Emlékezett a Munkáspárt

„Pártunk 21. Kommunista Kongresszusa világosan kimondta: a Munkáspárt nem megy sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel. Mi saját önálló utunkat akarjuk járni, a munkásság, a dolgozó emberek érdekében.”

Kádár János halálának tizenhatodik évfordulóján politikai nagygyűlésen és koszorúzási ünnepségen emlékeztek a Munkáspárt szervezetei július 2-án, szombaton. Az esős idő ellenére – ami emlékeztetett az első, úttörő demonstrációhoz – most is az ország minden részéről érkeztek a tisztelgők.

A rendezvényt Gilicze Attila fiatal budapesti kerületi elnök nyitotta meg, majd a Himnusz hangjai után Giliczéné Komjáthy Andrea szavalta el József Attila A Dunánál című versét. A továbbiakban is a párt új generációjának képviselőié volt a főszerep: nagy szimpátia fogadta Delikát Dóra budapesti fiatalasszony és Ferland Eszter győri 23 éves pártvezető felszólalását. Ugyancsak nagy tapsot váltottak ki Bánhegyi József kemény szavai a magyar mezőgazdaság, a vidék helyzetéről. Thürmer Gyula beszédét a párt belső helyzete miatt is nagy figyelem kísérte, s érezhetően egyetértés fogadta minden gondolatát, amellyel azt boncolgatta, hogy a Munkáspárt a maga önálló útját kívánja járni.

A gyűlést követően Kádár János síremlékénél koszorút helyeztek el: a Munkáspárt elnöksége és jelen levő elnökei, a Csongrád és Komárom-Esztergom megyei elnökség, a csepeli a VIII. kerületi és a hódmezővásárhelyi pártszervezet, valamint az MSZMP, a MEASZ és a Lakásbérlők Egyesületének képviselői. Főhajtással fejezhette ki csak tiszteletét a Szlovák Kommunista Párt komárnói szervezetének delegátusa, mivel vörös csillagos koszorújukat a rendőrök nem engedték a sírhoz vinni.

Emlékezzünk együtt Kádár Jánosra! - Thürmer Gyula beszéde

Tisztelt vendégeink! Kedves Elvtársak!

16 esztendeje nincs közöttünk Kádár János. De nevét, életét ma is országszerte ismerik és tisztelik. Kádár nemzeti történelmünk része, a magyar szocializmus felejthetetlen megtestesítője és szimbóluma.

32 éven át volt a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, majd főtitkára. A munkás-paraszt forradalmi kormány megalapítója, két alkalommal is Magyarország miniszterelnöke.

Kádár 1956-ban, nehéz történelmi pillanatban lett Magyarország vezetője. A második világháború után itt, Magyarországon egy új világot kezdtünk építeni. Ezt senki sem tagadhatja, még ellenfeleink sem. Egy új világot, ahol nincsenek földesurak és tőkések. Egy új világot, amely a dolgozóknak, a munkásnak adott értelmes, emberi életet. 1956 előtt sok mindent sikerült megtenni, sok mindent nem. A költő szavaival élve: adtunk „már ruhát a mezítelennek, több már a szén és az érc”. De az is igaz, hogy az 50-es években „sok volt a szenny és buta beszéd”, s a megengedhetőnél több volt a buta tett is.

1956-ban választani kellett. Feladjuk a szocializmust a kezdeti hibák, sikertelenségek, sőt bűnök miatt, és akkor újra tőkés rendszer lesz? Vagy nem engedjük a kapitalizmust, megvédjük a szocializmust, megtisztítjuk a szennytől és új erőt adunk neki? Az első út a reformisták, az árulók útja volt, a második a forradalmároké. Az első út Nagy Imréé volt, a második Kádár Jánosé. A mi választásunk a szocializmus volt, a mi választásunk Kádár János volt.

Kádár tudta, hogy Magyarország sorsa harcban dőlt el. Kemény, embertelen nemzetközi és hazai küzdelemben. Ebben a harcban a barikádnak két oldala volt. Tudta, hogy az ellenforradalmat le kellett verni, de sohasem ünnepelte e napot. A győzelem után nem maradhatnak barikádok. Tudta azt is, hogy az emberek nem harcra születnek, s a fájdalom – mindegy miért okozták – sokáig él.  Kádár 32 éven át mindent megtett azért, hogy 1956 sebeit begyógyítsa, és ne ismétlődhessék meg október 23-a, ne ossza meg a nemzetet egy újabb nemzeti tragédia.

Jó volt-e a Kádár-rendszer? Jó volt-e a szocializmus? Tudunk-e erre a kérdésre válaszolni? Igen, tudunk, hiszen benne éltünk. Tudunk azért is, mert ma már tudjuk: mit veszítettünk, és mit kaptunk helyébe 1989-ben?

Jó volt-e, hát, a Kádár-rendszer? Jó volt! Nem mindenkinek! Nem volt jó az egykori földesuraknak, gyárosoknak, a Horthy-rendszer vezető hivatalnokainak. Nem volt jó az ügyeskedőknek, a munkakerülőknek sem.

De összehasonlíthatatlanul többen voltak Kádár-rendszer nyertesei, mint vesztesei. A tőkés rendszer vesztesei pedig összehasonlíthatatlanul többen vannak, mint nyertesei. Ez a különbség!

A szocializmus jó volt a magyar munkásnak, a dolgozó embernek, jó volt a többségnek. A munkásé volt hatalom. Ő döntötte el, hogy az ország megtermelt javait hogyan osszák el. Így és ez-ezért lehetett ingyenes az oktatás, ingyenes az egészségügy. Így lehetett mindenkinek munkája és biztos jövedelme.

A szocializmusban a fővárosi tanács így és ezért nem hozott olyan képmutató döntést, mint minap a budapesti önkormányzat: „mindenütt lehet koldulni”. A szocializmusban nem lehetett koldulni!  A szocializmusban nem kellett koldulni!

A Kádár-korszak jó volt a magyar nemzet egészének. A magyar mezőgazdaság ekkor érte nemzetközi sikereit. Volt elég hús, gabona, tej, elláttuk magunkat és exportra is jutott. Ma külföldről vesszük meg azt is, ami nálunk jobb és finomabb. Nem kellett "kényszerkaszáltatni" a parlagfüvet. A szocializmusban a parlagfű nem volt társadalmi probléma, mert a földeket megművelték.

A nemzeti ipar ekkor indult új felemelkedése felé.  A 80-as években 4,6 millió ember állt alkalmazásban, ma csak 2,7 millió. Akkor hét ezer munkanélküli volt az országban, ma legalább egy millió. Akkor kétezer hajléktalan volt, ma legalább 120 ezer.

A szocializmus nem volt képes csodákra. A magyar népnek Kádár idején sikerült előrelépni önmagához és szomszédaihoz képest Sikerült hozzálátni a sokévszázados történelmi lemaradásunk mérsékléséhez. De nem változtathatta meg azt a tényt, hogy Nyugat Európában már akkor kőből építettek egyetemeket, amikor Árpád még csak belovagolt a Kárpát medencébe. A szocializmus nem csinálta vissza Trianont sem, nem húzta keresztbe, nem húzhatta keresztbe Jaltát sem.

A kádári szocializmusban nem volt minden jó. Nem volt minden olyan, amilyennek szerettük volna látni. Nem volt mindenben olyan, mint amilyennek mi szeretnénk látni a holnap szocializmusát, de munkás-paraszt hatalom volt, szocializmus volt.

Elvtársak!

A szocializmus ügyét a Munkáspárt folytatja. Kádár János örökösei mi vagyunk. Mi mondtuk 16 éve, hogy megőrizzük a pártot. Mi tűztük zászlónkra Kádár János nevét. Mi vagyunk itt, a temetőben minden esztendőben. Mi éltetjük a magyar munkásban, a magyar dolgozóban a szocializmus eszméjét.

16 év alatt megtanultunk harcolni.  Megtanultuk felemelni a hangunk. Megtanultuk megszervezni önmagunkat.

Eleinte sokan hitték, hogy jönnek új emberek, új díszletek, de megmarad a Kádár-rendszerből minden, ami akkor jó volt. Nem ez történt! Másfél évtizede rombolják le a kádári vívmányokat.

A szocialista mezőgazdaságot az elsők között szedték szét, mert az nagyon zavarta a nyugati konkurenciát. Magyarországot csak úgy engedték az Európai Unióba, hogy felszámolta önellátó mezőgazdaságát.

Most az ingyenes egészségügyi ellátáson van sor, mert a külföldi tőkének kellenek az egészségügyre költött milliárdok.

Nagyon gyorsan eltűnik az ingyenes oktatás is. Gyarmat vagyunk, ahol jó a komprádoroknak, akik lefekszenek a nyugati tőkének, és rossz azoknak, akik saját erejükből, saját tehetségükből akarnak boldogulni.

Megtanultuk, hogy ma csak az a munkásé, amit kiharcol magának. Megtanultuk, hogy a munkásosztálynak igazi harcokban kell kinevelnie vezetőit. Ha nem harcolunk, mindenünket elveszik, és kiszolgáltatott rabok leszünk saját országunkban.

Megtanultunk eligazodni a politikában. Megtanultuk, hogy a polgári pártok hangzatos jelszavait nem kell készpénznek venni. Megtanultuk, hogy a tőkés pártok, akár MSZP, akár Fidesz, nem azért vannak, hogy nekünk jobb legyen, hanem nekik, barátaiknak és üzletfeleiknek legyen jobb.

Az MSZP politikáját nehezebben értettük meg, mert ők mindig baloldalinak mutatták magukat, miközben mindig jobboldaliak voltak. Túl sokáig tanultuk és túl nagy árat fizettünk érte, de megtanultuk. Megtanultuk, hogy az MSZP nem egykori elvtársaink gyülekezete, hanem tőkés párt, a külföldi és a hazai nagytőke kiszolgálója.

Ez a párt becsapta az országot, becsapta a magyar társadalmat, olyan politikát folytat, amely nem egyszerűen a munkásnak és a dolgozó embernek okoz óriási károkat, hanem aláássa a magyar nemzet jövőjét.

Nekünk nem rettegnünk kell a gondolattól, hogy az MSZP elveszíti a jövő évi választásokat, hanem saját helyünket kell biztosítani az MSZP és a Fidesz között. 

Pártunk 21. Kommunista Kongresszusa világosan kimondta: a Munkáspárt nem megy sem a Fidesz-szel és nem megy az MSZP-vel sem. Mi saját önálló utunkat akarjuk járni, a munkásság, a dolgozó emberek érdekében.

A 2006-os választáson van esélyünk bejutni a parlamentbe. Egyre több ember fordul el az MSZP-től. Nem kérnek az olyan kormányzásból, ahol a valóságban az SZDSZ rángatja a szálakat. Nem kérnek abból a gyakorlatból, hogy a gazdagok büntetlenül és pökhendi módon gazdagodhatnak, a dolgozó rétegeknek pedig ténylegesen csak a morzsák jutnak.

Van azonban egy igazi nagy változás is.  A Munkáspárt mellett ma nincs más baloldali párt, amelyet a csalódott rétegek választhatnának. Korábban volt, ma nincs. Az MSZP az elmúlt másfél évtizedben maga alá gyűrte a baloldali pártokat. A Munkáspártot nem tudta. Mi élünk és lehet ránk szavazni. Ez a mi esélyünk! Ez az, ahogyan Kádár János mondaná, amit „barátaink is, ellenfeleink is tudnak”.

Elvtársak!

Barátaim!

A Munkáspárt ma nagyon nehéz helyzetben van. Ellenfeleink beépültek a pártba, itt vannak közöttünk, kihasználják a párt belső intézményeit. A pártellenzék megbénítja a helyi vezetések egy részét. Nyíltan kimondták, hogy mit akarnak. Leváltani a pártvezetést, leváltani a párt elnökét, olyan pártot csinálni, amely a szocialistáknak viszi a szavazatot 2006-ban. Azt akarják, hogy a 2006 évi választásokon ne legyen kommunista párt. Ne legyen olyan párt, amelyre szavazhatnának a szocialistákba beleunt százezrek, a csalódottak és becsapódtak. Azt akarják, hogy a magyar munkás az idők végezetéig maradjon a szocialisták szellemi és politikai rabja.

S, mivel tudják, hogy egy könnyen nem tudják leváltani a vezetést, politikai és lélektani háborút folytatnak, szétzilálják a pártot. Az MSZP pedig felkarolta őket. A Népszabadság annyi mocskot közöl mostanság rólunk, mint tíz év alatt együtt véve sem. Van pénz ellenzéki gyűlésekre, hírlevelekre, kampányokra, mindenre.

Mondjuk meg őszintén: a pártellenzék fellépése megzavarta, összekeverte sok elvtársunkat. Pedig elvtársak, a tisztánlátásra most mindennél jobban szükség van. A pártellenzék becsap benneteket.

Ne higgyétek el, hogy a szocialisták keblükre ölelnek titeket és bevisznek a parlamentbe, ha nem Thürmernek hívják a párt elnökét. Titeket a szocialisták sehova nem visznek be. A pártellenzék egy-két vezetőjét talán igen, de titeket nem. Ti túl kommunisták vagytok az MSZP-nek.

Az a párt, amely tetszene a szocialistáknak, már nem kommunista párt lenne. Ha a Munkáspártot szétverik, ha a pártot betiltják, feloszlatják, anyagilag tönkre teszik, vagy akármit csinálnak vele, a kádári örökségnek nem lesz folytatója, a szocializmus zászlaját senki sem emeli magasra.

Ne higgyétek el, hogy lehet egyszerre ünnepelni Kádár Jánost, és hősnek kikiáltani a pártellenzéket. A pártellenzék ravasz módon a kádári múltat is megtagadja csak azért, hogy együttmenetelhessen a szocialistákkal. A Kádár-rendszer túl kommunista a szocialistáknak is, a mi pártellenzékünknek is.

Ne higgyétek el, hogy lehet az osztályharcban könnyű sikert elérni, sőt osztályharc sem kell. Ne higgyétek el, hogy elég növelni a civilszervezetetek szerepét. Nem kell forradalmi úton megdönteni a kapitalizmust, elég összefogni, és Európára holnap új korszak köszönt. A farkas nem válik báránnyá. A tőke nem a munkásérdekek kifejezőjévé.

A gyulai húskombinátban eddig a hétig sokan elhitték, hogy szép szóval rá lehet beszélni a tőkést az engedményekre. A gyulai húskombinát 346 munkása, akiket a héten szó nélkül utcára tettek, tudja, hogy ebben az országban nem számíthat se a kormányra, se az önkormányzatra, magára számíthat, meg a Munkáspártra. Meg kell harcolnia a nagyobb fizetésért is, a munkahelyéért is, lassan az életéért is.

Sokan mondják, hogy a pártellenzék megyéi nem rombolni akarják a pártot. Nos, adjunk még egy lehetőséget, bizonyítsák be! Ez nem a többség gyengesége, ez a többség ereje és bölcsessége. Ezt a Központi Bizottság nevében és megbízásából mondom. Állítsanak ezek a megyék mindenütt jelölteket! Gyűjtsék a pénzt és fizessék be a KB-nak! Szavazzák meg a KB szükséges választási döntéseit! Tartózkodjanak azokban a politikai döntésekben, amelyekkel nem értenek egyet. Állítsák le jogi és más támadásaikat a párt ellen! Ha így döntenek, számíthatnak a KB többségének politikai és anyagi támogatására.

Mindenki tudja, miről van szó. Nem kell az időt húzni. Ha ezek a megyék így döntenek, tudassák egy héten belül a párt elnökségével.

Ha nem így döntenek, a választási csatát megvívjuk nélkülük is. Ha az ellenzék akadályozza a jelöltállítást, mi állítunk jelölteket. Nehéz lesz? Igen! Nehéz! De sikerülhet, ha egyszerre jár az eszünk, ha egyszerre dobog a szívünk. A tét a Munkáspárt sorsa, a tét a kádári örökség továbbvitele.

Készüljünk fel a választásokra! Állítsuk meg a jelöltjeinket! Legyen minden megyében és Budapesten területi listánk.

Folytassuk le a pártszavazást! Szavazzon mindenki arra, hogy a párt új neve Magyar Kommunista Munkáspárt legyen! A pártszavazás legyen minden kommunista számára kiállás a párt politikája, a 21. Kommunista Kongresszus, a párt vezetése mellett. A kommunista név adjon erőt a harchoz, legyen ott vörös lobogóként lesz a választásokon, és hirdesse: azok ott a kapitalistákat kiszolgáló szocialisták, a kommunisták mi vagyunk!

Elvtársak!

Kádár János 16 éve nincs közöttünk. A szocializmus kora azonban nem zárult le, csak megszakadt. Megszakadt, mert akkor is voltak olyanok, akik megegyeztek a kapitalistákkal. Olyanok, akik jó időben jó helyen voltak, s megvették maguknak az országot.

De hiszem, vallom: nem lesz mindig így! Jobb sorsra érdemes a mi földünk, mintsem, hogy Gyurcsányok irányítsák. Az új nemzedék, amely folytatni fogja a  szocializmus ügyét, már itt van. Az új nemzedék, amely jobb, szebb, hatékonyabb szocializmust fog teremteni, mint Kádár János és apáink tették. A mi dolgunk, hogy segítsünk nekik. Segítsünk nekik!

Éljen örökké Kádár János emléke! Éljen a magyar munkás, a magyar dolgozó! Éljen a szocializmus! Éljen a Magyar Kommunista Munkáspárt!

Thürmer Gyula, A Munkáspárt elnöke

***     

Emlékezzünk együtt Kádár Jánosra! - Delikát Dóra beszéde

Azért gyűltünk itt össze, ezen a napon, hogy emlékezzünk Önre, Kádár elvtárs. És ha Önt felidézzük, ösztönösen is egy egész korszakra asszociálunk, amiről bátran merjük kijelenteni, hogy Magyarország egész történelme során a legszebb, legjobb és legigazságosabb időszak volt és legfőképpen azért volt a legjobb, mert a társadalom többsége értékelte így. Ez a tény Önt, Kádár elvtárs, a XX. század egyik legnagyobb politikai személyiségévé tette. Az 1956-os mélypont után olyan magaslatokra sikerült emelnie ezt az országot – erkölcsileg, gazdaságilag egyaránt – mely egyedülállóvá tett minket a szocialista táboron belül is: Az ipar, és különösen a mezőgazdaság világhírű lett, az ’60-as évektől az emberek jóléte rohamosan növekedni kezdett, mindenki tudott érvényesülni becsülete, szorgalma, tehetsége szerint, és mindezek által a szocializmus legitim lett itt, hazánkban és igenis népszerű, még ha napjainkban oly sokan a mai elitből ezt kétségbe szeretnék vonni. De nem sok sikerrel – még a mai rendszerben is a hatalom által manipulált közvélemény-kutatásokból is az derül ki, hogy az emberek többsége szeretettel emlékezhet a múlt rendszerre, én a legfiatalabb tagjai közé tartozom a 30 évemmel.

15 évesen ért visszarendeződés, azaz a „rendszerváltás”. Egy nagyon boldog, gondtalan gyermekkor után, melyet Önnek is köszönhettem Kádár elvtárs. De akkor még egész másképpen láttam a helyzetet: nem érdekelt engem a politika, az iskolában tanultunk ugyan történelmet, és benne az első és második világháborút, a munkásmozgalom történetét, a forradalmakat, amit még érdeklődéssel is tanultam, de a nyugat csábítása egy időre engem is elvakított. Csak az érdekelt, hogy már itthon is lehet kapni Milka csokit és a Bravo újságot már magyarul is kiadják. Azután, ahogyan a kiskamaszból fiatal felnőtté cseperedtem, lassan kezdett kinyílni a szemem: az iskoláik elvégzése után ebben a „régi-új” rendszerben fiatalok tömege válik automatikusan munkanélkülivé, ami természetszerűleg kilátástalanságot, szegénységet, dologtalanságot szül, fiatal, életerős, tettrekész emberek ismeretségi körömből is a szemem előtt váltak alkoholistává, bűnözővé, lezüllött hajléktalanná. De ezt a válságot természetesen nem csak az a korosztály élte át, csak minket az különböztet meg a többiektől, hogy a kamaszkorunkban, amikor az ember értékrendje kezd  kialakulni, amikor kezd éles határvonalat húzni a jó és a rossz között, akkor következett be a tőkés ellenforradalom, ami végleg összezavarta a fiatal, érzékeny lelkünket.

Immáron fiatal édesanyaként egyre többet jut eszembe Kádár elvtárs, és egyre erősebben vágyom arra, hogy bárcsak újra győzhetne országunkban, és most már az egész világon is egyúttal a szocializmus. Saját anyámra gondolok, akinek amikor annyi idős voltam, mint most a kisfiam, nem okozott gondot a jövő: hiszen a három év GYES után (amely szintén az Ön rendszerének vívmánya az akkori világon először) várt a régi munkahelye, nem úgy, mint engem, akinek a jövő sötét és rejtélyes, mint nőnek és kisgyermekes anyának, úgyszintén, aki a multik szemében nem a „legpiacképesebb áru”, vagy inkább fogalmazzunk szebben: munkaerő!

A mai világ, ez a kapitalista világ szinte mindent lerombolt, amit az Ön vezetésével ennek az országnak a lakosai felépítettek: köztük az én szüleim és nagyszüleim is. Ezért bátran beszélhetünk személyes sérelemről is, és csak remélhetjük itt elvtársainkkal együtt, hogy újra eljön egy jobb, tökéletesebb világ, amikor gyalázatos tetteikért lesznek, akik felelnek.

És hogy ne ilyen szomorú dolgokkal fejezzem be mondanivalómat, felidéznék egy szép régi május elsejét. Ha jól emlékszem 1981 május 1-je volt. Én 6 éves voltam, és otthon „ordítottam, toporzékoltam”, hogy a Bercit akarom megnézni a tribünön, és vigyetek engem is magatokkal. Farkas Bertalan is most időszerű, hiszen nem is olyan régen méltatták a 25 éves jubileum alkalmából Magyar Bélával együtt. És mentem felvonulni lelkesen és boldogan apám nyakában, és rajtam kívül ott volt még több százezer ember, akik jöttek az ország minden szögletéből. Ennyi embert csak úgy „kiparancsolni” az utcára fizikai képtelenség lett volna, ahogy ma egyesek magyarázni akarják a számukra érthetetlent. Az emberek szerettek a Kádár-rendszerben élni!

Az én emlékezetemben immár életem végéig nemcsak a boldogan integető Farkas Bertalan fog élni, hanem mellette egy kedves, szerény mosolygós bácsi is, akit úgy hívtak, csupa nagybetűvel, hogy KÁDÁR JÁNOS!

Delikát Dóra

***

Emlékezzünk együtt Kádár Jánosra! - Ferland Eszter beszéde

Kedves elvtársaim!

Eltelt 16 év, és mi fiatalok, 16 éve figyeljük, hogy mi történik ebben az országban. Kormányok jöttek, kormányok mentek, s mi csak az üres ígéreteket, a hazugságokat hallgattuk. Hazudtak a szüleinknek, amikor azt ígérték, hogy a gyermekeiknek már könnyebb, jobb lesz, s most nekünk hazudnak, hogy majd a mi gyermekeinknek lesz jobb.

Elég volt! Eljött az a nap, hogy ki kell mondjuk: elég volt! Nem a hazugságokból, nem a köpönyegforgató parlamenti pártokból, hanem a rombolásból. Nem volt elég a magyar nemzeti nagyipar kiárusítása, nem volt elég a mezőgazdaság szétrombolása, nem lesz elég az egészségügy szétzilálása sem, mert már jelek mutatkoznak arra, hogy a mai parlamenti pártok a magyar társadalom elleni hadjáratra készülnek. Mert milyen ország az, ahol nem társadalmi norma az esélyegyenlőség, hanem minisztérium vigyázza, milyen ország az, ahol a fiatalok nem mernek gyereket vállalni, mert nincs előttük kiszámítható jövő, milyen ország az, ahol, a legnagyobb úgymond baloldali párt szótlanul tűri, még kormányon is, hogy nő a szegénység, s csökken a létbiztonság, s milyen ország az, ahol a nagy privatizáló, 89 után gyorsan meggazdagodó jobboldali pártok a szájukra merik venni a munkás szót?

Elég volt! A társadalmi szolidaritás, a tolerancia, esélyegyenlőség, s főként a munkások képviselete üres szólamokká válnak a hazugságáradat jóvoltából, ha nem teszünk valamit! Ezért, mi fiatalok, összefogásra szólítunk fel mindenkit, időst, fiatalt, férfit és nőt. Tegyük félre a belső ellentéteket, s itt, Kádár Jánosra emlékezve kovácsolódjunk egységgé, s együtt harsogjuk a világba: ELÉG VOLT! Mutassuk meg a tőkés pártoknak, hogy bár kevesen vagyunk, de amit teszünk, azt nem pénzért, nem balatonöszödi nyaralóért, nem tokaji szőlőért, s nem is kavicsbányákért tesszük, hanem meggyőződésből. Mert mi kommunisták, tudjuk, hogy a rendszerváltás előtti kádári értékek hiánya egyre fájóbb a magyar társadalomban. Velünk az igazság, s velünk van minden baloldali ember, hiszen mi vagyunk az egyetlen igaz baloldali párt Magyarországon. Fogjunk össze, s mutassuk meg a világnak, hogy képes a Munkáspárt követni a kádári örökséget, képes a parlamentbe jutni!

Kedves elvtársaim! Jó ma itt lenni, jó látni, hogy ennyi ember képes átérezni azt a felelősséget, amit azzal vállaltunk magunkra, hogy kommunisták vagyunk, s hogy ápoljuk Kádár János emlékét. Érzem, hogy jó úton járunk, érzem, hogy minden külső és belső csata a kommunisták győzelmével fog végződni. Köszönöm, hogy itt lehettem, az elvtársaimmal, s én nőként, fiatalként, képviselőjelöltként, s főleg kommunistaként mindent el fogok követni, hogy a kádári örökséget méltón képviseljem. Köszönöm, hogy meghallgattak. 

Ferland Eszter

***

Emlékezzünk együtt Kádár Jánosra! – Bánhegyi József beszéde

Sajnos már sok-sok éve gyűlünk össze ezrek és ezrek itt a temetőben. Emlékezünk, és elhozzuk a kegyelet virágait, koszorúinkat. A sok megkeseredett ember vigasztalódni jön, emlékezni és tisztelet adni. Ami a mi dolgunk, annak eleget teszünk, de jogos jussunk orvoslására már másfél évtizede nincs gyógyír. Amit összeraktunk negyven év alatt, azt még ma is osztják, hordják és prédálják a vagyont, a pénzt, az értéket, a becsületet.

A traktoron nem a tulajdonos, hanem az alkalmazottja ül, a kombájnt nem a gazda, hanem a béres vezeti, a földeken jobb esetben a béresek, de legtöbbször a keletről jövő vendégmunkások dolgoznak. Ez lett a magyar paraszt sorsa. Az egykor nagyhírű magyar mezőgazdaság küszködik. Ma Magyarországon legjobb üzlet bezárni a húskombinátokat, felszámolni a baromfiipart és széthordani a konzervgyárakat. Meddig hisszük még el, hogy itt minden veszteséges? Addig, amíg fiaink és lányaink első középkorú csoportjai hazajönnek Ausztriából, Németországból, Hollandiából bénán, reumásan, idő előtt megrokkanva a túlhajszoltságtól, megfertőződve a papagájkórral.

Nem, nem lehet ez a jövő! Eljön az az idő, amikor nem csak Moldova György meri kimondani, hogy ebben az országban csak két embernek mondták, hogy „a mi apánk”: Kossuth Lajosnak és Kádár Jánosnak.

Nekünk, a Munkáspártnak ma nem a jogokról kell teleharsogni a világot. A jog ma nem mellettünk áll. Ma a jog az intrikát, a lejáratást, a tömegek kijátszását és kiszolgáltatását támogatja.

A mi dolgunk a kötelességünk teljesítése. A mi kötelességünk a kisemmizettek növekvő táborát képviselni: szólni a munkásért, szólni a parasztért, szólni a dolgozókért. Ezt igazán a céljait a nevében is felvállaló Magyar Kommunista Munkáspárt tagjai tehetik és kötelesek tenni.

Bánhegyi József