Több tízezren gyűltek össze az elmúlt hét szombatján az Emlékezés Napján a budapesti Kerepesi úti temetőben. A Munkásmozgalmi Pantheon előtti téren, a Kádár János síremléke körüli parcellán s a környezetet övező fák alatt hullámzottak végig a tömegben a Himnusz, majd a politikai nagygyűlés végén az Internacionálé hangjai, csakúgy, mint a felszólalók gondolatait kísérő tapsok.

Az emlékezőket Tussayné Ágoston Melinda köszöntötte, majd a Gundel Cigányzenekar Fricse Lajos prímás vezetésével adott elő népdalcsokrot. Mindenki értette Koncz Gábor Kossuth-díjas, Kiváló Művész üzenetét, amikor Váci Mihály Te bolond című versét mondotta el.

A fiatalabb generációk felszólalóit, Fábián Pétert és Bessenyei Ritát különösen nagy szimpátia fogadta, akárcsak Varga Istvánné Marikát a Veszprém megyei Csetény községből, aki sokmillió társa, az egyszerű dolgozó nő hangján szólt az egybegyűltekhez. A nagygyűlés fő szónoka Thürmer Gyula volt. A kemény hangvételű beszédre sokszor csattant fel az egyetértő taps.

Az emlékezést koszorúzás zárta. Koszorút helyezett el a Munkáspárt elnöksége, megyei és budapesti elnökei, a Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetség országos képviselő-testülete, a Munkáspárt Nőtagozata, sok fővárosi és vidéki szervezet képviselői, a MEASZ, az MSZMP, valamint a Kádár János Baráti Társaság. Halálának 11. évfordulóján ismét virágáradat borította Kádár János síremlékét.

Munkáspárti kormányra van szükség!

Thürmer Gyula beszédéből

Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. Tartozunk ezzel annak az embernek, aki nagyszerű életművet alkotott. A magyar történelemnek egészen biztosan lesznek még jobb korszakai is. Leszünk gazdagabbak is, fejlettebbek is. A kádári teljesítményt ma még senki sem haladta meg. A XX. században soha nem élt a magyar jobban, mint Kádár János idején. A XX. században soha nem jutott ily sok ember európai szintű tudáshoz, mint a kádári szocializmusban. A XX. században soha nem becsülték a magyart a világban, mint az ő idején. A kádári életmű századunk legnagyobb és eddig legeredményesebb modernizációs programja, a világhoz való felzárkózás eddig legsikeresebb kísérlete volt.

A mai hatalom meggyalázza Kádár Jánost. Szapulják, átkozzák, mert félnek tőle. Rettegnek! Szennyes a lelkiismeretük. Fennen hirdetik, hogy ők voltak a hős ellenállók, a szabadság, a demokrácia bajnokai, ők bontották le nemcsak a vasfüggönyt, de magát a berlini falat is. A valóság meg nagyon is prózai. Nem ellenállók voltak ők, dehogyis! Alattomos élősködők, a dolgozók kihasználói. Mindent elvettek, amit a szocialista rendszer adhatott. Nem voltak válogatósak. Amikor áldozni kellett az országért, nem tolakodtak. De amikor a szakszervezeti beutalót osztották, ők álltak az első sorban. A jó állásokba is beleültek, válogatás nélkül. Nem voltak finnyásak, a pártba is beléptek, ha kellett. Az egyetemi diplomát sem adta vissza egyikük sem.

Mondhatjátok, az ország mai vezetői ártatlanok, még gyerekek voltak. Nézzetek csak körül! Kik vezetik ma Magyarországot? A szocialista rendszer egyetemistái, jól szituált apukákkal és anyukákkal. A rendszerváltás rohamcsapatosai, akik nagy elveiket gyorsan váltották át bányákra, jól jövedelmező cégekre. A főpolgárok. A 35-40 éves koravén diákok. A „fiúk a bányákból”, akik most minisztert, államtitkárt játszanak. Orbán Viktor és nemzedéke az életben nem látott valóságos munkahelyet. Az életben nem dolgoztak egy napot se gyárban, se a földeken, se másutt.

Orbán Viktor átver bennünket; becsapott minket tegnapelőtt is a tévében, ügyesen, ravaszul, de becsapott. Szerinte épül-szépül az ország, most már a bőség ideje jön. Mi meg húsz százalékkal kevesebbet keresünk, mint tíz éve. A nyugdíj is húsz százalékkal kevesebbet ér, mint tíz éve. Akkor hát hol van az a nagy fejlődés? Hol van az a bőség?

Tíz éve az utcákon nem állt  minden kereszteződésnél hajléktalan. Ma nem tudsz úgy átmenni az aluljárón vagy várakozni a metróban, hogy ne jönne oda egy szerencsétlen, s ne könyörögne. Tíz éve nem rettegtünk a téltől, mert tellett a fűtésre. Ma milliószám félünk, mert választanunk kell: enni vagy fűteni, gyógyszert venni vagy olajat. Sokan egyszerűen belepusztulnak a télbe, s köztük lehetünk mi is.

A rendszerváltás előtt hittünk abban, hogy nem hiába éltünk. Hittünk abban, hogy a paraszt vagy a gyári munkás gyerekéből orvos, professzor, tábornok, gyárigazgató lehet, s lett is, nézzetek csak körül. Ma a szegény ember gyerekéből szegény lesz.

Hittünk abban, hogy mindenki embernek és mindenki egyenlőnek születik. Hittünk abban, hogy a mi hazánkban nincs más érték, mint a becsületes munka, a tisztesség, az emberség. Ma Magyarországon a becsületes munka nem érték. A gyerek megkérdezi: minek tanuljak, apám, azért, hogy nekem is Zsigulim legyen, meg másfél szobás panellakásom? Ide jutottunk, ide juttattak bennünket. Ma Magyarországon az élelmesség, a harácsolás, az ügyeskedés, a kíméletlenség az „érték”.

Tíz éve nem lőttek le senkit a körúton. Ma huszonéves fiatal, aki igazából öngyilkos akar lenni, embereket öl meg, csak úgy. De vajon honnan volt pisztolya? Melyik az a főrendőr, aki engedélyezte a fegyverviselést?

Tíz éve a munkást, a dolgozót kirakták a hatalomból. Cserébe kaptunk, úgymond, „jogokat”. Ha akarsz, dolgozol, ha akarsz, nem, feltéve, hogy van, találsz munkát. Ha külföldre akarsz menni, mehetsz, feltéve, ha van pénzed. Szidhatod a kormányt is, nem visz el a rendőr, de a tévébe nem jutsz be. Jogod van, hogy bámuld a mosóporreklámot. Jogod van, hogy négyévente válassz a mosóporok között, van Fidesz-mosópor, szocialista mosópor, kisgazda mosópor. Bebeszélik neked, hogy te is polgár vagy, olyan, mint Orbán Viktor. Nem, te nem vagy polgár. Te sohasem leszel polgár. Te munkásember vagy, dolgozó ember vagy. Amíg a polgárok a saját zsebüket tömik, te nem szólhatsz bele az ügyekbe.  Amíg te nem vagy ott a parlamentben, senki sem vagy.

Ha nem tetszik a mai élet, juttasd hatalomra a Munkáspártot! Ne félj, ez lesz a legjobb döntésed az utóbbi tíz évben. Jó döntés lesz, mert szükség van a munkáspárti kormányra, történelmileg, politikailag, erkölcsileg.

Igen, történelmileg is, mert nincs EU-csatlakozás, nincs modernizálás, ha semmibe veszik a rendszerváltás veszteseit. Ki képviselheti itt a rendszerváltás veszteseit? Csak a Munkáspárt! Ez a mi dolgunk. Mi vagyunk a meglopottak és meggyalázottak pártja. Azoké, akiktől elvettek 1.5 millió munkahelyet, elvették a termelőszövetkezeteket. Tőlünk vették el a vörös csillagot, tőlünk vették el a Magyar Népköztársaságot.

Ki garantálhatja, hogy az EU-csatlakozásból a dolgozó ember is jól járjon? Csak a Munkáspárt! Ki garantálhatja, hogy a szegénynek is jusson, ne csak a gazdag legyen még gazdagabb? Csak a Munkáspárt! Bennünket nem a multik tartanak el. Nekünk nem kell Brüsszelbe szaladnunk ötletekért. A mi életünk itt van, a Teleki téren, Angyalföldön, Csepelen, a kiszolgáltatott magyar vidéken, Békében és Borsodban, Baranyában és Nógrádban.

Ki biztosíthatja, hogy holnap ne Csurka legyen a miniszterelnök? Csak a Munkáspárt! A Munkáspárt nélkül nem lehet a szélsőjobboldalt visszaszorítani. Itt mindenki csak beszél a szociális érzékenységről, miközben naponta ezrével termelik a MIÉP-szavazókat. A Munkáspárt nélkül fajgyűlölők, nacionalisták, régi és újfasiszták fognak holnap uralkodni.

Szükség van munkáspárti kormányra erkölcsileg, emberileg is. Kinek van itt joga a tisztességet számonkérni? Kinek van itt joga tiszta politikáról beszélni? Csak a Munkáspártnak! A mai parlament majd minden pártja volt már kormányon. A mai parlament minden pártja kapott lehetőséget. A Munkáspárt még soha nem volt kormányon.

A Munkáspárt soha nem volt ott a parlamentben sem. Soha semmilyen bizottságban nem loptuk a napot. Nem kaptunk az olajpénzekből, nem kaptunk a privatizációból, nem kaptunk a Postabank pénzéből. A mi embereink tiszták, a mi pártunk becsületes, a mi pártunk feddhetetlen. Nekünk van erkölcsi alapunk az ország kormányzására.

Nekünk van olyan programunk, amely a többségnek ad jobb életet. Mi nem beszélnénk a szegénységről, hanem felszámolnánk a szegénységet. Teljes foglalkoztatottságot teremtenénk. Minden dolgozni akaró embernek érdemi munkalehetőséget akarunk! Mi nem közmunkaprogramokat indítanánk, hanem átfogó állami foglalkoztatási programot.

Mi tisztességes béreket adnánk az embereknek! Olyan béreket, amiből a dolgozó és családja meg tud élni, félre tud tenni, el tud menni nyaralni.

Mi kiszámítható nyugdíjat biztosítanánk! Olyan nyugdíjat, amiből tisztességgel meg lehet élni. Szégyellje magát az a nemzedék, amely meglopja a szüleit. Mi azt akarjuk, hogy ne zsigereljék ki az embereket. A nők mehessenek 55 évesen nyugdíjba, a férfiak 60 évesen.

Mi szociális alkotmányt akarunk. Mi egyezséget ajánlunk a hatalom és az emberek között. Együtt teremtsünk korszerű Magyarországot, versenyképes, demokratikus országot.

Mi leállítanánk a zavaros Fidesz-privatizálást az egészségügyben. Olyan ellátást kell teremteni, amely mindenki számára ingyenes, s a lehető legjobb színvonalú. Az orvos, az ápolónő becsületes fizetést kapjon, ne Semmelweis-napi kegydíjat.

Mi ingyenes oktatást akarunk a gyermekeinknek. Esélyegyenlőséget, olcsó tankönyvet, megfizethető menzát, olcsó kollégiumot. Azt akarjuk, hogy a mi gyerekeink ne újságárusok legyenek az Európai Unióban, ne mosogatólányok, takarítók, hanem jó eséllyel induló versenytársak.

Mi nem hitelt adnánk a fiataloknak, hanem új lakásokat építenénk, sokat és olcsót.

M imegszabadítanánk a magyar mezőgazdaságot a legfőbb rossztól, Torgyán Józseftől. Torgyán odalöki a nyugatiaknak a mezőgazdaságot, mi megvédenénk. Mindenkinek megmondanánk: ebben az országban mindenkié lehet a föld, aki magyar, aki itt él, s termel a földön. Mi nem ígérnénk semmit, de minden erővel támogatnánk a mezőgazdaságot, pénzzel, okos törvénnyel, jó szóval.

Mi azért dolgoznánk, hogy az Európai Unióból Szociális Európa legyen. Bevezetnénk a 35 órás munkahetet. A szakszervezetek szabadon működhetnének minden munkahelyen. Mi érthetővé tennénk a csatlakozás velejáróit, amelyek a magyar munkást érintik. Mi népszavazást tartanánk az EU-csatlakozás minden lényeges kérdéséről. Mi nem lépnénk be, ha a magyar munkás nemet mond, ha a magyar munkás rosszul jár.

Az országnak új kormányra, új programra, új miniszterelnökre van szüksége. Váltsuk le a kormányt, válasszunk új parlamentet, új kormányt, új miniszterelnököt! A dolgozók parlamentjét akarjuk, a dolgozók kormányát, a dolgozók miniszterelnökét!

***

Varga Imréné, a Munkáspárt Nőtagozatának elnökségi tagja (Csetény)

A mai emlékezés meghívóján Kádár elvtárs azt kérdezi: „… és hogy élnek, bátyám?” azt nem tudom, hogy a megkérdezett mit válaszolt, de ha most kapnám a kérdést, elmondanám, hogy sokan élünk nagyon nehezen.

Elmondanám, hogy az országban még nagyon sokáig kézzelfogható lesz Kádár János munkássága. Hiszen az ő idejében rengeteg közintézmény, szociális létesítmény épült, melyek még sokáig szolgálnak bennünket. Újak azóta nemigen épülnek, sőt iskolákból, gyermekintézményekből, idősek otthonából sokat bezártak, mondván: ráfizetéses a fenntartásuk, nem hoznak azonnal nyereséget! Helyettük épülnek a bankok, szállodák, bevásárlóközpontok!

Beszélnék arról, hogy megismertük a munkanélküliség keserveit. Ha valakinek ma valami nem tetszik a munkahelyén, és szólni merészel ellene – könnyen megkapja: fel is út, le is út!

Sokszor halljuk, hogy jogállamban élünk. Igen! Jogunk van demonstrálni, utcára menni, meg is tették már tűzoltótól pedagóguson át rendőrig sokan. Most éppen az egészségügyiek jelzik, hogy tűrhetetlen a helyzetük. És még jogunk van hajléktalannak lenni, az utcán élni, aludni.

Szólnék arról, hogy a rendszerváltás terheiből nagyon sok jutott a nőknek! A fizikai dolgozó nők keresete a létminimum alatt van. A nők 40-45 éves koruktól, ha megromlik az egészségük, munkahelyüket elvesztik. Ennyi idős korban nagyon nehéz újra munkát találni. 25-30 évi munkaviszony után munkanélküliek lesznek, sokan özvegyek maradnak – és szinte semmi esélyük a lakásuk fenntartására, a mindennapi megélhetésre. A fiatalok pedig, ha találnak is munkát, nem tudnak elmenni dolgozni, mert a nyugdíjkorhatár felemelése miatt nincs otthon a nagymama, hogy vigyázzon az unokákra. Mire a mama nyugdíjba mehet, az unokák lassan megnősülnek, férjhez mennek.

Itt a nyár, de hol van már az olcsó szakszervezeti üdülés! Persze van, aki meg tudja fizetni a drága bel- és külföldi utazásokat – de a többség örül, ha egy-két napot együtt lehet a családdal –, mer az emberek ma nagyon sokat dolgoznak. A hatalom állandóan hangsúlyozza, milyen szép eredményeket ért el az ország – mi úgy látjuk, hogy az ország mára kettészakadt, kevés gazdagra és sok szegényre, és a többség rosszabbul él, mint Kádár János idejében.

Fábián Péter, benzinkútkezelő, a Baloldali Front tagja (Budapest)

Én a Kádár-rendszerben nőttem fel. A Magyar Hajó- és Darugyárban volt munkám, ahol apám is negyvenkét évig dolgozott. Dolgoztam, míg el nem adták, szét nem lopták sok más hazai vállalattal együtt. Ma két munkahelyem van, hogy eltartsak két gyermeket. Remélem, a harmadikhoz harmadik munkahelyet is biztosít a polgári kormányunk, ha már harmadik szobát nem tud!

Tudjuk, hogy a kádári szocializmus sem tudott minden problémát megoldani. De mi, akik nem a Rózsadombon, hanem Angyalföldön, Csepelen, Kőbányán, Ózdon vagy Diósgyőrött nőttünk fel, mi tudjuk, hogy a kádári szocializmusban sok kérdést sokkal magasabb színvonalon tudtak kezelni, mint az elmúlt évtized bármelyik kormánya! Azt is tudjuk, hogy Kádár János személye és a hatvanas, hetvenes évek Magyarországa messzemenően elismert és megbecsült volt egész Európában.

Tenni is kötelességünk! Minket, fiatalokat (és nemcsak fiatalokat) nem az érdekel, hogy a Szent Korona a Várba vagy a Parlament épületébe kerül-e, vagy hogy a kétszázezer magyar honvéd haláláért felelős Bárdossy fasiszta exminiszterelnököt rehabilitálják-e vagy sem?! Minket elsősorban az érdekel, milyen lesz a jövőnk, gyermekeink jövője! Élhetnek-e majd olyan anyagi és szociális biztonságban, mint Kádár János idején éltünk?

Tudjuk, újra kell kezdenünk! Adjunk újabb esélyt a szocializmusnak! Ismerjük a hibákat, amelyeket nagyapáink, apáink elkövettek. Álljon előttünk a lehetőség, hogy bebizonyítsuk: a kommunizmus nem egyenlő a fasizmussal, amint ezt mai vezetőink, új uraink nagy előszeretettel hirdetik!

Innen, Kádár János sírjától üzenjük, hogy évről évre többen leszünk, és számunkra, baloldali fiatalok, kommunista fiatalok számára létezik egy magasabb rend, kizsákmányolás nélküli társadalmi rend! Mi ebben hiszünk, nem a tőke mindenhatóságában!

Ezért is támogatjuk a Munkáspárt politikáját, programjának irányelveit. Követeljük a Szociális Alkotmány bevezetését! Követeljük a stratégiai ágazatok államosítását. Közvetlen demokráciát akarunk! Esélyegyenlőséget és ténylegesen ingyenes oktatást minden szinten! Követeljük az amerikai csapatok kivonását Magyarország területéről! Semleges, független Magyarországot!

Bessenyei Rita, szociális munkás, a Baloldali Front tagja (Eger)

„Koromnál fogva kevés tapasztalatom van a Kádár-korszakról, de gyermekként boldogan éltem meg.

A kisdobos- és úttörőmozgalom meghatározó volt életemben. Az őrsi és a rajgyűlések nemcsak egyéni életemre voltak jó hatással, de a közösséget és a közösségtudatot is erősítették bennünk.

Egy-egy jól sikerült szüret vagy hulladékgyűjtés az iskolák szépítéséhez vagy egy osztálykiránduláshoz járult hozzá. A számháborúk, vetélkedők a sportszerű küzdelemre tanítottak bennünket.

Ahogy a kis közösségekből, úgy a nagyokból is egységek váltak az együtt eltöltött idő alatt. A családi programok, hétvégék a szülőkből, munkatársakból is egységet kovácsoltak, akik szinte bármely célért könnyedén mozgósíthatók voltak. Számomra talán ez hiányzik a leginkább azokból az időkből – az emberek közötti egység. Sajnos ma az élet legtöbb területén az irigység, a féltékenység a jellemző, mely érdektelenséggel párosul. Ha valaki rosszul lesz az utcán, nem számíthat segítségre.

A  társadalmi munka fogalmát elfelejtettük. A játszóterek, óvodák, iskolák – s ahol még maradtak bölcsődék – karbantartására nincs pénz. A gyermekek az iskolában túlterheltek, szabadidejüket viszont nem tudják hogyan eltölteni.

Milyen fiatalkor és milyen felnőttkor vár majd a gyermekemre? Azt szeretném, ha neki nem kellene átélnie ugyanazokat az élethelyzeteket, melyeket nekem kell ma. Azt, hogy egy nőnek választania kell a család és a munka között. Azt, hogy nem merek otthon maradni gyermekemmel, mert ki tudja, lesz-e még munkám, mikor újra dolgozni szeretnék.

Gyakran hangoztatják azt is, hogy az oktatás ingyenes. És biztos én csinálok valamit rosszul, amikor a 3500 forintos ösztöndíjamból nem tudok megélni.

Hála „családbarát” kormányunknak, a fiatalok lakáshoz jutása szinte lehetetlen. Mindannyiunk által ismert ugyan az új lakásfinanszírozási rendszer, ám a gond igazából akkor kezdődik, amikor személyesen próbálunk információt kérni bármely bankban határtalan lehetőségeinkről. Azok ugyanis, akiknek az összjövedelmük kétszázezer forint alatt van, labdába sem rúghatnak.

A kultúra megfizethetetlen a tömegek számára. Mindenki által elérhető viszont a tömegkultúra, a televízió, ahol sok értékes brazil sorozat nyújtja az egyetlen örömöt milliók számára. Én nem ilyen világról álmodom!”

… és életre kelt a temető

Éjszaka frissítő vihar volt. Dörgött, csattogott az ég, s hajnalra tovatűnt az áporodott, pállott világ. Az Emlékezés Napjára készültünk.

Már a Moszkva téren, a külső városrészekben látni lehetett, aki vörös szegfűt vagy rózsát szorongatott, az oda készült: a Kerepesibe. A Keleti pályaudvar előtt, a metró kerengőjében egy ember a vörös fejléces A Szabadságot olvasgatta. Láthatóan megbeszélt találkozóra várt.

– Jönnek a kollégák Gazdarétről, Kelenföldről – közli az újságos férfi, olyan ötven körüli –, úgy beszéltük meg, innen megyünk tovább. Ők hozzák a virágokat.

– Olyan távolról hoznak virágot?

– Egyikünk minden évben erre a napra a kertjében neveli a szegfűket. Mind vörös. Tudja, mi szocialista brigád voltunk a Hajógyárban, villanyszerelők. A híres Vörös Szegfű brigád. Jelképünk most odakerül a sírra.

***

A Festetics utcai villamosmegállóban még 30 forint a virágok szálja, de a temető falánál 50, a kapunál 100. Az árus alig győzi a pénzt szedni. Roma gyerekek ingajáratban ölben hozzák a szegfűkazlakat, az utánpótlást. Valaki méltatlankodik: „Száz forint, egy nyugdíjas reggelije!” Másik azt mondja: „Ilyen a világ. Piac van, kínálat van – és szükséglet.” Ezen a napon pláne! Az Emlékezés Napján!

S árad az emberek tömege, szinte elfogyhatatlanul; majd leszakad a Fiumei út. (Este az RTL Híradóban azt mondják: többszáz résztvevő volt (?), a szerkesztők bizonyára hiányoztak a hajdani matekórákról…)

***

Még nem kezdődik a nagygyűlés. Még sodródnak a csoportok a széles úton. Az egyik platánfa alatt alkalmi „vitakör”. Valamelyikük ráismert a felnagyított képen, illetve felismerni véli a parasztembert, akitől Kádár János azt kérdezi: „… és hogy élnek, bátyám?”

Van, aki esküszik rá, Nagy-Palkó József Isaszegről, más lehurrogja: – Ismertem az öreget. Cseresznyés Bálint Izsákról, amikor ott jártam az állami gazdaságban. – Hogy volna az? – kérdi a harmadik. – Bábolnán kapták le a fényképészek, amikor a Burgertet látogatta meg. – Ugyan már.  A kisbéri Virágzóban készült a kép, a Hodek Józsi volt az elnök.

S imígyen indul el a népmesék messze érő fonala…

***

A program első számát úgy jelentik be: „A cigányzenekar most Mariska néni kedvenc nótáját játssza el”, és felzokognak a húrok: „Megrakják a tüzet, mégis elaluszik”. Dobozi Mária, idősebb asszony mellettem dúdolja, hallhatóan küszködve a sírással. Kisvártatva súgja nekem:

– Ez dunántúli, zalai dal, de mifelénk is kedvelik.

– Merre van a mifelénk?

– Debrecenben. Ott lettem szakmunkás, a GÖCS-ben. Tudja, mi volt az? Most alighanem a svéd SKF csapágygyáré az üzem. Ott mentem férjhez, ott kaptunk lakást. Háromszobásat a három gyerekhez. Meg aztán a négy kerék is adódott. Igaz, nem tízmilliós kocsi, csak egy jó Zsiga.

***

Bejövet is, kimenet is a koszorúzás végén nagy a forgalom a Munkás Ifjúsági Szövetség standjánál. Az „üzletvezető” maga az elnök, Székely Péter.

– Nagyon keresik a Lecsót, az újságunk korábbi számait. Meg a pólókat. Még május elsejére készültek, és még maradt néhány. Messzelátszó rajtuk a felirat. Nem félős vagy szégyenlős gyerekeknek való – figyelmeztet az elnök.

***

A Kádár-síremléket U alakban fagyalsövény övezi. A sövény zöldje vöröslik a rengeteg szegfűtől, rózsától. Szenci József, az Ikarus lakatosa, arra kéri a rendezőket, a szegfűjét cseréljék ki egy másikra a sírról. Hazaviszi emlékül a fiainak!

***

Így történt, hogy ezen a napon életre kelt a holtak csöndes birodalma a Kerepesi temetőben. A múlt erőt adó szellemével, intve a jövő felé. (Mártonfy Mihály)