Kedves Mária! Másodikán írt leveledet megkaptam. Leveleidből örömmel látom, hogy bár mérges, az vagy, de legalább nem vagy beteg, nem voltál rosszul, és csak azt kívánom, hogy egészséged tovább javuljon, a bosszúságod, remélem, majd elmúlik valahogy.

Én annyiban hiszek a Kútvölgyi Kórház orvosainak, hogy nem akartak neked rosszat, mikor Kékesre küldtek, s remélem, végső fokon mégiscsak egészséged javára fog válni, hogy felmentél. Nyilván az is jelentkezik nálad, hogy már torkig vagy a kórházi procedúrákkal, amit magam nagyon jól megértek, hiszen nekem három-négy nap is bőségesen elég volt belőle. Mégis légy türelemmel, és töltsd el ott a két hetet minél kevesebb mérgelődéssel. Ezt azért merem ajánlani, mert te jól tudod, hogy én minden önző számítás nélkül azt vallom, hogy neked majd a legjobb orvosság mégis az lesz, ha embernek való normális munka mellett, életed végre a rendes kerékvágásba kerül. Ezt akartam kifejezni azzal, mikor azt mondtam, hogy én a Naphegyet javaslom neked.

Azt is tudod nyilván, mennyire hiányzol nekem, hisz nélküled az én életem sem lehet teljes, s itt természetesen nem a hideg vagy meleg vacsorákra gondolok, hanem úgy általában mondva, nagyon unom már ezt az úgynevezett „önálló” életet. A te egészséged helyreállítása azonban most minden más személyi kérdésnél fontosabb számomra, és ebben végül is az orvosoké a döntő szó, s ennek kell most alávetned neked is magadat.

Vasárnap feltétlenül felmegyek hozzád. Úgy gondolom, hogy kb. reggel fél 8, 8 óra körül indulok. Természetesen valami ennivalót is viszek fel.

Most beszámolok neked néhány dologról.

Először a kisebb dolgokról.

1. A damasztanyagot reggel elvittem már, és átadtam magam Federenkónénak, jelezve, hogy majd írsz neki. Én úgy értettelek, hogy egyenest az ő címére fogsz írni, de baj így sincs. Leveledhez írtam egy borítékot, pár sor kísérő írást, és holnap reggel el fogom küldeni neki postán. Magam időhiány miatt nem tudom elvinni, s így mégis a posta a legegyszerűbb megoldás.

2. Az eladásra szánt ruhát és cipőt ma reggel elvittem a Jucihoz[1], és ugyanakkor a náluk volt sötét szövetet elvittem Irénhez[2], megkérve őt, hogy délután adja be a szabóhoz.

3. Az Irén mondta, hogy a kimosnivaló bélést a szabó még nem hozta el neki. Megbeszéltem vele, hogy mikor átviszi a szövetet hozzá, elkéri tőle ezt a bélést, hogy kimoshassa.

4. A lakásban.

a) Hétfőn kitakarítottak.

b) Ma (szerdán) délelőtt beszéltem telefonon Szabó elvtárssal a porcelán lámpákról, és este már láttam, hogy ígéretéhez híven el is vitte vagy vitette őket. Létra, az nem jutott eszembe, csak két normális éjjeliszekrény-lámpát kérem tőle, és a könyvespolc kicserélését kisebbre.

Egyébként beszéltem Szabó elvtárssal, hogy szombaton ismét leülünk tárgyalni, s talán végre a végleges elszámolást is elintézni. Jeleztem neki, hogy még a héten írásban közlöm a Pártgazdasági Osztállyal a lakásügy lezárását, s egyben azt, hogy ezzel kapcsolatban milyen kérésem van még a Párttól.

A baj most az, hogy a választások következtében elképesztően sok most a dolog, úgyhogy van (mint a mai is), amikor egy félórai irodai munkát sem tudok végezni, nemhogy lakásügyemmel foglalkozni. (Nem is írom meg neked, hány óra van most, hogy itt az ágyban ülve írok neked. Elég lesz talán, ha megmondom, hogy leveled kb. negyed négy órakor nyomták a kezembe délután, és csak idehaza jutottam hozzá, hogy felnyissam és elolvassam.) De azért el fogok intézni mindent, ami a lakással kapcsolatos.

5. Hétfőn itthon vacsoráztam, kedden a Feriéknél[3], ma pedig Oczeléknél[4]. Ott volt Sulyán[5] elvtárs is. Mindkettő régi ismerősöm, Oczel János volt Nógrád megyei, Sulyán György pedig a volt Heves megyei titkár. Minden jó volt, mégis azzal a hibával, hogy éjfél lett, mikor Sulyánnal eljöttünk Oczelék Vármegye utcai lakásáról.

Holnap az a tervem, hogy megpróbálok korábban hazajönni, és itthon vacsorázva, időben lefeküdni. Péntekre, mint azt már említettem neked, egy másik régi ismerősömhöz, a Mező Imréékhez vagyok meghíva vacsorára. A Feriéktől úgy köszöntem el az este, illetve ma reggel, hogy csak szombat délután fogok elmenni hozzájuk.

Most egy nagyobb dologról írok.

Közlöm veled, hogy tegnap este egy nagyon bensőséges és lelkes hangulatú választói gyűlés a Darugyárban jelöltnek fogadott el a Budapest Tanács-tagságra.

Végül a Weil Emillel[6] kapcsolatos szomorú dologról is írnom kell. Hétfőn este már 10 óra elmúlt, mikor hazafelé mentem, de azért bementem Weilékhez. Testileg, lelkileg annyira legyengült és kimerült állapotban találtam, hogy az előszobában – mikor tőle kijöttem – azt mondtam az orvosoknak, hogy az ilyen – számunkra kedves – embernek külön szerencsétlensége az, hogy még békében meghalni sem hagyják, mikor a természet törvénye szerint már eljött ennek az ideje. Ő maga nagyon örült, hogy bementem hozzá, de valami segítséget kérő színnel a hangjában kért, hogy jöjjek el hozzá másnap újra. Másnap azonban reggel az egyik orvos közölte velem, hogy röviddel előbb Weil Emil meghalt.

Kovács[7] közölte velem, hogy a ravatalnál valamelyik díszőrségben ott kell lennem. Az órát még nem tudom, de pénteken lesz a temetés.

Egyébként tegnap késő este beugrottam a gyászoló családhoz. A Weil Zsuzsa[8] tartja magát. Érdeklődött utánad, és lelkemre kötötte, hogy adjam át neked üdvözletét.

Más különös újság nincs. Pistáéknál, Feriéknél voltam, rendben vannak. Az Irén mondta, hogy a Pista gyomra fáj, aztán nem fáj, aztán megint újra fáj, de sajnos ez sem új dolog nála.

Remélem, semmi lényeges dolgot nem felejtettem el megírni.

Legyél türelemmel, igyekezzél tovább gyarapodni, keveset bosszankodni, és sokat enni. Csak nem fognak komolyan böjtre téged? Nézd, ráérsz – ha tényleg olyan cifra ott a helyzet, ne légy rest, írjál te csak egy jó levelet a Borcának vagy Gergelynek, hogy milyen jól rendezték el a te utókúrádat.

Szóval vasárnap reggel indulok hozzád, úgy gondolom, ebéd előtt ott leszek nálad. Szeretettel csókollak, a viszontlátásig: János