„Politikája összefűzte a nemzetet!”

A hálás utókor, a ma több nemzedéke emlékezett 1993. július 3-án, szombaton a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségére, Kádár Jánosra. Az ő neve összeforrott egy rendszerrel, amely – ha szerény módon is – adni akart és tudott az általa mélységesen tisztelt magyar népnek.

A Kerepesi (Fiumei úti) temetőben már a reggeli órákban gyülekeztek az emlékezők, virággal a kezükben sorban álltak, hogy méltóságos rendben vonuljanak el a sírkő előtt. És ez a menet legalább kétórányi volt. S a vörös szegfűk, margaréták megszámlálhatatlanul borították be a síremlék környékét.

A legnehezebb dolog pontosan megmondani, hányan is jöttek el az emlékünnepségre ezen a verőfényes délelőttön, így csak magunkra hagyatkozhatunk: mi úgy láttuk, legalább 20 ezren voltak. Talán valamivel többen, valamennyivel kevesebben. Azt azonban sokan állították: többen voltunk, mint tavaly. S nem kevesen hozzátették: jövére még többen leszünk.

A megemlékezés a Himnusz hangjaival kezdődött. Elhangzása után a piros zászlókat lobogtató résztvevők a Munkáspártot köszöntötték, és fölhangzott a manapság – sajnos – nagyon is időszerű jelszó: „Munkát, kenyeret!” Az emlékezés résztvevőit Vajda János, a Munkáspárt Központi Bizottságának tagja köszöntötte, jóleső érzéssel nyugtázva, hogy ilyen sokan eljöttek a demonstrációra.

Baranyi Ferenc két versét tolmácsolta nagy átéléssel Karacs Zsófia, frissen érettségizett diák.

Ezután Kollát Pál, a Munkáspárt elnökségének tagja, a Budapesti Koordinációs Bizottság elnöke emlékezett Kádár Jánosra, s beszédében szólt a párt néhány lényeges feladatáról.

A megemlékezés résztvevői közösen énekelték el az Internacionálét.

Az ünnepi megemlékezést követően került sor Kádár János síremlékének megkoszorúzására. A Munkáspárt Központi Bizottságának koszrúját Thürmer Gyula pártelnök, Nyírő Sándor alelnök és Kollát Pál helyezte el. Elhozták virágaikat a Munkáspárt megyei és fővárosi szervezeteinek képviselői, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Május 1. Társaság és a Marxista Ifjúsági Szövetség képviselői is.

***

Kollát Pál: Kádár János szellemét nem engedjük elárverezni

Negyedszer vagyunk itt, Kádár János sírjánál. Negyedszer tesszük le a kegyelet és az emlékezés virágait. A fájdalom, a gyász mára elmúlt. Megbékéltünk a gondolattal: Kádár elvtárs nincs közöttünk. Negyedszer vagyunk itt. Évről évre egyre többen. A régi arcok mellett újak tűnnek fel. Az idősebb barátaink, elvtársaink mellett itt vannak a fiatalok is.

Sokan azért jöttünk el, mert ismertük, becsültük. Elfogadtuk mi, munkásemberek a Hajógyárban, Angyalföldön, elfogadták a csepeli gyárakban. De elfogadták a parasztemberek Békésben és Szabolcsban. Elfogadtuk, mert közülünk való volt. Egyszerű munkásból lett államférfi, elismert európai politikus. Elfogadtuk, mert úgy élt, ahogyan többségünk, az átlag dolgozó ember, munkás, paraszt, értelmiségi élt Magyarországon. Szerénysége, puritánsága nem álarc volt. Őszintén hitt abban, hogy a beosztáshoz nem kellenek feltűnő külsőségek.

Sokan jöttünk el ma olyanok, akik a Kádár-rendszerben éltünk. Akkor nőttünk fel. Akkor válhattunk munkás vagy paraszt gyerekéből diplomás emberré, mérnökké, tudóssá. Akkor éltünk jól. Akkor élhettünk jól, mert volt miből. Akkor élhettünk, mert engedtek élni.

Itt vannak nagyon sokan olyanok, akik sohasem voltak kommunisták. Talán nem is szerették a kommunistákat. De elfogadták, hogy Kádár János kommunista. Elfogadták, mert tudták: Kádár nem a kommunistáknak akar jobb életet, hanem mindenkinek. Tudták, érezték, hitték: Kádár János politikája – Nyers Rezső 1989-es szép szavaival élve – „nem elválasztja, összefűzi a nemzetet”.

1989-ben engem ért az a szomorú megtiszteltetés, hogy sokak nevében elbúcsúzhattam Kádár elvtárstól. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám: mindent előre láttunk. Nem láttuk előre, mi fog bekövetkezni. De rosszat éreztünk.

Rosszat éreztünk, hiszen akkor már megjelentek a Kádár-rendszer úgynevezett ellenállói. Az öregurak, akik harminc évig lelkiismeret-furdalás nélkül vették át a vörös csillagos munkaérdemrendeket. Azok, akiket nemcsak a „mozdony füstje” nem csapott meg, de a gyár, az üzem közelében sem voltak soha. De megjelentek az agyagba döngölők is, akiknek a jogi diplomáján ez a két szó áll: Magyar Népköztársaság.

Csak a vak nem látta, hogy a szellemi ellenforradalom már dühöng az utcákon. Éreztük, hogy a piacgazdaság, a demokrácia, de még a demokratikus szocializmus jelszavai is becsapnak bennünket. De bíztunk abban, hogy változás lesz. Olyan változás, amilyet mi akartunk. Bíztunk abban, hogy szocializmus lesz, de jobban, korszerűbben, még emberibben.

Ehelyett rendszerváltást kaptunk. „Hála” a tőkés rendszerváltásnak, olyan országban élünk most, ahol néhány száz ember szabadon kényszerítheti gyermekkori álmait milliókra. Úri Magyarországot teremthet, ahol a gondolkodó polgárt, az ország javait teremtő egyszerű dolgozót, vagy Kádár János szavával élve, a „nagyszerű embert”, az ország lakosságának 95 százalékát kirekesztették.

Olyan országban élünk, ahol az uralkodó pártok választási ígéreteiknek nemcsak hogy nem tudnak, de nem is akarnak eleget tenni. Olyan országban, ahol a miniszterelnök 15 millió magyar vezetőjének kiáltja ki magát, de tízmillióról sem képes tisztességes, emberhez méltó módon gondoskodni.

De milyen országban is élünk? Elgondolkodtunk-e ezen? Elgondolkodtunk-e azon, vajon a magyar kapitalizmus a jólétet hozta-e nekünk? Boldogabbak vagyunk ma, mint tegnap? Több a beleszólásunk az ország életébe? Válaszoljanak! Mondjuk ki végre az igazságot!

Ha pedig így van, akkor gondolkodjunk el! ’90-ben a választók nagy része nem ment el szavazni. A szavazáson részt vettek harmada juttatta hatalomra Antall Józsefet és kormányát. Gondolkodjunk el ezen!

Maholnap választás lesz. Igaz, a parlamenti pártok nem akarnak előrehozott választást. A nehezen-könnyen szerzett hatalmat a kormánypártok nem akarják kiadni kezükből. A hatalom nemcsak miniszteri székeket jelent nekik, de jól fizetett banki állásokat, igazgatói, főszerkesztői helyeket, s nem utolsósorban sok pénzt.

Az ellenzék pedig fél az óriási téttől. Jól tudják ők, hogy az emberek a következő választásokon nemcsak az Antall-kormány ellen szavaznak. Nagyon sokan a tőkés rendszerváltás ellen fognak szavazni.

A Munkáspárt azt javasolja: legyenek ősszel választások. Ne engedjük, hogy tovább rombolják az országot! Menjen a kormány! Döntsön a nép!

Mi nem akarunk kapitalizmust. De a Munkáspárt nem akar a Kádár-rendszerhez sem visszatérni. De óvni, gyarapítani szeretnénk mindazt, ami jó és értékes volt. Mindazt, amit nem pártok, nem politikusok, nem rendszerek teremtettek, hanem a nép. Ha elveszik tőlük, ami jó és szép volt, ki fogja őket kárpótolni? Ki fogja a munkást kárpótolni, a parasztot, az értelmiségit?

Mi olyan társadalmat akarunk, ahol hatékonyan tudunk dolgozni, termelni. Olyan társadalmat, ahol igazságosan osztjuk el, amit létrehoztunk. Olyan társadalmat, ahol a vezetők nem uralkodnak a nép felett, hanem őt szolgálják. Ahol nem kiválasztottak isteni bölcsessége visz előre, de a közös bölcsesség, a türelem, az együttműködés, a párbeszéd.

A Munkáspárt munkát, biztos jelent és kiszámítható jövőt akar. A Munkáspárt fejlődő Magyarországot, törvényességet, alkotmányos rendet, biztonságot, nyugalmat akar. A Munkáspárt békét, biztonságot akar környezetünkben és a világban.

Mi nem kívánunk a múltba visszatérni. De nem akarjuk ezt a mát sem. Mi azt szeretnénk, ha holnap jobban élnénk, mint ma az Antall-kormány alatt. De mi azt is szeretnénk, ha holnap jobban élnénk, mint a legjobb kádári években.

Meggyőződésünk, hogy a bölcsek kövét senki sem birtokolja közülünk. De közösen, összefogva, az ország, a nemzet közös értékeit szem előtt tartva korszerű, működő Magyarországot teremthetünk. A kompromisszum, a megegyezés útját ajánljuk.

A Munkáspárt tudomásul veszi a világban, a térségünkben, a hazánkban kialakult erőviszonyokat. A szocializmusba vetett hitünket nem adjuk fel, de tudjuk: holnap még nem lesz szocializmus. Ma csak szocialista alapon nem lehet az ország gondjait megoldani. De a baloldali erők ellenében, a baloldali erők és a mögöttük álló tömegek nélkül sem lehet megoldást találni.

Más politikai erőktől, pártoktól ezért azt kívánjuk: vegyék tudomásul, hogy rajtuk kívül mások is léteznek. Ne akarják kiszorítani, megsemmisíteni azokat a pártokat, így a Munkáspártot se, amelyek a dolgozó emberek nagyon is valóságos érdekeit képviselik. Ha békét akarunk, ha fejlődést akarunk, kölcsönösen engednünk kell.

Mi igenis megvalósíthatónak tartjuk, hogy az ország ne a külföldieknek és ne, illetve ne csak a tőkéseknek épüljön. A munkanélküliséget évente 3-4 százalékkal csökkenteni lehet. Néhány év alatt talpra lehet állítani a magyar ipart. Az évtized végéig újjá lehet építeni a magyar mezőgazdaságot.

A Munkáspárt által javasolt célok elérhetőek. Elérhetőek, ha biztosítjuk az állam aktív gazdasági szerepét. Nem az a korszerű, aki tagadja az államot, hanem az, aki a társadalom fejlődése érdekében hasznosítani képes.

Elérhetőek, ha kölcsönösen tudomásul vesszük, hogy Magyarországon vegyes tulajdon van. Az állami vállalatok további privatizációját ezért le kell állítani. Nem kívánjuk az elmúlt három évben magántulajdonba került üzemek újraállamosítását. De a még meglévőt igenis hatékonyan működtetni kell.

A mezőgazdaságban sem ellenezzük a magángazdálkodást, sőt támogatjuk. De szilárd meggyőződésünk: ha meg akarjuk menteni az országot, nem szabad engednünk a termelőszövetkezetek további megsemmisítését. Felszólítjuk az országgyűlést: ne fogadja el a szövetkezeti törvény módosítását. Álljunk közösen a magyar paraszt mellé! Az ország nagyon sokat köszönhet nekik.

Ma az országban nagyon sokan rosszul élnek. De vegyük tudomásul: ha a fiatalok helyzetén nem változtatunk, elűzzük őket az országból. Nincsenek fölösleges magyar fiatalok. A Munkáspárt ezért azt javasolja: nekik építsük az országot.

Tanulhasson a fiatal ingyen. Demokratikus iskolában, ahol senki sem erőltet rá világnézetet vagy vallást. Dolgozhasson a fiatal. Az alkotmány biztosítsa számára az első munkahelyhez való jogot. Alapíthasson családot a fiatal, s az államtól kapjon megfizethető lakást. Békében élhessen a fiatal. Ne kelljen félnie, hogy idegen érdekekért háborúba viszik. Legyen Magyarország semleges ország!

Kádár János előre nézett. Antall József a múltba néz. Kádár nevét ezért évtizedek múltán is emlegetni fogják. A mai politikusokról pedig egy év múlva megfeledkezik ország-világ.

Kádár János a társadalom közös boldogulását akarta. A mai politikusok csak keveseknek juttatnak jobb sorsot.

A közös érdekek felismerése, a közös cselekvés, a közös boldogulás! Ez is a kádári hagyaték. Könyveit, személyes tárgyait elárverezhették. Szelleme mindenkié, nem engedjük elárverezni.