakoznék, ha „csak” a kisembert, a munkást, a szegényt bántanák – velük az utóbbi tizenhét évben szinte senki sem foglalkozott. Most azonban még többről van szó. Azt látjuk, hogy a kormány egyszerűen kivégzi a magyar kis- és középvállalkozókat, lassan nem marad sem magyar termelő, sem magyar kereskedő. Hiller úr pedig már az értelmiséget is megfenyegette, hiszen nemes egyszerűséggel közölte, hogy éppen kétszer annyi az értelmiségi, mint amennyire a politikai elitnek szüksége van. Ezt a típusú politikát nem túlzás eszeveszettnek nevezni, s minél előbb még kellene állítani.

• Hogyan?

• A bölcsek kövét egyetlen párt vagy civil szervezet sem hordja a zsebében, de a végső eredményhez mindannyian hozzájárulhatunk a magunk módján. Először is tudatukra kell ébresztenünk az embereket. Ezen túl pedig itt az ideje megmozdulni. Pozitív fejleménynek tartom, hogy július 4-én civil kezdeményezésre indult el a Parlament előtti, többnapos tüntetés, annak végeztével pedig a szakszervezetek adtak hangot a véleményüknek egy demonstráción. Ezekből tanulunk majd, s segíthetnek kitalálnunk, merre haladjunk tovább. Mivel látjuk, hogy már régen nem csupán egyetlen társadalmi rétegről, hanem az egész nemzetről van szó, ezért ideológiai és politikai érdekeket háttérbe szorítva keressük a közös gondolkodás és cselekvés lehetőségét.

• Melyek manapság a kisemberek legsúlyosabb problémái?

• Mindenekelőtt a munka, az álláskeresés. Még véletlenül sem igaz, hogy ma Magyarországon mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar. A közvetlen környezetemből számtalan olyan fiatalt ismerek, akiknek jó szakmájuk van, mégsem tudnak elhelyezkedni. Az egyik fiatalember szakács, és egyszerűen képtelen munkát találni Nógrád megyében. Olyan persze akadna, ahol napi tizenhat órát kell dolgoznia bejelentetlenül, gyakorlatilag rabszolgaként. De ki vállalja ezt? És egyáltalán, miért kellene vállalnia? Már értelmiségiek sem tudnak a szakmájukban elhelyezkedni, és néha kénytelenek például újságkihordást vállalni.

• Ha valakinek mégis sikerül elhelyezkednie, az még nem jelenti, hogy biztonságban tudhatja a saját és családja mindennapjait…

• A meglehetősen alacsony fizetésből rendkívül magas költségeket kell kigazdálkodniuk a családoknak. A liberálisok nyomására egykulcsos adót akarnak bevezetni, ami azt jelentené, hogy a szegénynek és a gazdagnak is ugyanannyit kell fizetniük, ez pedig végtelenül igazságtalan elgondolás. A szegényektől és a dolgozó emberektől már most is túl sokat vesznek el, többet egyszerűen nem bírnának elviselni. Erre most a talán legkirívóbb példa az egészségügy kérdése, amivel az utóbbi tizenhat évben még egyik kormány sem volt hajlandó foglalkozni. Munkát előbb-utóbb még találhat az ember, de ha az egészsége kerül veszélybe, és nem képes megfizetni az ellátást, annak szomorú következményeit ő maga, sőt, az egész társadalom is elszenvedi. Ennek a kormánynak persze megvan a maga könnyen követhető logikája: mindent kizárólag a magántőke szempontjából vizsgálnak. Az egészségügy már talán az egyetlen olyan hatalmas terület, ahová a magántőke még nem tudott az ideálisnak tartott mértékben beférkőzni – de nagyon vágyódik rá, hiszen abban komoly milliárdok vannak. Ami ma az egészségpénztárban van, azt a tőke szeretné rafináltan törvényesített úton megszerezni. A fizetős ellátás ennek persze csak az egyik fele. A másik a nagy értékű egészségügyi ingatlanok: nem véletlen, hogy éppen a II. és a XII. kerületi, zöldövezetben lévő gyermekgondozókat vagy ideggondozókat adják el. Ezeken a területeken majd építenek lakóparkot vagy luxusüdülőt, s közben nem törődnek azzal, hová mennek ezentúl a betegek.

• Mégis továbbra is tömegek dőlnek be az MSZP retorikájának. Hová tűntek azok a korábbi MSZMP-tagok, akik két évtizede még az egyenlőségben hittek?

• Úgy tapasztalom, hogy az emberek többsége kétségbeejtő mértékben elfásult. Tizenhat-tizenhét év alatt egyre-másra kapták a pofonokat. Nemcsak a rendszerváltásnak, de azután az uniós csatlakozásnak is rengeteg vesztese lett. Nagyon sokan az alapvető gondokat mintha már egyszerűen tudomásul sem vennék, ezért aztán a másodlagos üzenetekre figyelnek, ezt pedig az MSZP és az SZDSZ remekül kihasználja. Ilyen például az, hogy amikor az ország súlyos gazdasági válságban van, s a közbeszéd mégis a szélsőjobboldali veszélyről szól. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések önmagukban és a maguk helyén fontosak, de ma nem ezek jelentik a legnagyobb problémát Magyarországon. Mivel sokan maguk is átélték a II. világháborút, hajlamosak az ilyesfajta üzenetekre figyelni, s közben nem ismerik fel azt a tényt, hogy egészen másfajta gondolkodásra van szükség. Egy másik ilyen, másodlagos üzenet az MSZP részéről az, amikor megpróbálják magukról elhitetni, hogy ők valóban szocialisták, és majd elintézik, hogy újra „háromhatvan” legyen a kenyér – csupán azt felejtik el hozzátenni, hogy a vessző már máshová kerül, s ez valójában háromszáz forint feletti árat jelent.

• Mégis, az MSZP szavazóbázisának jelentős részét a leginkább kiszolgáltatottak, a nyugdíjasok adják.

• Minden tiszteletem az övék, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy ők már nincsenek kitéve a munkahelyszerzés megpróbáltatásainak, s Gyurcsány Ferenc „kádári kacsintásait” sokkal könnyebben érzik magukénak, mint az Orbán Viktor által mondottakat. Pedig a Fidesz elnöke kifejezetten jó ötletekkel indult a választáson – olyannyira jókkal, hogy hasonlókat mi magunk is régóta mondogatunk –, de nem volt képes a nyugdíjasokkal elhitetni, hogy tőkés múltjával és a ’98-tól tartó, négyéves kormányzás után valóban kicsit más szeretne lenni, végre tényleg megpróbálna tenni a kisemberekért, ennek érdekében pedig hajlandó lenne elvenni a tőkésektől. Ezt az üzenetet nem értette meg a társadalom 2006-ban, és ha kis különbséggel is, de a Fidesz alulmaradt a választásokon.

• Az önök által hangoztatott elképzelések éppen a kádári korszakban felnőtt és arra nosztalgiával visszagondoló emberekhez állhatnak közel. Miért nem volt képes a Munkáspárt komoly eredményt elérni áprilisban?

• A kádári szocializmus sokak számára vonzó, hiszen a XX. századi magyar történelemben szinte ez volt az egyetlen kellemes élményük; minden hibája, gyengesége és bűne ellenére sokakban pozitív emlékként él. Gyurcsányék ezt használják ki, s mivel a média nagy része az ő kezükben van, ezt nálunk hatékonyabban teszik. Hatalmas pénzösszegeket fordítanak az emberek manipulálására, ez pedig szavazatokban is megmutatkozó eredményekhez vezet. Akik már kételkednek abban, hogy az MSZP is egyfajta szocialista világot akar megteremteni, azok felültek annak, hogy ha Gyurcsány Ferenc helyett Orbán Viktor vezetné az országot, összeomlana a világ. Pedig tudjuk, hogy a világ nem omlott össze Ausztriában sem akkor, amikor Haiderék kerültek hatalomra, s Olaszországban sem tört ki fasiszta diktatúra, amikor Berlusconi volt a miniszterelnök. Ám az ilyesfajta félelmeket tudatosan fel lehet ébreszteni, majd életben lehet tartani. Ami pedig a Munkáspártot illeti: lassú folyamat, amíg sikerül megértetnünk az emberekkel, hogy csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak. Ha az elégedetlenek nem hallatják a hangjukat, nem vonulnak az utcára is, ha kell, semmi nem változik majd. Nem várhatják azt sem, hogy más hozzon létre működő szakszervezeteket. Küzdeni kell, ám ezt ma még nem mindenki érti.

• Önök is terveznek a közeljövőben demonstrációkat?

• Mi a tőke ellenségei vagyunk, s ezt a tőke is tudja rólunk. Amikor megkezdődött az ész nélküli privatizáció, elsők között emeltük fel a szavunkat, hogy nem lehet kiárusítani az országot. Amikor egy pillanat alatt vittek be bennünket a NATO-ba, elsők közt szóltunk, hogy ennek még később megisszuk a levét – most pedig mehetnek a katonáink Afganisztánba. Ugyanígy elsők közt voltunk, akik figyelmeztettek a kórházprivatizáció veszélyeire. Nem vagyunk nagy párt, de határozottan és jellemzően gyorsan reagálunk a szerintünk fontos kérdésekre, s ezentúl is ott leszünk mindenhol, ahol a kisembert, a munkást, a dolgozót bántják. Ha el akarják adni az egyik kórházat, lehet, hogy néhány vasággyal megyünk majd az épület elé. Ha az egyik gyárból azt halljuk, hogy a dolgozónak nem adják ki a munkaköpenyt, holott az jár neki, kiállunk mellette. Nem könnyű ez a fajta küzdelem, de eredményre vezethet.

• Nem keseredett el áprilisban? Nem érezte úgy, hogy sziszifuszi munkát végez?

• Sziszifuszi munkát végzünk, az biztos, hiszen az árral szemben úszunk, ezt tesszük már tizenhét éve. Mindezt csak hittel lehet csinálni. Én pedig hiszek abban, hogy a magyaroknak jobban kell élniük, s hiszek abban is, hogy a magyar nemzet nem arra hivatott, hogy kiszolgáljon egy nála erősebb hatalmat, hanem arra, hogy önállóan is megállja a helyét. A Munkáspárt erejét éppen abban látom, hogy képesek vagyunk a dolgozó kisember érdekét összekötni a nemzeti érdekkel: a mi dolgunk a magyar nemzet gyarapítása. A polgári oldal pártjai és a Munkáspárt természetesen bizonyos történelmi eseményeket másképpen ítél meg, és jelentős ideológiai különbségek léteznek közöttünk, ám az mindenképpen összeköt bennünket, hogy hatalmas veszélynek tartjuk a neoliberális politikát. Most nem 1956-ról vagy Kádár János megítéléséről akarunk vitatkozni. Egyetértünk abban, hogy a Gyurcsány-kormány politikája sérti a társadalom és az egész nemzet érdekeit, ez pedig mindenképpen alapot szolgáltathat a közös gondolkodásra és cselekvésre. A magyar nemzet ugyanis a jelenlegi úton haladva előbb-utóbb elvész.