Vajda: Kedves barátaim, most szólítom a mikrofonhoz Tóth Katalin doktornőt, hozza el ide az egriek üzenetét közénk.

(Közbeszólás: Éljen Eger! Hajrá Eger! Veletek vagyunk!)

Tóth Katalin: Köszönjük szépen a szimpátiát. Nagyon nagy szeretettel köszöntöm önöket, kedves magyar barátaim. El kell mondani, hogy én polgári érzelmű vagyok, de úgy hiszem, hogy minden dolog úgy kerek, hogy van baloldala és jobboldala. És ha vannak közös céljaink, akkor egy irányba kell haladjunk, és ahogy én ezt a ma délutánt hallgattam, nagyon sok olyan közös problémánk és közös célunk kellene hogy legyen, amivel együtt haladva, együtt húzhatnánk az ország szekerét. Mert azért azt kell elmondani, hogy a miniszter szó, az szolgát jelent. És kifogással élnénk a mai miniszteri kar ellen, mert nemhogy nem szolgálja a nemzetet, hanem kiszolgálja, kiszolgáltatja, és enyhén szólva olyan útra viszi, ami már előttem elhangzott: tragikus, mert hiszen a külfödi tőke Magyarországon piacot vesz.

Magyarországon olyan szokás vált divatba, hogy – úgy mondják ezt – kiszervezünk mindent. Kiszervezték először a gyárainkat. Hol a Ganz-MÁVAG, hol van a Tungsram, ha villanykörtét szeretnénk venni, vagy hol van mondjuk a Győri Keksz- és Ostyagyár lassan. Gyakorlatilag nem maradnak üzemek. Odavannak a cementművek, odavannak a cukorgyárak. A következő kiszervezés a földeket illeti, és aztán a kiszervezés eljutott az egészségügyig, ami a mi drámánk több mint egy éve. A Heves megyei szocialista vezetés minden tiltakozásunk ellenére a Markoth Ferenc Kórházat akkor, amikor a csődbiztos munkája következtében, a felszámolócég munkája következtében kezdett a mutatónk, a gazdasági mutatónk javulni, akkor döntötte el, még a Kató-cég elolvasatlan írása előtt két nappal, hogy kiprivatizáltatja, vagyishogy működtetésbe adja húsz évre egy olyan cégnek a kórházat, aki eddig tönkretette a kiskunhalasi, a gyöngyösi és a hatvani intézményt. Szakmailag olyan alulmúlhatatlan munka folyik ezekben az intézményekben, hogy úgy döntöttünk: először csak egynéhányan, először azt hittem, hogy egyedül maradok ebben a harcban február 29-én, hogy ennek a tőkés cégnek nem leszünk a rabszolgái.

Először is nem kérdeztek meg bennünket, 1300 dolgozót, hogy akarunk-e egy újfajta, ilyen átalakulást. Gyakorlatilag a római jog szerint, mint beszélő szerszámokat, rabszolgákat, odaadtak ennek a cégnek, a fölszereléssel és az ingatlanokkal együtt. Ezt önmagában is fölháborítónak tartottuk, de azután ennek a cégnek a működését megfigyelve és feltérképezve, jelenleg 125 orvos és 550 nővér és szakdolgozó továbbra is azon az állásponton van, hogy a kórházat, az ingatlanunkat, a közvagyont védeni szeretnénk. Ha már az MSZP, amelyiknek, ugye, az lenne a feladata, hogy a munkásokat, a dolgozókat, a betegeket és a közvagyont védje, az szolgáltat ki bennünket a tőkésosztálynak, illetve a tőkének – nemzetközi tőkének, hozzá kell tenni –, kénye-kedvére, akkor mi továbbra is ellenállunk a végsőkig. Már két-három napja a zsebünkben van a felszámolás, illetve a végső búcsú, az elbocsátó szép üzenet, amin rajta van a végkielégítésünk; rajta van az a nap, amikor úgymond ez a cég átveszi a kórházat.

És a helyzet drámaiságát még az okozza, hogy ennek a cégnek egyáltalán nincs 1300 dolgozója. Van körülbelül 70 orvosa – 160 helyett –, és van körülbelül 450 nővére. Most pillanatnyilag ott tartunk: ha november elsején mégis nem tudjuk megakadályozni a gépezetet, és átmenetileg átveszi ez a cég a kórházat, akkor valóban a halottak napja következik be Heves megyében. Teljesen összeomlik az egészségügyi ellátás, nem lesz intenzív osztály, nem lesz sürgősségi betegellátás, nem lesz egyes, kettes belosztály, nem lesz neurológia, nem lesz labor, nem lesz röntgen, nem lesz urológia, ortopédia, nem lesz baleseti ellátás.

És az MSZP még mindig megy előre, és még mindig át akarja adni az intézményt. Elképesztő ez a cinikusság, ez a szemtelenség, és az emberben ugye felmerül a kérdés, hogy miért. Erre egyrészt azért, hogy miért teszik ezt. Erre többféle teória van – mindenkinek a fantáziájára bízom – másrészt pedig hogy hova vezet ez.

A Hospinvest mögött – ma, aki privatizálni akarja a kórházunkat –, is az EBRD nevezetű banki konzorcium áll, amelyet Londonban jegyeznek. És az EBRD, ahogy hallottam mostanában, elég sok bajt csinált már az országnak. De már maga az a tény, hogy nem is egy európai – bár Londonban jegyzett, de nem európai érdekeltségű pénzintézet – azt jelentené, hogy a magyar emberek torkára teszik a kést. Egy külföldi tőkés fogja megmondani, hogy a Mari néninek lesz protézise, vagy szomjanszögezés következtében tüdőgyulladásban rövidesen elhalálozik. Hogy ki milyen gyógyszert kapjon, hogy ki milyen kezelésben részesüljön.

Mi nem a Hospinvestnek fizettük be – én is már 29 éve fizetem az egészségügyi járulékot –, és éppen ezért amit befizettünk, azt azért szeretnénk is kapni valamit. Mi ragaszkodunk hozzá, hogy az országban maradjon egy gerincellátás az állami feladatkörben, az államnak nincs joga kivonulni az egészségügyből, az államnak teljesíteni kell azt a feladatát, amit az alkotmányban úgy írnak, hogy az állampolgárok egészséghez való joga.

És éppen ezért nem hagyjuk abba Egerben, és reméljük, mivelhogy ez már tulajdonképpen túlnő az egri kórház keretein ez a mi mozgalmunk; nemcsak arról van szó, hogy Egerben a munkahelyünket, hanem egyáltalán ezt a folyamatot szeretnénk leállítani. Hogy az országban ezek után a többi súlyponti kórház vagy nagykórház is hasonló sorsra jusson. Mert az egri, a megyénk területén kívüli ellátást is biztosító súlyponti. Ez az első ilyen próbálkozása a tőkének. Ha ez sikerrel jár, nincs megállás. Az egész országot letarolhatják, és akkor önök meg mi is kiszorulunk az egészségügyi ellátásból. Ez az érem másik oldala a helyi tragikus helyzeten kívül.

Úgyhogy én nagyon örültem, amikor július elsején és augusztus 15-én elnök urat is ott… köszönthettük a helyi szövetségével, a Munkáspárt helyi szövetségével, akik tényleg megjelentek a mi demonstrációinkon, most az útlezáráson is. Én nagyon köszönöm önöknek, hogy ezzel egyetértenek, és támogatnak bennünket, és nagyon bízom abban, hogy eljön az a pillanat, amikor valóban az igazság veszi át a szót: az igazságé. Miénk, a magyar egyszerű embereké, dolgozóké lesz valóban az a jövő, amiről olyan sok dal is, és mozgalmi dal is szól. Hogy ez valósággá válhatna végre. Hogy a parlament értünk lenne, hogy népképviselet lenne, amivel maximálisan egyetértek, hogy minden képviselő, aki nem az elvárásoknak megfelelően teljesít a parlamentben, az visszahívható legyen. Hogy valóban mienknek érezhessük az ország házát is, a benne működő kormányt, és természetesen ezt az országot. Mert különben valóban kiprivatizálják alólunk. Hát ehhez nagyon jó egészséget kívánok mindannyiuknak, és további lendületet, hogy valóban… de nem az a lendület, ami föntről most hangzik, hanem valóban az őszinte, alulról építkező, az országát, hazáját szerető embereknek a jövője legyen itt, ebben az országban. Köszönöm szépen.