Kis Fiam, örülök, hogy egészséges vagy. Vigyázz magadra, öltözz rendesen, ezt több szempontból mondom. Egyrészt te szereted magadnak bemagyarázni, hogy nem vagy fázós, másrészt az utóbbi időben csúnyán köhögtél. Egy kiadós megfázásra semmi szükség. Ami pedig az én egészségemet illeti, hát, Fiam, az olyan összevissza állapotban van. Ma voltam gyomorröntgenen és vérvételen. Ráment az egész délelőtt. Jövő héten vércukorvizsgálatra megyek. Igyekszem addig lebonyolítani ezeket a kellemetlen dolgokat, amíg nem vagy itthon. Egyelőre C-vitamint kaptam. Annyit már megállapítottak, hogy túl gyorsan ürít a gyomor, ezért nem szedek semmit magamra, és a bél már kevés tápanyagot ad át a szervezetnek. Az orvosi tanácsok is a megszokottak: tápláló sok étel, sok pihenés. Na, ebből elég, ugye, Fiam?

Egyébként különös újság nincs. Mikor elment  vonat, kissé bántott, hogy nem sajnálsz egyedül hagyni. Legalábbis ezt olvastam le az arcodról!

Utána két kemény tanulónap következett, csütörtökön volt konferenciám. Viszonylag jól sikerült, azért írom, viszonylag, mert a 4/5-e még annyit sem tudott, mint én. Bevallom, jómagammal sem voltam elégedett, itt az arány, úgy látszik, rosszabb, mint a ti iskolátokban.

Hétfőn elmentem a VIII. kerületbe a régi elvtársak találkozójára. Sok régi ismerőssel beszéltem. Az ünnepi, azaz nem is ünnepi, hanem visszaemlékező beszédet Köböl[1] elvtárs tartotta, utána a régi kerületi kultúrgárda tagjai szerepeltek régi számokkal. Ez a rész igen kedves volt. Utána, ital, étel és nótaszó. Hát, ami az evést illeti, addig még csak aktív voltam, de az italnál bizony nem bírtam a lépést, csak egy fröccs erejéig. Úgy látszik, még nem tartok az ötödik stádiumnál! Siettem haza, hogy még autóbusszal tudjak menni, de a Klári[2] rámtukmált egy elvtársra és a feleségére, akik majdnem hazáig hoztak. A XIII. kerületi pártbizottságtól felhívtak az elvtársak, egyrészt érdeklődtek, mi van velem, és közölték, hogy te is kaptál meghívót a partizántalálkozóra. Megköszöntem érdeklődésüket, mondtam, minden rendben, nem vagyok egy panaszkodó. Ugye? Közben voltam a Klárinál is, mondhatom, alaposan kibeszélgettük magunkat, gondolhatod, ha még én is meg vagyok elégedve a mennyiséggel. Veránál[3] is jártam, beteg volt. Sőt, moziban voltam, a Hédiékkel[4], ez bizony rám fért. Hogy én milyen elmaradott ember vagyok ilyen téren, ez szörnyű. Feriéknél még nem is voltam, mert ismét rossz náluk a hangulat, és én utálok olyan helyre menni. Irénnek holnap érkezik a mamája és az egyik fivére, nagyon örülnek. Vasárnapra megbeszéltem Zsuzsival[5] egy kiadós sétát, utána nála ebédelek. Gyűjtöm az erőt a jövő hétre, mert sok mindent akarok elintézni. Nem tudom, mennyi sikerül belőle.

Kis Fiam, az ágyban írok fekve, mert nagyon fáradt vagyok. Ugyanis délben kerültem ki a kórházból, és ezt az időt még rádolgoztam, na meg az a négy fiola vér, amit vettek, úgy látszik, az is megtépázott. A lap, amit küldtél, nagyon szép, mért nem írtad rá, milyen épületet ábrázol. Remélem, levelem utánad küldik Kijevbe. Szerdán már olyan ideges voltam, mert még akkor nem kaptam tőled semmi hírt. Felhívtam a Budapesti Pártbizottságot, azt mondták, még ők sem  kaptak. Utána kb. egy óra múlva felhívott Farkas Laci[6], és közölte, hogy a déli posta már hozott felőletek hírt, biztos kapok én is. Tényleg, otthon már várt a lap. Viktor felhívott, és közölte, hogy Aranka[7] kórházban van. Nem tudom, mi van vele, mert itthon már egy hete rossz a telefonom, este nem tudok érdeklődni.

Gyerekem, annyi a mesélnivalóm. Csak gyere haza, igaz, elég vegyes felvágott. A professzor úrral való találkozásodon nem lepődtem meg, mert Pesten beszélik, hogy Moszkvában tüdősebészeti kongresszus van, éppen ezért érthető, hogy urológusok is részt vesznek. Ami pedig közös ismerőstöket illeti, hát, Gyerekem, félek, hogy a tinta nem bírja ki, inkább abbahagyom.

Sokszor, szeretettel csókol: Mária. Írjál!!! Össz Tamáskák üdvözölnek