37/16. Kádár János Kádár Jánosnénak, Peking, 1956. szeptember 21.
2007.01.27. 09:47
Kedves Mária! Remélem, hogy megkaptad a rádiótáviratot, levelet és levelezőlapot, melyet a múlt héten írtam. Az ismerősöknek és rokonoknak is írtam külön egy-egy lapot. Egészséges vagyok, és remélem, hogy te is jó egészségben vagy, továbbá, hogy elegendőt alszol és pihensz.
Kedves Mária! Remélem, hogy megkaptad a rádiótáviratot, levelet és levelezőlapot, melyet a múlt héten írtam. Az ismerősöknek és rokonoknak is írtam külön egy-egy lapot.
Egészséges vagyok, és remélem, hogy te is jó egészségben vagy, továbbá, hogy elegendőt alszol és pihensz. Remélem, hogy jól vannak a többiek is. Velünk különös újság nincs. A kongresszus folyik. Meg vagyunk híva az október elsejei felszabadulási nemzeti ünnepre is, majd azt követően vidéki látogatásokra is. Ez persze, tekintve az itteni távolságokat és a mi aránylag kevés időnket, csak repülőgéppel lesz majd lebonyolítható. Nem végleges programunk szerint, úgy számítom, hogy kb. október 10-12-e körül indulunk innen Moszkva felé. Ha pontosat fogok tudni, táviratozok.
Az itteni fontosabb újságokat az otthoni lapok is hozzák (kapunk a hazai sajtóról naponta rövid tájékoztatást), így azokról nem írok.
Mivel az ülések délután vannak, délelőttönként csodálatosan szép műemlékeket nézünk meg, este pedig színházakat és hasonlókat.
A kínai elvtársak végtelen figyelmesek, és részükről csak az a veszély fenyeget, hogy agyonetetnek, de ezt se komolyan, mert hármunk részére (delegációnk negyedik tagja, itteni követünk, a követségen lakik) külön orvos, ápolónő is van, a külön konyha, szakács, pincér stb. mellett beállítva. Az élelem egyébként neked való volna, mert hal, rák, pekingi kacsa, banán és más ismeretlen ételcsodák azok, melyeken élünk. Van sok hasonló étel is a mieinkhez, éppen ma ettem kétszer is a tyúkhúslevesből, amelybe éppen olyan sok és majdnem olyan jó tésztát főznek bele, mint te szoktál otthon.
Megemlítem, hogy ma ismerkedtem meg a ti itteni beosztottatokkal, az Éliás elvtárssal. Értesítést kaptam arról is, hogy a Pongráczék is megjönnek ide elseje előtt.
Te vigyázz az egészségedre, igyekezz hízni, és ennek érdekében oldd meg közben a háztartási alkalmazott beállítását is. Üdvözlöm az otthoniakat, téged pedig csókollak a viszontlátásig: János
|