Pallagi Ferenc: Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a vendégünk, jó reggelt kívánok.

Thürmer Gyula: Jó reggelt kívánok.

Pallagi: A minap azzal az ötlettel állt elő, hogy a magyar kormánynak vagy nem tudom, milyen hivatalos szervnek bocsánatot kellene kérni a Don-kanyarért, bocsánatot kellene kérni azért, mert egykor a második világháborúban a magyar hadsereg megtámadta az akkori Szovjetuniót.

Thürmer: A javaslat ennél azért egy kicsit bonyolultabb. Én azzal kezdtem: becsüljük meg a magyar katonát. Meg kell hogy mondjam, egy kicsit szembenézés azzal a múlttal is, amit szocializmusnak hívnak. A szocializmusban ugyanis majdnemhogy letagadták a második magyar hadsereget. Én meg azt mondtam, hogy április 4-én a magyar katona hősiességéről meg kell emlékeznünk. De szembesítenünk is kell ezt a hősiességet a ma élő politikusokkal. Azokkal, akik mondjuk ma lábbal tiporják a katona becsületét. Akkora hadsereget csinálnak, hogy lassanként belefér a honvédelmi minisztériumba. Nincs külpolitikánk, nincs önállóságunk. És innen jött a kiút fölmutatása. Én azt gondolom, hogy Magyarországnak, a magyar kormánynak, a magyar miniszterelnöknek igenis szembe kell nézni a múlttal. És azt kell mondani, hogy mi mentünk oda, bennünket oda nem hívtak. Mi voltunk a partizánvadászok, ők meg a partizánok. És ha mi előre akarunk menni a jövőbe, akkor illene a miniszterelnöknek azt mondani, hogy elnézést.

Pallagi: Nem olyan régen volt a magyar miniszterelnök Moszkvában, ahol a Putyinnal való találkozóján köszönetet mondott azért, mert a második világháború végén a szovjet csapatok fölszabadították Magyarországot. Ebben implicite benne van az is, hogy hát mi akkor éppen rossz helyen jártunk.

Thürmer: Ez egy nagyon szép dolog, csak azt gondolom, hogy minél kisebb egy ország, annál nagyobbat kell tenni. Schröder kancellár tudja, hogy mit tett? Örökbe fogadott egy orosz kislányt. Tehát Schröder kancellár, egy nagy ország, a nagy Németország első számú vezetője azt mondja, hogy én emberileg tartozok az orosz népnek annyival, hogy ezt a szerencsétlen árva gyereket fölnevelem.

Pallagi: Gyurcsánynak is akkor most örökbe kéne fogadni egy árva gyereket?

Thürmer: Nem hiszem, hogy a Gyurcsány-család ezt megtenné, bár természetesen megtehetné. De ennél sokkal fontosabbat tehetne: mondhatná azt, hogy elnézést kérünk, tenne egy erkölcsi gesztust az orosz vezetés számára, és teremtene egy alapot arra, hogy Magyarország és Oroszország között végre normális kapcsolat legyen.

Pallagi: Ez hogyan vezetne ki abból a csapdahelyzetből, amit az előbb mondott, hogy nincs külpolitikánk, nincs hadseregünk, nincs védelmi politikánk. Ez mit változtatna ezen?

Thürmer: Nézze, a NATO-nak nincs olyan szabálya, és az Európai Uniónak sincs olyan szabálya, hogy nem állhatunk szóba Oroszországgal. Németország is szóbaáll, Franciaország is, más is. Nekünk még erőteljesebben kell. Ha mi piacokat akarunk szerezni, Oroszországra is szükségünk van ezen a...

Pallagi: Az elmúlt években Medgyessy egyik legfontosabb útja Moszkvába vezetett, élénkülnek a gazdasági kapcsolatok.

Thürmer: Igen, de ez többnyire korlátozódik azzal, hogy elmennek, aztán visszajönnek. Gyurcsány most elment, ráadásul úgy ment, hogy először megállt Kijevben, ami egy óriási hiba volt, ilyet nem szabad csinálni. Ha mi jóba akarunk lenni Oroszországgal, akkor meg kell adni azt, ami egy népnek jár.

Pallagi: De mi jóba akarunk lenni Ukrajnával is, hiszen Ukrajna határos ország…

Thürmer: Ez helyes, ez helyes, csak nem ebben a sorrendben. Utána elmehet Kijevbe, ahányszor akar, de előbb el kell mennie Oroszországba…

Pallagi: Ez egy régi beidegződés, bocsásson meg – előbb a főnökhöz megyek, és utána a beosztottjához?

Thürmer: Nem. Nem. Hát Magyarország ma elkötelezettje a NATO-nak és az Európai Uniónak, ez egy természetes dolog, de szükségünk van olyan pillérekre, amire lehet építeni a magyar gazdaságpolitikát, munkahelyet teremteni…

Pallagi: Lehet, hogy hogy ezzel a Kijev–Moszkva-sorrenddel egyszerűen a miniszterelnök azt akarta üzenni akár Moszkvának is, hogy Magyarországnak mégiscsak van önálló külpolitikája.

Thürmer: Nem hiszem, hogy ezt akarták üzenni, én azt gondolom, hogy nagyon egyszerű üzleti megfontolások voltak, amelyek egyes személyekhez, mondjuk a külügyminiszterhez kötődnek. Az égadta világon semmi köze a külpolitikához.

Pallagi: Milyen üzleti megfontolások kötődnek a külügyminiszterhez?

Thürmer: Én azt gondolom, azt gondolom, és erről azért már beszélnek ebben az országban, hogy az a választás, hogy előbb Kijevben megáll a miniszterelnök, az egy tudatos külpolitikai döntésnek volt a része. Nevezetesen annak, hogy el tudom képzelni, hogy ugyanaz a cég, amelyet egykor a külügyminiszterünk más országokban képviselt – most hadd ne mondjam meg, közömbös, hogy hol –, ezeknek lehetnek érdekeltségei Ukrajnában is. És valószínű, ha ezeket megkapják, kell ilyen politikai…

Pallagi: Most tehát azt állítja, hogy a magyar miniszterelnök mondjuk Kijevben nem a Magyar Köztársaságot, hanem a volt cégének az érdekeit képviselte?

Thürmer: Sajnálatos módon el tudom ezt képzelni, és én azt mondom, hogy majd a magyar kormánynak meg az a feladata, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviselje. S ennek része lehet például az, hogy a Szabadság-szobornál a Gellérthegyen visszaállítsák a szovjet katona emlékművét, hogy elnézést kérjünk a Don-kanyarért, és adjunk egy komoly politikai-erkölcsi lökést a magyar-orosz viszonynak.

Pallagi: A második világháborút követően aláírtunk egy békeszerződést, utána, amennyire én emlékszem, még az 1948–49-et megelőző időkben jónéhány magyar politikus elnézést kért a Szovjetuniótól a támadásokért. Ez az ügy nincs a lovagiasság szabályai szerint lezárva már?

Thürmer: Nézze, minden korban szükség van…

Pallagi: Újra és újra?

Thürmer: Ön is emlékszik rá, hogy Willy Brandt annak idején elment Lengyelországba, és meghajolt a lengyel ismeretlen katona előtt.

Pallagi: Jó, de azóta Schröder kancellár nem jár oda meghajolni.

Thürmer: De hát épp az imént említettem Schrödernek azt az emberi gesztusát, ami kifejezetten egy emberi gesztus. Én nem hiszem, hogy a magyar politikusokban ne lehetne annyi bölcsesség, hogy ilyen gesztusokat… azért a miniszterelnök is a kormány…

Pallagi: Ugye azért politikusként fölméri, hogy amit ön javasol, az rendkívüli mértékben meg fogja osztani a közvéleményt?

Thürmer: Előre kell nekünk tekinteni. Azt most senki nem vitatja, hogy a NATO-ban vagyunk, vagy az Európai Unióban vagyunk, de ahhoz, hogy legyenek pilléreink Japánban, Amerikában, Oroszországgal, Kínával, ahhoz szükség van politikai, erkölcsi gesztusokra.

Pallagi: Meglátjuk, hogy a kormány hallgat-e önre. Köszönöm szépen, hogy eljött.

Thürmer: Köszönöm.